Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 3. szám · / · Ambrus Zoltán: Háborús jegyzetek

Ambrus Zoltán: Háborús jegyzetek
Olvassunk többet és együnk kevesebbet.

II.

A hálátlan utókor már régóta nem tudná, ki volt Horace Fletcher, ha nincsenek olyan német tudósok, akiknek örökkön éber figyelmét semmi se kerülheti ki, ami hasznos vagy éppen közhasznú. Ezek a nagy nyilvántartók azonban nem mulasztották el följegyezni, hogy - mint az amerikai cipőt - Fletchert, az emberiségnek ezt a nagy jóltevőjét is az Egyesült Államok adták a világnak. Az ifjú Fletcherre egyszerű, de nem közönséges éleslátással született atyjáról két tapasztalati igazság maradt örökségül. Hogy aki keveset eszik, ritkán terheli meg a gyomrát és hogy aki jól megrágja az ételt, könnyebben emészt, mint aki nagy gombócokat nyel le. Horace egész áldásos életén át ezen a két igazságon rágódott és negyvenévi fáradhatatlan munkálkodás után a következő háromágú törvényt szűrte ki belőlük: 1. Soha se egyél addig, míg az éhség rá nem kényszerít. 2. Minden harapás ételt addig kell rágni, míg folyadék lesz belőle és ízérzetet nem vált ki többé. 3. Még a folyadékot is rágd meg, vagyis lassan ízlelgesdd, ahogy a borkóstolók szokták. Miután ráadásul föllebbentette a fátyolt a természetnek arról a titkáról is, hogy az ideális étkezés harminc harapást, kétezerötszáz rágótaktust és harmincöt percnyi időt igényel, megalapította a Fletcher-szektát és annak boldogító tudatában, hogy kincset hagyott az emberiségre, átvonult a halhatatlanságba.

A Fletcher-szekta egészen a háborúig csöndesen és észrevétlenül működött. De nem rágcsálhatott olyan halkan, hogy ez a türelmes majszolás végre is föl ne keltse az okulnivágyás érdeklődését. Észre kellett venni, hogy a sokat rágásnak a minél kevesebbet evéssel való összekapcsolása az új idők egyik legelmésebb ötlete és annak fölfedezése, hogy a fletcherizmus ezekben a háborús időkben hány millió és millió embernek nyújthat élvezetet, a tengeren túl élők figyelmét is ráirányozta az amerikai újítókra. Névtelen, de azért nem kevésbé elsőrangú tudósok siettek kimutatni, hogy a fletcherezés nemcsak a fizikai és szellemi teljesítőképességet növeli, hanem az ízlelés örömeit is, és egy röpirat - melynek címe: «Német, fletcherezz!» - annak bizonyítékául, hogy minél kevesebbet eszik az ember, annál egészségesebb, hivatkozik egy bizonyos Luigi Cornarora, aki napi egy tojás és egy kis bor mellett több mint száz évig élt. Ez a derék öreg úr ugyan kiszolgálta már a borbarátokat is, sőt, ha nem csalódunk, sűrűn vendégszerepelt a dohányzás mellett kardoskodók érvei között is, de azért kövessük a jó példát és ajánlgassuk mi is minden jó ismerősünknek, hogy egyenek olyan sokáig, ameddig kedvök tartja, de minél hosszabban, annál kevesebbet.

Természetesen nem fog ártani, ha azok, akik az egészségtelen sokatevésről le akarnak szokni, megszívlelik azt a példát is, amelyet az abstinenciáról szólva, Freud tanár szokott idézgetni. A schildai polgároknak volt egy lovuk, melynek munkabírásával nagyon meg voltak elégedve s csak az az egy kifogásuk volt ellene, hogy sok zabot fogyaszt. Elhatározták, hogy kíméletesen bár, de leszoktatják erről a hibájáról, még pedig úgy, hogy mindennap egy pár szemmel kevesebbet adnak neki enni, amíg meg nem szokja, hogy az evéstől teljesen tartózkodjék. Egy darabig kitűnően ment a dolog, úgy hogy a ló már csak egy szem zabot kapott és másnap lett volna a napja, hogy végre minden koszt nélkül dolgozzék. De reggelre az engedetlen állat megdöglött s a schildai polgárok még ma sem értik, mi volt kimúlásának oka.

Szóval, nincs egészségesebb, szebb és érdemesebb dolog, mint keveset enni, de még a kevesetevésből is megárt, ami sok.