Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 3. szám · / · Ambrus Zoltán: Háborús jegyzetek
Floki története egyike a legtöbbet mondó háborús regényeknek, amelyeket mostanában olvasni lehetett. Pedig ma, kivált Ausztriában és Németországban, reggeltől estig - sőt már éhomra is - háborús regényt írnak az ihletettek. Ki csodálná ezt? Régente a költők temérdek időt ebédeltek, vacsoráltak, dáridóztak el; ennek az időnek egy része most felszabadult. Ha az így megjavult viszonyoknak csak kevés hasznát látná a regényírás, ez igazán az volna, amit Stratz regényíró úr «Das deutsche Wunder»-nek nevez.
Még Borosoni úr könyve - «Das Fletschern und die Magenfrage» - sem olyan érdekes, mint Floki egyszerű története. Annyira bevilágít, ha nem is a lélek, legalább a gyomor mélységeibe.
Floki Dornné bécsi asszony hű kutyája volt. Öreg és kövér, csupa hús és zsír; gömbölyű szobrocskája boldogabb időknek. A múlt év augusztusában Dornné szomorodott szívvel látta, hogy napról-napra nehezebb Flokinak táplálékot szereznie; bár nem sajnált semmi áldozatot, egyre többet kellett szaladgálnia, hogy Floki megkaphassa a porcióját. Rettegni kezdett, hogy még rosszabb idők következhetnek és hogy hű kutyájának majd koplalnia kell. Meg akarta menteni Flokit attól a végzettől, hogy nemsokára már csak árnyéka legyen önmagának; és hogy kedvence testi épségét egész teljességében megőrizhesse, elszánta magát a legnehezebbre: arra, hogy egy időre meg fog válni tőle. Mennyi lelki kínjába került ez az elhatározás!... és mily végzetes tévedés!... Nem gondolt rá, hogy Floki csupa háj volt!...
A többit Dornné így panaszolta el a bécsi állatvédő egyesülethez beadott följelentésében:
A kutyát egy ismerősének adta át, valami Hankénénak. Ez azt ígérte neki, hogy Flokit elviszi Hamburgba, egyik rokonához, aki kutyakosztosokat is tart. Két nappal később elment Hankéékhoz megtudni, hogy kedvence hol van és mit csinál. Ekkor, iszonyú rémületére megtudta, hogy Rössler Károly, Hanke barátja, a kutyát megölte, aztán megsütötte és elvitte egy vendéglőbe, ahol ő meg Hanke Flokit megették. A följelentő erre azzal a kívánsággal állott elő, hogy adják vissza neki Floki nyakörvét és kutyajegyét. Rössler át is adott neki egy nyakörvet, de ez nem Flokié volt, hanem - mint a vizsgálat kiderítette - a Philipp Mária kutyájáé, amely néhány hónappal ezelőtt eltűnt, elveszett.
Rössler és Hanke most már lopással vádoltan, a büntetőbíró elé kerülnek. Hanke úr azt vallja, hogy Dornné a kutyát odaajándékozta az ő feleségének. Éjjel a kutya, mely nagyon vastag volt, vinnyogni és nyöszörögni kezdett, Rössler megvizsgálta, konstatálta, hogy a kutyának epekövei vannak és azt indítványozta, öljék meg a kutyát, hogy ne szenvedjen sokáig szegény. Mind a két vádlott elismeri, hogy a kutyát megsütötték és megették, minthogy «háborús időkben a kutyahús élvezete nem szokatlan dolog».
Dornné a bíró kérdésére azt feleli, hogy ő a kutyát azzal a feltétellel adta oda Hankénénak, hogy ez Flokit falura viszi, ahol jól fogják élelmezni. Két nappal később nyugtalanság fogta el, rosszat sejtett és azért ment el Hankéékhez, hogy visszavegye tőlük a kutyát. De Flokinak már csak a maradványait találta, egy serpenyőben, mert Rösslernek volt szíve megmutatni neki azt a keveset, ami Flokiból még megmaradt.
Igaz, hogy a kutya már nagyon öreg és vastag volt, de nem voltak epekövei, nem volt semmi baja. Hanke különben eldicsekedett vele, hogy már régóta nem evett olyan ízletes húst és egy hónapig nem kellett zsírról gondoskodnia, olyan sok hája volt a kutyának.
Philipp Mária tanú elmondja, hogy néhány hónappal ezelőtt elveszett egy kis fekete kutyája s ennek az örvére ismer rá abban, amelyet Rössler Flokié gyanánt adott oda Dornnénak. Arra a kérdésre, hogy milyen értékű volt a kutyája, a tanú azt feleli, hogy semmi kincsért nem adta volna el.
A bíró Hankét fölmenti, elfogadva azt a védekezését, hogy Dornné a kutyát Hankééknek ajándékozta, ezek tehát azt tehettek a kutyával, amit akartak. Ellenben bebizonyítottnak látja, hogy Philipp Mária elveszett kutyáját Rössler találta meg s minthogy a talált dolog elrejtése és felhasználása tilos, Rösslert elítéli öt napi elzárásra.
De Rösslert, aki nem olvasta el Borosoni úr könyvét - «Das Fletschern und die Magenfrage» - vagy, ha elolvasta, olyan kevéssé okult belőle, hogy a kutyahús csábításának soha se tud ellenállani, Rösslert nem lehet sajnálni.