Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 5. szám · / · Figyelő
Rubinyi Mózes jóravaló kis könyvet írt Mikszáthról, tanulságosabbat és érdekesebbet, mint az eddig megjelent Mikszáthról szóló könyvek. Apróra elemzi Mikszáth egyéniségét, művészetét s ez a részletezése érdekes is, sok olyan vonásra mutat rá, amelyet eddig Mikszáth méltánylói figyelmen kívül hagytak és sokat megmagyaráz, ami eddig homályban volt. Néha talán kissé pedánsnak tűnik fel s a középiskolai irodalom-magyarázást juttatja eszünkbe ez az elemzés, mégis a könyvnek legjava. A részletek összes foglalása kevésbé szerencsés; a szempontjai nem elég világítók s az életrajzíró jellemző ereje nem elég biztos, nem tudja Mikszáthot úgy megelevenítve szemléltetni, hogy valóban emberi egyéniséget lássunk a betűkön át; nem tudja lényeges, mindenki mástól elkülönböztető vonásaival úgy körülhatárolni, hogy a képnek nemcsak egyes vonásai legyenek a Mikszáthéi, hanem az egész is.
Amit én legtöbbre tartok a kis könyvben, az a szeretet, amely sugallta s a mely megérzik minden lapján. Meggyőződésem szerint nem is volna szabad életrajzírónak kiváló emberhez nyúlni másképp, mint szeretettel, mert csak ebből fakadhat igazi megértés, az életrajz és modellje közti belső kontaktus, s csakis ebből teremthető meg az a levegő, a melyben létrejön az életrajzíró congeniálitása azzal, a kiről ír. Lehetne még elképzelni érdekes életrajzot az ellentétes érzés, a gyűlölet inspirációjával is, de erre nem igen tudok példát. Mindenesetre valami morális és érzelmi kapocsnak kell lenni biográfus és modellje között. Kizártnak tartom, hogy bárki is merő hideg okoskodással, a zoológus objektív kíváncsiságával bele tudja magát élni egy más ember s még hozzá nálánál kiválóbb ember pszichológiájába és alkotó módjába. Az elfogultság nem olyan nagy baj - először is, akármi objektív szándékkal beszél ember az emberről, valami elfogultság mégis mindig vegyül a szavába, másodszor meg az elfogult ember talán rosszabbul ítél, de mindig jobban megért s a biográfus fődolga nem az ítélet, hanem a megértés és megértetés. A mi biográfia-irodalmunkban bőven akad elrettentő példa arra, mennyire élettelen, unalmas és semmitmondó a legprecízebb tudományossággal és leggondosabb adatkutatással csinált életrajz, mikor a kutatót nem vezette munkájában semmiféle indulat, s nem teremtett semmiféle emberi kapcsot önmaga és tárgya között.