Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 13. szám · / · Figyelő
Sírkövére feliratul ezt a bár szürke, mégis egy hosszú élet súlyos tartalmát élénken kifejező mondatot ajánlanám:
Sokat tanult és sokakat tanított.
A pápai főiskolán első mesterei - Kerkapoly Károly, Tarczy Lajos, Bocsor István, a tudásnak ezek az örök szomjúhozói és ki nem józanítható rajongói - mámoros vágyat oltottak ő beléje is, amely pihenőt nem engedve neki, váltig arra sarkalta, hogy lehetőleg minden emberi ismeretet drága prédául vigyen agyának egyre jobban táguló kincsesházába. Teológusnak indult, de egyetlen ösvény korántsem lehet elégséges annak, aki arra született hogy valamennyi utat bejárja. Teológusnak készült, ám mire elvégezte iskoláit - csak ezeket végezte el, tanulmányait szinte holtáig folytatta - a teológián kívül még bölcsészetet, pedagógiát, filológiát, esztétikát, dramaturgiát, jogot, közgazdaságtant, irodalom- és művészettörténetet, régészetet és érmészetet is hódított elméjébe héber, arab, latin, görög, magyar, német, francia; angol, olasz meg orosz nyelven. Agyának csillapíthatatlan volt az étvágya és hatalmas az emésztőképessége, mely még a legkeményebb táplálékkal is szinte érthetetlenül könnyen megbirkózott.
Amennyit tanult, szinte annyit tanított is. Volt falusi tanító, vidéki nevelő, református főiskolai docens, felső kereskedelmi iskolai tanár, egyetemi magán-, majd rendkívüli tanár, előadott apologetikát, ó- és új szövetségi szentírás-magyarázatot, nyelvészetet, bölcsészetet, történetet, jogbölcsészetet, képzőművészetek esztétikáját, neveléstant, tanított katedrán, napilapokban, folyóiratokban, a tanítás vágya alapíttatott vele múzeumokat, könyvtárakat, tudományos társaságokat és szemléket. Mennél több embert mennél többre megtanítani! - a szinte mindentudó tanítónak ez a gyönyörű vágya tette hivatottá, képessé és alkalmassá arra, hogy a Pallas Nagy Lexikonának, ennek a minden fogyatékosságával és hibájával együtt mégis csak eddig legjobb magyar enciklopédiának mintaszerű szerkesztője legyen. Még az öreg Kerkapoly, a legenciklopédusabb elmék egyike szemelte ki Bokor Józsefet lexikonszerkesztőnek, és bizonyos, hogy a rengeteg munkának roskasztó terhét hatalmasabb vállakra aligha bízhatta volna. Hogy kiktől mi minden milyen címszó alatt mekkora terjedelemben kerüljön a lexikonnak pótkötetestől tizennyolc kötetébe, azt jóformán az egész emberi tudásnak jelenkori állapotáról, értékéről és egyes ágai jelentőségének fokáról megdöbbentően tájékozott Bokor József állapította meg az évekre terjedő előmunkálatok során. Tervezetének mennél tökéletesebb megvalósítására aztán maga ügyelt szerkesztői székéből. Tizennyolc vaskos kötet tömérdek íveinek megszámlálhatatlan sorú kéziratai egytől-egyig az ő tekintélyt látatlanban el nem ismerő kritikájának szigorú és elfogulatlan ítélőbírósága elé kerültek. A Lexikonnak nem volt egyetlen oly sora sem, amelyet éles szemmel el ne olvasott volna. Minthogy pedig mindenhez értett és rengeteget tudott, nemcsak hogy a kisebb fajsúlyú szerzőknek cikkein gyakran sokat javíthatott, hanem olykor még a kiváló szaktekintélyek java munkájához is hozzájárulhatott újabb adatokkal, világosabb definíciókkal, tisztább megfogalmazással. Szerkesztői munkáját legtöbbször éjszaka végezte hálóköntösben és papucsban: a pongyolaság ruhájában hajnalig ült a pontosság őrhelyén. Hosszú éveknek számtalan éjjelét töltötte el a kéziratok rengetegében, de átvirrasztott éjszakáinak árán egyike lett azoknak, akik legtöbbet tettek Magyarországon a tudás demokratizálásáért. Hetvenöt évet élt. A mennyet, a földet és a poklot kizsákmányoló tudása volt a vagyona - régebben polihisztornak mondották volna! - és ezt a vagyonát sem tartotta meg magának: folyton arra gondolt, hogy mennél több embertársának tele marokkal juttasson belőle. Más fajta vagyonát, ha elosztogatja az ember, bizony maga elszegényedik. Aki azonban tudást osztogat, mennél többet osztogathat belőle, annál vagyonosabbnak érezheti magát. Bokor József dúsgazdagon halt meg.