Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 15. szám · / · Figyelő
Kabos Ede nem a bőtermésű írók közül való. Ritka ünnepi alkalom számára az írás: az életnek valami nagy titkára kell rányitnia valami megejtően érdekes esemény, valami megrázó lelki katasztrófa során, hogy tollával megtisztelje. Magáért az elbeszélésért, az elmondásnak finom örömeért - latin fajú írók könnyelmű kedvteléséért - nem fog az íráshoz; ő, aki megértéssel teljes élvezője és ritka megbecsülője mindenfajta írásnak - karamazoffi mélységeknek és Maupassant elragadó könnyűségének - megvárja, míg az életnek egy komor, keserű bölcsességeket kihívó eseménye bűvöletébe keríti, hogy ezt aztán passzióval, s úgyszólván a végsőig exponálván magát tárgyáért művészien alakítsa. Azok a témák, a melyekben egy-egy mellékes esemény, egy kaland, egy grimasz, egy elszólás hirtelen erős fénnyel világít rá egy emberi alakra - ha néha meg is próbálkozik velük (mint új kötetének utolsó előtti novellájában: «Irsikné») nem érdeklik igazán, de nemesen komoly írói becsvággyal - az irodalomnak, minden irodalminak és önnön tollának ezt a megbecsülését mindig szerettem Kabos Edében - fordul azok felé a témák felé, melyekben nem közönséges emberek «sorsdöntő órái» rögzítvék és ezeknek kiteljesítésében érvényesül igazán elbeszélő talentumát felülmúló alakító művészete. Új kötetében két nagyobb elbeszélése ragadja meg figyelmünket - ezek ragadták meg igazán írójuk figyelmét is - «A királyné» és «A zöld szem» címűek. «A királyné» valószínűtlen romantikájának mennyi acélos keménységet tud adni, színpadi alakjai köré, milyen igazi levegőt varázsolni Kabos Ede művészete. Talán meséjében nem ilyen érdekes, de jelentősebb művészi alkotás - Kabos Ede új kötetének legértékesebb darabja: «A zöld szem». Walter Dénesről, egy «ellenszenves, hórihorgas, vékony, félvállú, foghíjas és lehetetlenül szőrös ábrázatú férfiről» szól és ennek gyönyörű feleségéről - a harmadikról -, aki öngyilkos lett, mert nem bírta az ura féltékenységét. E féltékenység köré szövődik Kabos Ede novellája: értékes tanulmány tele pszichológiai salto-mortalékkal, melyeknek láttán - egy pillanatra megáll a szívverésünk. Az író itt igazán elemében van: gazdag ember és életismerete, ötletessége, gyakran cinizmusig menő filozófiája (igaz, legtöbbször szentimentalizmust takar vele), íráskészsége, mind művészi céljait szolgálja. S becsülettel szolgálja. Aki elolvassa Kabos Ede kötetét, meg fog győződni róla.