Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 12. szám · / · Figyelő

Erdély Jenő: Mariay Ödön novellái
(Aranyszájú Zongh. A Táltos kiadása, Budapest, 1917)

Tizennégy novella egy kis kötetben. A címlap az utóbbi évek divatosan elrajzolt modorával kérkedik, de belül annál kevesebb a kényszeredett túlstilizálás. Hogy a kevés rosszal, ami benne van, röviden végezzünk, meg lehet állapítani, hogy a tárgybeli elvonatkozottság és a stílusbeli ködösség nem áll jól az egészséges gondolkozású, elegáns magyarságú Mariaynak. Ami ilyenféle kísérlet a kötetben van, nyilván arra való, hogy még kiemelkedőbbé tegye a fiatal író fejlődésének mértföldköveit.

Hét esztendő alatt íródott a kötet tizennégy novellája s hét mértföld a tökéletességbeli távolság, amely az időben elsőket az utolsóktól elválasztja. Talán soha még egyetlen kötetben nem lehetett ilyen szembetűnően látni író fejlődését: az álmodozó hajdú-ivadék orosz mélabújából - majdnem mindegyik novellájának hőse öngyilkos lesz - a szimbolizmus éter-szirupjában meghengergőzve, izmosodó férfi-humor napfényében levegőzvén: íme, egyszerre előttünk áll az a Mariay, akitől nemrég a Nyugatban látott napvilágot a kötet dísze, a «Nyalka élete és halála» című novella.

Bús-szomorú fekete huszárló, Nyalka-te, milyen sokszor gondoltam rád azóta, visszaemlékezvén más bánatos pejekre és feketékre, melyeket díszesen és dísztelenül láttam: életük múlása közben: híg utak löttyében, sár-reliefként lemondón vonaglani; kíméletlen káplár-pisztolyok dörrenése közben utolsót rángani a koponyát repesztő kegyetlen kegyelem-golyótól ; hányszor gondoltam arra a kétségbeesett, szomorú nagy fekete ló-szemre, amellyel tőlem búcsúzott fájdalmas szemrehányással, a végzetes mocsárral tehetetlenül viaskodva - örökkévalóság-régen volt már! - egy másik szegény katonaló, az enyém.

Táltos szügyű, miskároló-gyötörte fekete csikó, Nyalka, a sorsa olyan emberi, olyan őserejű végzettel teljes, hogy csodálni való. Hódoló elismerés érte az írónak és bocsánat többi alakjától, a többi novellája hőseitől, akik - néhány üde kivétellel - ismeretlenek maradnak aztán is, hogy sorsukat végigolvastuk. Nyalka azonban él: hólepte halódó alakja tömör, biztató világító torony a Mariay Ödön kéretlen révkalauzoktól alig felszabadult, hazai kikötőjéből most kifutó irodalmi hajójának az útján.

Salzburg, május.