Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 10. szám · / ·
Mert mindig roppant egekért zokogtál
S szeretted a lankadva-glóriást;
Hallottad a tengert, az óriást
Zajongni a leszboszi partfokoknál,
És a kopár vizet, mely egyre sír,
Nem tudva, hol van az a messze sír,
Amelybe nyugszik a daloknak anyja.
Meddő, fanyar hullámok görgenek,
Meddőn a meddő költőnő felett,
Csak hányja őt a tenger zöld aranyja
És a vak istenek.