Nyugat · / · 1917 · / · 1917. 1. szám
Ó, múlnak az évek, a nagyszerű évek.
És múlnak a nagyszerű álmok;
És zúg a nagy élet, a víg, a vad élet
És nem lehet benne megállnod,
Megállni szeretnél, a partra kimenni,
A fűbe heverni sötétig,
De bús falevél vagy, a víz közepén vagy
S nem jutsz el a part közeléig.
Csak nézed a partot, a kék jegenyéket,
A parkot a part puha földjén;
Hogy siklik a város, a szép, a bazáros
S szemed megakad szive hölgyén.
Jaj, minden elillan... az esteli villany:
A hold sugarát ideönti...
Itt ring kicsi sajka s a csolnakos ajka
Szivét eme dalba kiönti:
Oly szépek az esték, az égen a festék
Halványibolyája kicsordúl;
Még vízen a kékség, de fürge sötétség
Fordúl ki a messzi fasorbul;
És minden elalszik, a szíved is alszik
Ó éjszaka, isteni tenger...
Lelkem liliomszál, most halk fuvalom száll
És csöndesen meghal az ember...