Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 14. szám · / · Figyelő

Bálint Aladár: Szilágyi Géza: Ördög nyája

Ördög nyája - mi vagyunk, emberek, kisebb-nagyobb gonoszságokkal megvert, marakodó, irigy, hiú, gyenge, kicsinyes figurák, akiket egy még gonoszabb, kegyetlen hatalom igazgat az élet sakktábláján. Az eredendő rossz, az öröklött hitványság: az a lényegünk, a többi csak erőltetett külsőség. Mint korbácsütés, suhog felénk e vezérlő gondolat, ez egyre visszatérő alapmotívum Szilágyi Géza új kötetének mindegyik novellájából. Bárhol lapozzuk fel e könyvet, mindenütt gyarlóságunk gyászos tételeire bukkanunk, sehol egy bátorító ige, mely az emberi fajzat magasabbrendűségét hirdetné, melyből azt lehetne kiolvasni, hogy az életnek, az ember iparkodásának, emelkedésnek zuhanásnak valamelyes célja, komoly értelme lenne.

E diabolikus gondolatmenet nemcsak az e kötetben összegyűjtött novellák, hanem Szilágyi Géza majdnem mindegyik írásának lényegét teszi. A Tristia dacos kemény verseinek keserűsége csordul át e prózába is, a fiatalság lázadása a férfikor delén sem csillapodott, legfeljebb a színe, formája, iránya változott.

E történetek alapjában véve nem egyebek, mint az író sötét világlátásának demonstratív példái, széjjelteregetett tézisek, edények, amelyek illúziót szétfoszlató mardosó méreggel vannak megtöltve. Szubjektív írások; a mese laza hálózatán keresztül minden egyes esetben áttetszik az író arca.

Egyik legjellemzőbb novellája: A gyilkos szavak. Hőse egy író, ki hosszú esztendők során nem csinál egyebet, mint titokban olyan verset kovácsol, forraszt, csiszol, amely meggyilkolja nem is morális, hanem fizikai értelemben az olvasót. Kegyetlen, gyilkos szavak mérgével pusztítja el az áldozatot.

Egy másik novellájának hőse könyvkereskedő, ki nem olvas. Embertársainak sem írott szava, sem beszéde nem jelent számára semmit. Unalmasnak és ostobának találja mindazt, amit azok közölhetnek vele. Egyszer aztán csoda történik, megérti az állatok beszédét. Nagyon boldog és nem unatkozik többé. De rövid ideig tart az egész; ráeszmél arra, hogy az állatok sem okosabbak, mint az emberek. Öngyilkos lesz.

Szilágyi Géza fiatal emberei a serdülés éveiben azon tanácskoznak, mi módon tehetnének el valakit láb alól, az imádott költő részvények iránt érdeklődik, a nagyeszű politikus legválságosabb percei azok voltak, mikor egy kihallgatás alkalmával nem volt begombolva a ruhája, és így tovább.

Legtöbb alakja mögött ott settenkedik a halál. Számtalan változatban mutatja be, de mindig pőrére vetkőzteti. Az enyészet poézisét, a kiengesztelődés, megbékülés líráját elfojtja az író és a mindent szétroncsoló zord akaratot vetíti elénk.

E prózába transzponált haláltánc kimagasló darabja az Alku a Halállal című dialógus. A halál e helyütt nem ködös absztrakció, hanem megszemélyesített eleven valóság, hatalmas Úr, legyőzhetetlen grandiózus Erő. Dermesztő közelségben érezzük a kérlelhetetlen bírót. A két fél beszélgetésének páros ösvénye az élet végső igazságainak magaslatára vezeti az olvasót.