Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 24. szám · / · Figyelő

Lengyel Menyhért: Róbert Jenő: Színházi esték
(Theaterabende, Georg Müller, München)

Az érdekes könyv nagy részét kritikák és színdarab-ismertetések töltik ki. Kétségkívül abból az időből, mikor Róbert újságíró és kritikus volt. Ennek több mint tíz esztendeje. Az ilyen újságcikkek gyorsan szoktak hervadni, az író tehetsége mellett bizonyít, hogy megállapításai ma is helyénvalóak, szempontjai kitűnőek. Róbert, mint kritikus, a színdarabokat és a színpadi produkciókat az irodalom szempontjából vizsgálta, később mikor gyakorlati színházi ember lett, igazgató és rendező (kitűnő rendező!) érdekes változásokon ment keresztül. Könyvének előszavában - mely mai írás - erről nagyon tanulságosan nyilatkozik.

Rájött - és igen buzgó harcosa lett annak a mindinkább erősbödő irányzatnak, mely a színpadi művészetet mind öncélt és külön műfajt fogja fel. "Der Ausdruck Buchdrama ist ein Pleonasmus. Wie der Ausdruck: Buchroman ein Pleonasmus wäre. Das Drama ist, wie jedes andere Kunstwerk - in sich vollendet, und die künstlerischen Valeurs, die in "Hamlet" oder in "Tasso", oder in "Einsamer Weg" vorhanden sind, würden dieselben sein, auch wenn das Theater mit seinen Schauspielern mit seinen Dekorationen, Möbeln und Requisiten garnicht auf der Welt wäre.

Aber eben darum, die Theateraufführung muss eine eigene Kunst sein, wenn sie überhaupt einem Sinn... es ist etwas unvergleichlich Schönes aus dem zufälligen Gegebensein eines dramatisches Werkes (das doch gar kein Meisterwerk sein muss!) ein eigenes Werk... mit eigenen Melodien... mit eigener Rhythmik zu schaffen."

Okos szavak s kitűnő helyreigazítás abban az irányban, mely az eleven színpadtól egyre jobban eltávolodó, nem is mindig litteraris, hanem csak ennek álarcában jelentkező, csenevész kísérletezések értékeit helyes mértékre szállítja le, s a színpadi művészetet jogaiba visszahelyezi. Róbert szerelmese a színpadnak, ebből meríti hallatlan energiáját, mely jó és balszerencse közt mindig visszavezette a színpadhoz és működése minden szakában értékes és érdekes dolgokat tudott produkálni. Pályafutása csodálatos, - kezdi mint esztétikus és kritikus, - megépítteti a Hebbel Színházat melybe, - éppen, mert túlteng még benne az esztéta - belebukik, azután Münchenben a Kammerspielet csinálja s mikor ott hajótörést szenved, megint lábra áll s most újra Berlinben a Resident Színházban van olyan hatalmas sikere, mely teljesen igazolja felfogását, - mert nem annyira Gabriele Zapolska közepes darabja, mint a nagyszerű előadás és rendezés kelt általános bámulatot a berlini különben nagyon szigorú kritikánál. Elméletét úgy látszik nagyon meggyőzően tudja gyakorlatilag érvényesíteni.

Lehet, sőt valószínű, hogy felfogása iskolát csinál, - egészséges vért és életet visz a sokféle szempontból agyonterrorizált színházakba, melyek - Berlinben - már ott tartottak, hogy a klasszikusokon kívül alig mertek jó színpadi fantáziával írott, jó színpadi helyzetekben és szerepekkel bővelkedő színdarabokat előadni. Róbert igazi színházi ember - a szó legjobb értelmében - könyvéből sugárzik az okosság, tudás, nagy érzéke van a színház praktikus, sőt üzleti része iránt - s egyben a művész furcsa fantasztikussága is megvan benne. Valószínűleg az egyetlen színházigazgató a központi hatalmak területén, aki közkatonai sorban működik, - akkor hívták be, midőn új színházát megnyitotta. Első darabja nem sikerült, - erre két heti szabadságot kapott, kiment Berlinbe s éjjel-nappal dolgozva egy közepes új darab olyan előadását produkálta, mely emlékezetes marad a berlini színházi élet történetében. Azután visszajött Törökbálintra masírozni. Ebben a kis történetben van valami a "nagy idők" sajátságos humorából.