Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 13. szám · / · Figyelő
Budán egyszer volt kutyavásár, Budapesten, úgy tetszik, még egyre tart. Soha ennyi ebet, mint amennyi most futkározik a fővárosi utcákon! Ha minden pesti kutya tízet kölykedzett volna, akkor se lehetne megérteni ezt a szaporaságot... A déli korzó a Duna parton és az esti séta a Váci-utcán ugatástól, kaffogástól és szűkölő vinnyogástól hangos. Kutyát vezet a felhajtott nadrágú dandy, kutya szalad a sötét-kosztümös mágnás kisasszony után és kutyák után szaladnak a fürtös gyerekek. Eb dörgölődzik a lipótvárosi kisasszonyok selyem fodraihoz s a polgári társaság asszonyai kutyaneveket kiabálnak, - ama nagyon szép hölgyek karcsú bokái is kutyákhoz verődnek csak úgy mint az új gazdagoké, kik természetesen két kutyával járnak. Kutya itt, kutya ott, kutya mindenütt! S micsoda fenevadak!... A kedves, sima kis ebek nincsenek többé. Hová lettek a játékos foxik és az okos tacskók? Alig van belőlük egy-kettő, eltűntek a pincsikkel és mopszikkal egyetemben. Helyükbe marcona, torzonborz állatok jöttek: komor buldogok, kilógó nyelvű farkaskutyák, kormos pofájú rendőrebek és egyéb harcias dögök futkároznak keresztül-kasul a városon, egy-egy orosz agárral vagy dán doggal vegyest.
Meg kell nézni ezeket a kutyákat és meg kell nézni a gazdáikat, mert egy csomó pesti tanulság van rájuk írva. Ez a mai pesti kutyadivat megváltoztatta a kutyának és megváltoztatta a kutya urának és az ő egymás közötti viszonyuknak egész régi természetét, s ez a változás jellemzően pesti és pestiesen különös. A kutya évezredek óta az otthon hozzátartozója, a ház, hogy ne mondjam a családi élet kiegészítője, mely a barlanglakástól a palotáig a ház őrzésének, a ház mellett maradásnak a megtestesítője, az úr kísérőtársa pedig csak vadászaton vagy egyéb ilyen mulatozáson. A leleményes itakai király Odisszeus is ügyes vadászebet nevelt kutyájából Argosból, ám Trójába nem vitte magával s a derék Argos húsz évig őrizte a királyi házat, - igaz, hogy végül szemétdombon múlt ki. A mai kutyagazdák pompában és túlzott jólétben tartják ebeiket, de elszoktatják az otthontól, a háztól, a belső élettől s a meghitt viszonytól, - amelytől elszoktak már ők maguk is. A pesti kifelé élés mutatói ezek a kutyák, melyeket a fiatalurak zsinegen cibálnak, s a melyek a gyöngéd szőke, vagy barna kisasszonykákat dühösen rángatják maguk után. A kutya nem az otthoni élet kedves társa többé, csak cimbora - kísérője urának a fennhéjázó, színeskedő, mutogatós pesti életben. A kutyát a hölgyek és az urak úgy viselik az utcán, mint a prémet vagy az ékszert. A jólétnek, az előkelőségnek fitogtatott jelvénye az eb, amely ma éppúgy társadalmi rendfokazatot és társasági megkülönböztetést jelent, mint egykor a francia nemesek cipőjén a piros bőr sarok, vagy a kard a lovagok oldalán.
A kutyadivatot a nagyon előkelők és a nagyon gazdagok kezdték de a kevésbé előkelők és kevésbé gazdagok s a nem előkelők és nem gazdagok, de annak látszani akarók éppúgy utánozták ezt a hóbortot, éppúgy átvették ezt a divatot, mint ahogy egy időben általános volt a raccsolás, más időben az anglománia, vagy a térdig felhajtott nadrág, vagy a hajlott gerincű testtartás. Párizsban pár év előtt óriási muffokat és a nagy karmantyúkban apró spiccebeket hordtak a hölgyek, ám Pesten bizonyára azt is utánozták volna, ha valamelyik divatirányító mágnás asszony vagy színésznő esetleg apró muffon óriás bernáthegyi kutyákat visel. A felfelé vágyakozásnak, a különbnek látszani vágyásnak ez a beteges pesti szenvedélye nem bánja, hogy a kizárólag luxustárggyá előkelősített vagy alacsonyított kutya beleromlik, hogy csavargó, kóbor természetű és hűtlen állattá válik, az a fontos, hogy jól áll és az előkelőségnek, a társasági magasrendűségnek - a saját maga és mások szemében - bizonyos határozott fémjelzését adja meg. S nem kell hinni, hogy e mai rút kutyák, amelyeknek szépsége és fajisága e rútságban van, egymás között is nem jelentenének bizonyos elhatárolt s bizonyos fokozatú előkelőséget. Mint ahogy az arany és az ezüst fémjelzésben más és más ábrák szerepelnek, úgy hogy ez ebek között a rendőrkutya különb a buldognál, a farkaseb a rendőrkutyánál, az orosz agár a dán dognál és mindez ebek az egyéb divatból kiment kutyuskáknál. Ez a különbségi fokozat azután természetesen a gazdákra is átragyog s kétségtelen, hogy a farkaseb boldog tulajdonosa büszkébben sétál, mint egy buldog gazdája. Azt hiszem, előbb-utóbb kötelező illemszabály lesz mifelénk, hogy aki egy rendőrkutya előkelő gazdája, annak előre kell ugyan köszönnie a farkasebes úrnak, de joggal várja be egy drótszőrű foxi kisebb előkelőségű urának köszöntését.
Érdekes volna tudni, vajon a kutyák maguk érzik-e a ranglétrát, amelyen az ő kutyavállaikon keresztül gazdáik másznak a nagyvilágiság pesti ideáljai felé?
A járvány, előre láthatni, terjed tovább és nem fog megállani, míg minden művelt család asztalánál el nem foglalja helyét az eb, amikorra aztán megint nem lesz előkelő és máról-holnapra magától meg fog szűnni a divatja, mint ahogy meg fog szűnni a porcelántéboly és máris hanyatlik a biedermeier-láz.
Mindezek után még csak azt tartozom bevallani, hogy nekem is van kutyám, sőt egyszer sétáltam vele a korzón, de rögtön ki is vittem a mi zöld zsalugáteres fehér házunkba, ki a falura, mert a kutya, könyörgöm: a kutya oda való.