Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 13. szám · / · A politika mögül
A mai magyar parlament nagyobb pártjai között nincs több kettőnél, amelynek gyökere van az ország népében és amelyre nagyobb szerep vár a jövő parlamentjeiben is: a néppárt és még inkább a függetlenségi párt. A néppárt nemzetiségi politikája kisebb alkalmi kilengésektől eltekintve nagyjában azt a mérsékletet mutatja, amely a párt katolikus jellegéből természetesen következik. A függetlenségi párt nemzetiségi politikája olyan bizonytalanságot és az állandóságnak olyan hiányát mutatta, amely a pártra és az országra egyformán káros volt és amelynek a megmaradása most különösen káros volna. Káros volna azért, mert a függetlenségi pártnak megint arra kell készülnie, hogy ha nem is jut a legközelebbi választáson többségbe, de a parlament legnagyobb pártja lesz. És a pártnak sem magával, sem az országgal szemben nem szabad azt a bűnt elkövetnie, hogy még egyszer program nélkül kormányra lép.
A függetlenségi pártnak a nemzetiségi kérdésben igazán liberális tradíciói vannak. A pártnak Károlyi Mihály vezetése alatt levő része, legalábbis a Károlyi Mihály körül levő csoport, súlyos válságok után olyan becsületes és határozott vallomásokkal tette magáévá a függetlenégi program demokratikus tartalmát, hogy remélni lehet, hogy a Simonyi Ernők, Irányi Dánielek, Mocsáry Lajosok s végül is mindenek, előtt a Kossuth Lajos nemzetiségi politikája is felébred a pártban.
A függetlenségi párt állásfoglalását a nemzetiségi politika kérdéseiben lélektanilag nagyon megnehezítette az, hogy a függetlenségi párt képviselőit úgyszólván kivétel nélkül a színmagyar vidékek küldték a parlamentbe, a nemzetiségi vidékek ellenben szabadelvű párti, utóbb munkapárti képviselőket «küldtek». De meg kell érteni végre: nem érdeke az se az országnak, se a magyarságnak, se a függetlenségi pártnak, hogy az ügybuzgó szolgabíró a trágyadomb miként való elhelyezésének nagyszerű jogcímén ezer korona bírsággal sújthassa azt a renitens oláh parasztot, aki nem akarja Munkapárty Pál úrra leadni a szavazatát. Lehetővé kell tenni a jóhiszemű nemzetiségi politikusoknak, hogy együtt menjenek akár a függetlenségi párttal is. Ha volt a nemzetiségi mozgalmakban lappangó irredenta, az a háború alatt alaposan kipusztult. A háború után a nemzetiségeknek minden jóhiszemű vezető embere idebent keresi a népe boldogulását. Tegyük ezt lehetővé nekik.
...Batthyány Tivadar gróf, a függetlenségi pártnak egyik vezető embere pár héttel ezelőtt mondott egy beszédet, amelyet a magyar publicisztika sajnos semmiképpen sem méltányolt. (Ez is azt bizonyítja, hogy a magyar publicisztikának nincs ebben a kérdésben átgondolt és következetes álláspontja. Incidensekből nagy lárma csapódik, elvi állásfoglalásra nincs se szándék, se lehetőség.) Batthyány Tivadar lényegileg ezt mondta: ha nemzeti kívánságaink teljesednek, módunkban lesz a nemzetiségi kérdés kezelésében engedékenyebbnek lenni.
Ez nagyon okos és nagyon termékeny gondolat. Nem hiszem, hogy a Béccsel való esetleges alkudozásokban ilyen junktim fel volna állítható. Ezt a két kérdést idebenn kell összekapcsolni. Bécsben megvolt és még mindig megvan az a hajlandóság, hogy a magyar kívánságokkal szemben a nemzetiségi tömegekre történjék hivatkozás és a háború előtt állandó volt a nemzetiségek «felszabadításával» való fenyegetés. Ezt a fegyvert egyszer s mindenkorra ki kell venni a magyarság minden jóhiszemű vagy rosszhiszemű ellenfelének a kezéből. A magyar uralom Magyarországon a magyarság történelmi, gazdasági és kulturális felsőbbségén nyugszik és nem a szolgabíró ezer koronás kihágási büntetésein. Ez kísérő jelensége a mai politikai rendnek; de a magyarság hegemóniáját nem erősíti, hanem gyengíti. A mai politikai rend átalakulásával a nemzetiségi kérdést is másképpen lehet kezelni; a nemzetiségi kérdés más kezelésével el lehetne érni még azt is, hogy a nemzetiségek vezetői a magyar vezényszó követői közé álljanak be.
Senki ne tartsa ezt utópiának. A nemzetiségeknek - mihelyt semmiféle erőszakos nyomás nem fenyegeti őket - az az érdekük, hogy a fiaik megtanuljanak magyarul. A kétnyelvűség határozott és kétségtelen előny. Csak azt kell bizonyosan tudnunk, hogy soha, se iskolában, se kaszárnyában egy «disznó tót» vagy egy «büdös oláh» nem hangzik el. Ahol elhangzik, ott lázadók nevelődnek.