Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 2. szám
Ki voltam ifjú és bohó,
Vagyok ma vén, kihült kohó.
Koholtam lázas terveket,
Most eldobom e terheket.
Nekem már nem kell semmise,
Se nő, se pap, se szentmise.
Csak napsütés, csak fellegek,
Csak néhány jó szó kellenek.
Az élet fürge - elszalad,
Utánnafutnod nem szabad.
Én már csak lassan lépkedek,
Ha szépet látok, kétkedek.
Ha lassan lépek, ha futok,
Egyformán egy helyre jutok.
S megáll a szív, a kéz, a láb,
Ha egyszer nem birod tovább.
Riadtan görnyedsz össze, mint
Kinek halvány remény sem int.
Fáradtan, félszegen, bután:
Szinész a szinjáték után.