Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 6. szám

Dr. Móricz Miklós: A politika mögül
Magyarország népesedése 1914-ben

Most jelent meg az 1914-es statisztikai évkönyv és a háború első esztendejéről szóló beszámolót érthető izgalommal vesszük kezünkbe, de az azzal lep meg bennünket, hogy nem beszél a háborúról. A harctéren elesetteket nehéz számba venni, anyakönyvelésük hosszú időt kíván és csak hosszú idő múlva készülhet el s az évkönyv erre hivatkozva egyáltalában nem foglalkozik a háborús tényezővel. Ebben a beszámolóban még csak a régi évkönyvekből is ismert halálnemek szerepelnek s a balesetek, gyilkosságok, kivégzések, erőszakos halálokainak rettentő sorozata csak majd jövőre bővül ki a legerőszakosabbal és a legtelhetetlenebbel, a háborúval, mert talán a statisztikusok sem fogják ezt a természetes halálnemek közé sorozni. Ez az évkönyv tehát még úgy veszi a háborút, mintha azok, akik bevonultak, s jó részben el is estek, csak éppen nem volnának odahaza. Mint máskor, most is kiszámítja az ország népességét az év közepén és az év végén, azaz kiszámítja, hogy mennyinek kellett volna lennie ennek a népességnek, ha közben a háború gonosz játéka ki nem tör. És szemét a borzalmak előtt szándékosan behunyva, el is mondja, hogy a népszámlálás óta az év végéig hétszázezer lélekkel szaporodott az ország népe és sűrűsége négyzetkilométerenként 65,8 egységről 66,3-re emelkedett. Hol vagyunk azonban ettől az eredménytől, amely csak annyiban valóság, hogy talán azzá lehetett volna, ha a háború bele nem avatkozik a hosszú béke munkájának eredményébe.

De éppen azért, mert most az egyszer nem mi álmodunk, hanem a statisztikus, mindenekelőtt azt kell kérdeznünk, hogy mennyit ér hát ennek az évkönyvnek a népről és népesedésről szóló része? Úgy látszik a Hivatal kísérletnek szánta ezt annak megállapítására, hogy mi történt volna, ha nem tör ki a háború; ez a kísérlet azonban nem lehet teljes, és ami pedig minden kísérletnél legfontosabb, nem lehetett teljesen kiküszöbölni azokat a zavaró hatásokat, amelyek a kutatásra váró elemtől erednek. A házasságok számában már benne van a háború, mert az az esztendő második felében rendkívül csökkent, s benne van az a halálozásokéban is, mert a válogatott férfinép ebben az évben már nem volt végig idehaza, mégis, a megapadt lélekszám mellett is többen haltak el az év második felében, mint máskor, s a nagyobb halálozásnak kimutathatóan minden oka a háborúval függött össze. Tehát vajon ha ez csakugyan kísérlet számba megy, lehet-e ezt olyan komolyan venni, s megbízhatósága van-e olyan erős, hogy törvényszerűségeket próbálhassunk levonni belőle? És ha igen, akkor a nyert eredmények valamilyen formában a várva várt békére is átfordíthatók és alkalmazhatók-e, vagy éppen ellenkezően, csak arra jók, hogy a fejlődésnek egy olyan irányára mutassanak vissza, amely azonban a háború zsákutcájába futott és amelyből nagyon is erőszakos vihar vetett bennünket új és ma még semmiképpen ki nem kutatható irányok felé?

Erre a kérdésre nem lehet választ találni s ennélfogva nem is haladhatunk együtt a statisztikai évkönyv fejtegetésével. Az, hogy az évkönyv ilyen pontosan kiszámítja azt, ami lehetett volna, arra emlékeztet, ahogy a gyászoló ki szokta számítani, hány éves lenne most az elhunyt, - komoly következtetések alapjául azonban ezt a számítást nem mernénk felhasználni s így ebből az évkönyvből csak azokra az adatokra építhetünk, amelyek valóban s kétségtelenül jellemzőek az év viszonyaira és amelyek segítségünkre lesznek abban, hogy az elmúlt béke viszonyait megismerjük belőlük. Mert azt a háború közepén sem szabad elfelednünk, hogy annakidején nem fordítottunk elég gondot és elég munkát ezeknek a rendkívül fontos viszonyoknak megismerésére, és hogy most sem késő ezt a mulasztást pótolni, mert a népesedés törvényei szintén változhattak ugyan a háború következtében, de a régi alapok pontos ismerete nélkül a változások értékét sohasem mérhetjük le pontosan. S talán a statisztikai hivatal is jobban tette volna, ha legalább utólag ezeknek a régi részleteknek kidolgozására törekszik s ugyanakkor kijelöli azokat a pontokat, amelyeken a háború a legnagyobb változásokat idézi elő, mert ezt mindenesetre megtehette volna a háború által okozott változások eredményének közlése nélkül is.

Ha tehát az első háborús évkönyv nem ismerteti meg velünk a háborút, itt sem lesz közvetlenül arról szó; a népesedésről szóló adatokból mi is olyan következtetéseket fogunk levonni, amelyeket már a békében meg kellett volna találnunk, ahol azonban lehet, arra is megpróbálunk rámutatni, hogy miként alakulhatnak ugyanezek a viszonyok a háború következtében s a háború után.

A legegyszerűbb megfigyelés szerint a nép erősbödésének mértéke az, hogy miként alakul esztendőről-esztendőre a születés és halálozás mérlege, s ezt a mérleget igen egyszerűen szokás felállítani a két oldal között, az újszülöttek és az elhunytak számának közvetlen egybevetése által. Azonban egyáltalában nem adhat kielégítő eredményt és voltaképpen azon kell csodálkoznunk, hogy ez a kezdetleges megfigyelés hogy tudta az érdeklődő tudományos kutatást kielégíteni. Igaz, hogy ebből az egyenlegből pontosan megtudhatjuk, mennyivel növekedett, vagy fogyott a nép lélekszáma, azonban annak belső erejéről s a belső erőnek változásairól ez magában még semmit sem mond, holott ez a fontos. Régi megfigyelés, hogy a fejlettebb társadalmak igyekeznek gazdaságosabban bánni erőikkel, s mind több gondot fordítván a meglevő egyének megtartására, kevésbé kell igénybe venniük regeneráló erejüket. Ezt jelenti az, hogy a kultúra magasabb fokain aránylag csökken a születések száma, azonban a nép lélekszám szerint mért szaporodása mégis emelkedik, a halálozások hasonló csökkenése folytán és örvendetes megfigyelés, hogy Magyarország is megkezdte már ebben az irányban fejlődését. S ha ezt elfogadjuk a fejlődés útjaként, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy egy nép értéke voltaképpen teljesítőképességével arányos s hogy ennélfogva az évről-évre megfigyelhető változásokból is az lesz igazán jellemző, ami erre a fejlődésre mutat, s amiből ez irányú változásait ítélhetjük meg.

A születés és a halálozás azonban közvetlenül egymással nem is állítható szembe, mert nem ugyanannak a társadalmi erőnek megnyilvánulásai és mert nem egyforma az a mód, ahogy a társadalom belső szerkezetén változtatnak. A halálozás a népnek minden korosztályára kiterjed, a születés azonban, ha annál a szülők életkorát figyeljük, a népnek csak korlátolt korcsoportjainál fordul elő; s ha közvetlenül vetjük egybe a kettőt, a halálozás éppen azokat a korcsoportokat pusztítja legerősebben, amelyek a regeneráló képességekkel még, vagy már egyáltalában nem rendelkeznek. Csak egyetlenegy szempontból kapcsolódik mégis egybe a két, egymástól annyira távolálló népesedési jelenség, ha nem az egyén, hanem a család szempontjából tekintjük őket. Ez a szempont feltétlenül jogos, mert hiszen a társadalomnak nem az egyén, hanem a család az alapja, s mert különösen a népesedési jelenségek mind a család keretén belül játszódnak le; csakugyan az lenne a leghelyesebb, ha azt vizsgálhatnánk, hogy a népet alkotó családoknak milyen a születési és halálozási mérlege, s hogy azoknak milyen a regeneráló és az egyént megtartó ereje. Azonban sajnos, a kezdetleges eszközökkel és berendezésekkel dolgozó statisztika erre nem tud feleletet adni, ami természetesen nemcsak a mi, s különben derekas és más hivatalokkal teljesen egyenlő rangú munkát végző Hivatalunkra igaz, hanem általában a statisztikai munkásságra. Pedig ha a népesedés törvényei tekintetében nem tudunk eléggé megalapozott és elég határozott álláspontra jutni, annak mindenesetre a megfigyelések pontatlansága az oka.

A népességi statisztika fejlesztésének ez adja meg legközelebbi irányát, a családokra vonatkozó megfigyelések szaporítása és egyáltalában az, hogy a statisztikai egységgé a családot emeljük; addig pedig közvetve kell megoldásra törekednünk; a születés és halálozás mérlegét, vagy amint rendesen nevezik, a természetes szaporodás egyenlegét második helyre fogjuk szorítani, s elsősorban azt vizsgáljuk, hogy esztendőről-esztendőre milyen eltolódások állanak be a nép kor szerinti megoszlásában. A fejlődésnek az a folyamata, amelyről az előbb volt szó s amely szerint a születések és a halálozások számának csökkenésével lassanként az átlagos élettartam emelkedik, igen természetesen legközvetlenebbül a nép korévek szerint való megoszlásában tükröződik. Tehát a természete szaporodás egyszerű egyenlege helyett ezt a szakadatlan belső eltolódást kell vizsgálnunk és ezzel kapcsolatban a születések és halálozások adatait is értékelnünk. Azaz megállapítván egyfelől, hogy a születések és a halálozások következtében milyen módon változott a nép belső szerkezete, a két fő népesedési jelenség, az új egyének keletkezése a régiek elmúlása között a mérleget olyan módon kell felállítanunk, hogy vajon a halálozások által szenvedett tényleges veszteségnek, ezt a veszteséget a bennük elvesztett életévekkel mérve, megfelel-e az újszülöttekre számítható valószínű élettartam. Az első fele ennek az értékelésnek mindenesetre sokkal pozitívabb eredményre vezet, mint a második, amelynek értékét számos kísérlettel és számítással kellene eldönteni.

Sajnos, évkönyvünk sem ezt az értékelést nem végzi el, sem arra nem ad módot, hogy ezt elvégezhessük. Nálunk a népnek kor szerint való pontos megoszlását csak a népszámlálások idején azok alkalmával szokás számba venni, azonban az évkönyvnek már csak korcsoportokra összevonva közlik az adatokat s így nem lehet megtenni azt, hogy az évente elhunytak számát mindig a megfelelő életkorcsoportokra viszonyítsák, azaz hogy azt számítsuk ki, mennyivel csökkennek évente az egyes korcsoportok s annál kevésbé nem, mert a halálozások adatait sem adja meg az évkönyv születési évek szerint, hanem csak egyes korcsoportokban, amelyek csak valamivel és csak a csecsemő és gyermekhalandóságnál részletesebbek, mint a nép kor szerint való megoszlásának adatai. Ahhoz tehát, hogy pontosabb eredményeket kutathassunk ki s hogy a fejlődés irányait megállapíthassuk, mindenekelőtt pontosabb adatok kellenének s a magunk részéről egyenest azt találnánk szükségesnek, hogy amint az évkönyv igen helyesen évről-évre kiszámítja a valószínű lélekszámot a születés, halálozás, ki- és bevándorlás alapján, még pedig az év közepére és az év végére is, ugyanúgy számítsa ki a népnek korcsoportonként való megoszlásban évről-évre ugyanezeknek a jelenségeknek következtében beállott eltolódásait; s így a népszámlálás már csak ellenőrzésre és helyreigazításra lenne szükséges, de azt hisszük, nem kell bizonyítanunk, hogy az igazán megalapozott népesedési politikához ez a kiegészítés múlhatatlanul szükséges és szükséges az, hogy a kor szerint való megoszlásról nemcsak tíz évenként szerezzünk tudomást, mikor népünk munkaerejére vonatkozóan ez a legközvetlenebb adatunk.

Mindez ellen azt lehetne vetni, hogy a változások nem nagyon jelentősek: hogy az a fejlődési folyamat számos hullámzáson át s csak lassanként halad előre, s hogy ennélfogva egy év alatt ilyen változásokat alig lehetne megállapítani, vagy legalább nem lehetne olyan módon, hogy abból valamilyen állandó és következetes fejlődési irányra világíthassunk reá, míg a lélekszám szerinti szaporodás legalább nálunk s legalább a háború előtt állandó volt. Azonban először ennek a szaporadúsnak már magának is kifejezésre kell jutnia a kor szerint való megoszlásban, másodszor pedig ismételjük, hogy nem maga a szaporodás ténye örvendetes a nép szempontjából, hanem az, ha ez a szaporodás nyereséget is jelent s a nép erejét növeli. Addig, míg csak a szaporodás számát ismerjük, csak olyan adatnak vagyunk birtokában, amelyet értékelni semmi irányban sem lehet, de ha beépítettük azt a nép belső fejlődésnek szerves egészébe, az értékeléshez legalább is közelebb jutottunk s annak a lehetőségét megszereztük.

A bizonyítás kedvéért az alábbi táblázaton kiszámíthatjuk, hogy a legutóbbi népszámlálás óta az 1914. év végére kiszámított és feltételezett népességhez irányítva mennyi volt a legfiatalabb korosztályok növekedése, és hogy ennélfogva milyen lehetett a szaporodás a többi korcsoportokban. A legelső rovatban az 1910 december 31-i adatok szerint a hat évnél fiatalabb korosztályok adatai vannak meg, valamint azok, kik azóta születtek; a következő rovatokban vannak az ugyanazokból a korosztályokból elhunytak adatai, mindig ugyanarra az évre vonatkoztatva, amelynek azok megfelelnek s a legutolsó rovatban az eredmény, azaz az 1914. év végére kiszámítva, a hat évnél fiatalabbak adatai, korévenként.

Az eredmény mindenekelőtt azért érdekes, mert megmutatja, hogy ugyanazoknak a korosztályoknak a keretén belül milyen nagy változások és eltolódások történnek aránylag rövid idő alatt; holott még ma is előfordul, hogy komolynak látszó statisztikusok hivatkoznak arra, hogy a magasabb korosztály nem lehet népesebb az alacsonyabbnál, mert az alacsonyabból lesz a magasabb; tényleg pedig nem lesz, mert a születések száma nem minden évben ugyanaz, s mert ha nagyon erőszakos körülmények nem jönnek közbe, ennek a nemzedék egész életére befolyással kell lennie; de különösen érdekes azért, mert azt mutatja, hogy míg ezen a négy éven belül a számítások szerint a magyar nép szaporodása 3,5%-ot tett, a 6 éven alól levő korosztályok szaporodása ennél jóval alacsonyabb, alig 1,7%, hogy tehát ez alatt a négy év alatt valóban a magasabb korosztályok szaporodtak erősebben, még pedig nagyon is élesen megfigyelhető arányban erősebben. Sajnos, tovább nem lehet a kísérletet folytatni, mert az adatok hiányzanak, s mert ez alatt a négy év alatt már az eredeti, azaz a népszámláláskor felvett korcsoportoknak csak egy koréve maradt meg, vagyis a halálozásoknál most feltüntetett öt éves korcsoportok más születési évekre vonatkoznak, mint amelyeket az évkönyv a népszámlálás alapján közöl. Azt hisszük azonban, hogy miután a születési évek szerint való közlése a népesség kor szerint való megoszlásának ilyen kézzelfoghatóan hasznos eredményeket nyújt, a Statisztikai Hivatal sem fog többé vonakodni attól, hogy a teljes táblázatot közölje, természetesen nemek szerint is részletezvén a népszámlálás adatait éppen úgy, mint a halálozásokéit.

A korcsoportól meghalt
 
Évszám A korcsoport lélekszáma1911-ben1912-ben1913-ban1914-ben Maradt 1914 dec. 31-én
 
1914746.911---145.556601.355
1913735.626--148.09631.431556.099
1912765.891-142.53233.88917.465572.005
1911732.676151.51729.58216.39210.724524.461
1910622.70037.12815.97510.6427.910550.045
1909514.20018.57110.5717.9646.219470.875
1908538.90012.3077.5845.8864.955508.170
1907537.2008.9525.5994.786--
1906518.2006.6004.505---
1905498.2005.534----
1904491.200-----
3,720.6003,783.010

Egyáltalában sokkal nagyobb gondot kellene fordítanunk a nép korviszonyainak tanulmányozására. A nép belső értéke nagyon sok körülménytől függ ugyan, főként társadalmi körülményektől, s olyanoktól, melyek a teljes munkaérték kihasználásában az egyént megakadályozzák, de mégis a korévek szolgáltatják a legbiztosabb és a legközvetlenebb mértéket az értékelésre, annál az egyszerű oknál fogva, mert a legfőbb jó mégis maga az élet. Felfoghatjuk a népet úgy, amint a korévek változatlan skáláján elterül s sűrűségét egyenest ahhoz vonatkoztathatjuk: a kérdés mindig az, hogy milyen koréveket tart megszállva legerőteljesebben, melyekben legnagyobb ellenálló ereje az elmúlással szemben s melyekben legmagasabb a regeneráló munka intenzitása. A társadalmi politika, főként pedig a népesedési politika feladata ebben a tükörben nézve az, hogy mennyire és milyen feltételekkel sikerül kiterjeszteni a nép határait a koréveken fölfelé és mennyire sikerül annak munkás képességeit is megőrizni ezen a fölfelé haladó lépcsőzeten. Ennek a kívánságnak megalapozott voltát legjobban mutatja az, hogy csak a koréveken át lehet a nép szüntelen áramlását egységes és szakadatlan szerves folyamatként ismerni meg, vagyis a születés és a halálozás jelenségeinek, ennek a két határfolyamatnak közbenső és mély kapcsolatát megtalálni.

Mindezek a megállapítások mindenesetre értékesek abból a szempontból, hogy jövendő népesedési politikának alapját segítenek kijelölni, azonban magára arra az esztendőre, amelyről éppen beszélünk, vagy amely ezekhez a meggondolásokhoz alapul szolgál, az adatok híja miatt nem alkalmazhatók. Az előbbi eredmény, amely szerint ebben az évben szerencsés volt a népesség alakulása, magában örvendetes volna, azonban a másik fele a kérdésnek felelet nélkül marad, mert nem tudjuk, hogy a legszebb korbeliek közül éppen ebben az esztendőben milyen erővel pusztított a halál, - bár viszont nagyon jól tudjuk, hogy aránylag az első háborús esztendő vesztesége sokkal nagyobb volt, mint a későbbi időszakoké, amelyekben a háború technikája már jobban kialakult s főként magasabb fokra emelkedett a tömegek kímélni-tudása. Nem hisszük, hogy az adatoknak ez az elhallgatása helyes politika lenne, s hogy kellemesebb lenne a kormánynak, ha majd egyszerre kell a háború végén az egész veszteségről számolnia. Az egész ország mindenben a legmagasabb fokú áldozatkészséget tanúsítja és biztosra vehetjük, hogy éppen mert most még folyik a háború, a veszteségek legértékesebb fajtájának, az emberanyag-veszteségnek adatait is megértéssel fogadná, de minden szempontból helyesebb lenne veszteségeinek ismeretére előkészíteni. Azonban ezeknek a soroknak nem az a feladata, hogy ebben a tekintetben döntést kívánjon, bár mindenekelőtt a népesedési politika sürgős tennivalói kívánnák meg, hogy ezeket a legvéresebb számokat minél hamarabb világosan láthassuk.

Már említettük, hogy a születések adatainak feldolgozásánál általában ugyanolyan mértékű a statisztikus körök felületessége, mint a halálozásokéinál. Az újszülötteknél ugyanis a legnagyobb gonddal kellene mérlegelni a szülők viszonyait, mert azoknak társadalmi, fizikai (egészségi) és korviszonyai határozzák meg az újszülött értékét és egyéniségét. A mai társadalmi berendezkedés mellett az újszülött csak fokozatosan és hosszú idő alatt szabadul fel azoknak a körülményeknek hatása alól, amelyek életének kezdetén sorsát és értékét meghatározzák s amelyek a szülők életkörülményeiből tevődnek össze. A társadalmi körülményeket és az egészségieket csak egy új alapokon dolgozó statisztika tudná számbavenni, az, amely a kívánatos mértékben foglalkoznék a család megismerésével, a korviszonyokra vonatkozóan azonban az Évkönyv állandóan közöl adatokat, és ezeknek az adatoknak meg is van a maguk érdekes tanúsága. Ugyanis egész határozottan meg lehet figyelni, hogy az utolsó 12 év alatt a fiatalabb házasoktól származó újszülöttek aránya nagyobb lett, az idősebbek rovására. A fejlődés ebben az irányban nem teljesen nyílegyenes, ahogy semmiféle fejlődés nem szokott az lenni, de egy évtizeden belül már teljesen érvényre jut. Az év újszülöttjeiből 1902-ben 0,3% esett 20 esztendőnél fiatalabb apákra, 1914-ben 0,6%: akkor 20-24 évesekre 7,57%: most 9,6%, a 25-29 évesekre akkor 26,4%, s most 23,8%; a következő korcsoportban nem látszik ilyen határozott változás, és a legutolsó esztendőben éppen úgy a 30-39 éves apákra esik a születések legnagyobb hányada, 42,4%, mint 1902-ben, 43,17%. A csökkenés tehát valamennyire már ebben a korcsoportban is szembetűnik, de igen valószínű, hogy még nagyobb lenne a különbség, ha nem 10 éves, hanem két öt éves korcsoportról volnának itt is adataink, mert igen valószínű, hogy a csökkenés már a 35 évnél idősebb apáknál kétségtelen, azonban a 30-35 év között még valószínűen emelkedést találhatnánk; a következő korcsoportban a változás már aránylag igen nagy; a 40-49 éves apák 1902-ben még 19,79%-kal részesedtek az újszülöttek arányában, 1914-ben már csak 16,7%-kal. S ugyanez a folyamat hasonló határozottsággal megfigyelhető az anyáknál is, akiknél szintén 30 évig emelkedett az arány és 30 éven felül már csökken, mégpedig a 30-39 éves anyáknál 34,02%-ról 31,7-re, ami igen nagy esés. A törvénytelen szülötteknél hasonló fejlődést nem lehet észrevenni.

Ennek a fokozatos eltolódásnak társadalmi jelentősége kétségtelen. A születések aránya ez alatt az időszak alatt a nép átlagos fejszámához mérten csökken, és ebből az eltolódásból nyilvánvaló, hogy a csökkenésnek nálunk is társadalmi okai vannak s nem fizikaiak; a csökkenés csaknem teljes egészében idősebb házaspárokra esik, azaz nem egészségbeli, s nem szervezetbeli, hanem észbeli okai vannak. Olyan tény ez, amelyet másutt tapasztalt fejlődésből következtetve nálunk is feltételezhettünk, de a statisztikai tényekben először most látunk meg. Ennek az eltolódásnak megfigyelése különben annál értékesebb, és ezek a számok annál világosabban beszélnek, mert a házasságok számában hasonló eltérést nem találunk, és különösen nem találunk adatot arra, mintha a házasodási kedv az idősebb nemzedékekről a fiatalabbakra tolódnék át. A házasságoknál szintén gyűjtenek adatokat a felek életkoráról, és ezek az adatok aránylag nagy eltéréseket mutatnak egyik évről a másikra, de végeredményben rendszeres eltolódás körvonalai nem alakulnak ki. Az 1914-es évben, mikor a háború kitörte után egyszerre olyan sok házasságot kötöttek meg, mikor tehát a rendes arányokban bizonyos ugrásra kell elkészülve lennünk, az a meglepő, hogy nem a fiatal párok házasságkötése emelkedett, hanem az idősebbeké. Az utolsó 12 év alatt egy évben sem kötött aránylag annyi 30-39 éves pár házasságot, mint ebben az évben, aminek a magyarázata nyilván az, hogy a bevonulók a hadsegélyre való tekintettel, vagy a gyerekekre gondolva sok együttélést törvényesítettek házassággá. A fiatalabb párok házasodási kedve viszont határozottan csökkent ebben az évben. Azonban más adatok nélkül, mint amilyen a későbbi bevonulásokra vonatkozó adatok, a házasodási kedvet ebben az esetben nem használhatjuk fel következtetésre alapul a gyermekáldás későbbre várható alakulásának kutatására. Ebben a tekintetben különben a mi házassági adataink mindig izoláltan állanak és nem nyújtanak segítséget a születések törvényeinek vizsgálatára, mert még arra sem kapunk adatokat Évkönyvünkben, hogy az újszülött hányadik gyermek s hogy új házasságos közül hány lett termékeny az első esztendőben s hogy egyáltalában az újszülött a házasságnak hányadik évében köszöntött be.

A házasságra vonatkozó adatoknak ez a kissé felületes kezelése annál nagyobb hiba, mert tulajdonképpen ennek kellene megvetnie az alapját annak a családi statisztikának, amelyről beszéltünk s amelynek megteremtését szükségesnek jeleztük. Egyáltalában azt kell mondanunk, hogy a statisztika csak akkor érte el célját, illetve csak akkor lesz célszerűen használható, ha a népességek valóságos nyilvántartásává lesz, amely annak minden belső változásáról és eseményéről tájékoztatva van, s nemcsak az egymástól és társadalmi összefüggésükből kiszakított egységekkel dolgozik, hanem a családban, a foglalkozásban, a társadalmi osztályban elhelyezkedett és helyén megtartott s ott kezelt egyénekkel. Ez a fontos: ha nem egységekkel dolgozik majd: hanem egyénekkel. Lehet, hogy erre ismét azt fogják mondani a hivatalos statisztikai körök, hogy túlzott felfogás és kivihetetlen: azonban az élet s a fejlődés nem áll meg és végül erre is reá fogja kényszeríteni a statisztikai szervezetet, mert csak annak lehet feladata az, hogy a pozitív társadalmi politika alapos voltához szükséges adatokat előteremtse, s míg ezek az adatok nem egészen egzaktak, az egész munka csak kísérletezés és az egész népességi politika csak tapogatózás.

A halandósági adatoknak közelebbi vizsgálata ebben az évben igen szomorú okoknál fogva nem hajtható végre. A halálozásoknak legnagyobb része, mint említettük, nem szerepel ebben a kimutatásban, s csak annál lesújtóbb, ha már így is tényleg nagyobb számú halottat kell kimutatni, mint más években. A halottaink száma 506.144 volt, az első évben pedig 500.875, 1912-ben 491.722. A gyermekhalandóság ebben az évben enyhébb volt, mint a múlt évben, az első öt életévből háromezerrel kevesebb hunyt el, mint az előző esztendőben, tehát a felsőbb korosztályokból összesen kilencezerrel haltak el többen mint az előző esztendőben. Az élet első 15 évében még mindig ez az év a szerencsésebb s a halottak száma idáig még mindig kevesebb csaknem háromezer lélekkel; a veszteség a harmincadik életévvel kezdődik és a hatvanadik évig már nemcsak kiegyenlítődik, hanem kétezerrel meg is haladja az előző évnek a hasonló korcsoportokban szenvedett veszteségét; innen felfelé pedig kereken hatezerrel több a halottak száma, mint a múlt évben. Az okok közül egynéhányat már az ország közállapotairól szóló jelentés maga is felsorol. A háború hatása már ez, különösen ha azt is tekintetbe vesszük, hogy mint ez a jelentés mondja, az év első felében csaknem nyolcezerrel kevesebb halottunk volt, mint 1913-ban s így a második félévben egyszerre tizennégyezerre ugrott a halottak száma. S ebben a félévben már a csecsemőhalandóság is megváltozik, ijesztő módon emelkedvén, és bár ennek az évnek végeredményét már nem ronthatta az előző év színvonala alá, mégis előre megmutatja, hogy a következő évben, a háború második esztendejében milyen nehezen tud majd a nép vigyázni a legifjabb nemzedékre, amelynek az értéke a háborús veszteségek között olyan mérhetetlenül növekedett. «Ennek a rosszabbodásnak okai, mondja az említett jelentés, az általános gazdasági, táplálkozási, közegészségi viszonyok megromlása, a hadi szolgálatot teljesítő orvosok bevonultával előállott orvoshiány; de az őszi hónapokban a harcterekről behurcolt fertőző betegségek is.» Tehát még csak a közvetett háborús okok, - és már az első félévben milyen szomorú eredmény.

Azonban újra és újra kell hangsúlyoznunk, hogy ennek az évnek népesedési jelenségeit nem mérhetjük a maguk igazi értéke szerint. A legfontosabb adatokat nem kaptuk meg s ennélfogva meg kellett elégednünk azzal, hogy inkább arra készüljünk elő, milyen módon kell majd feldolgoznunk azokat, ha egyszer teljes képüknek birtokába jutunk. S ez is csak körvonalaiban sikerülhetett, mert azoknak a tennivalóknak változatosságára mutatva reá, amelyekkel a statisztikusnak foglalkoznia kell, hogy az adatokból megbízható eredményeket hámozhasson ki, még csak egy részét jelöltük ki a feladatoknak. A területi megoszlásra még egyáltalában nem voltunk figyelemmel, holott a terület lakottságának fokai szerint változik ezeknek a megfigyeléseknek a természete, mert a tömött nép minden tekintetben más törvényeket alakít magának, mint a ritkán lakó. Erre a legélénkebb, de fájdalom, irodalmunkban egyáltalában fel nem dolgozott példa a magyar halandósági táblázat, amely a halálozási viszonyokat vármegyénként mutatva meg, bámulatosan változatos tényezőit mutatja annak a belső érlelődésnek, amelynek végeredményeként a természetes szaporodás mérlegének primitív adataival szoktunk megelégedni.

Fájdalom, a statisztikának egyelőre csak szomorú közleni valói vannak erről a háborúról. Azonban nagyon jól tudjuk, hogy minden népben megvan az a hatalmas belső erő, amely a háborúk veszteségeinek minél rövidebb idő alatt leendő pótlására ösztönzi és tudjuk, hogy a népeknek ez majdnem minden esetben sikerül is. Az is a statisztikusok feladata, hogy ezeket a belső erőket kikutassák és munkájuknak várható menetét előre meghatározzák. Egyelőre azonban még várnunk kell az adatokat, s így most nem tehetünk mást, minthogy a nehéz sors idejében is a nemzet ősi és még ki nem apadt erejére hivatkozzunk.