Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 24. szám · / · Figyelő

Kosztolányi Dezső: Fantasztikus szerelmek
(Szilágyi Géza elbeszélései)

A magam tapasztalatából tudom, a görbe vonalat előbb ismertem, mint az egyenest, a kivétel korábban érdekelt, mint a szabály s a fantasztikum is, mint maga az élet. Régen tisztában voltam a betegség mivoltával, mikor megértettem, mi az egészség. Verset előbb írtam, mint prózát. Közelebb álltak hozzám azok, akik valami ferde, zegzugos ösvényen haladtak előre, mint az országúton ballagók és egy mindenkitől elvonatkozott, vidéki gyermek ideges szoba-életét már megírtam, mikor lassanként kíváncsiság gerjedt bennem más emberek iránt, akik a rendet, a törvényt jelentik. Majdnem mindnyájan így jutunk el - a saját különösségünkön át - az élet ismeretéhez.

Szilágyi Géza "Fantasztikus szerelmek" címen egy kötetnyi elbeszélést tesz közzé. Mik a tárgyai? Ezt felelhetném: az életben lévő érdekességek és különösségek. Valaki tizenhárom évig vágyakozik egy nőre, aztán mikor végre az övé lehetne, szótlanul otthagyja, mert a kacagása a halott édesanyjáéhoz hasonlít. - A festő felesége meghal. Egész életében nem engedte lefestetni az aktját. A férj a halál után nyomban festeni kezdi a szemérmes, már-már hidegülő, többé nem tiltakozó testet. - Egy börzejátékos szerelmi sikere a saját feleségénél attól függ, mennyit keres a börzén. Éjszakára sokszor az iroda díványára szorul, baisse idején. - A kisfiú várja haza halott édes anyját, de csak apja új szeretőjét találja a helyén - tenyeres-talpas kísértetet - egy vastag szájú szobalányt. - Egy szomorú úr a legcsúnyább nőt kéreti magához a szeparéba, csak hogy megmutassa neki hűtlen felesége arcképét, és meggyaláztassa - a szerelem e páriája által - még az emlékét is. - Egy nimfomániás leány története. - A nő, akit megcsalt az ura, minden erejével igyekszik megmenteni férjét, hogy meghosszabbítsa életét és szenvedését. Mikor az végül mégis meghal, öklével a halott arcába csap. "Megszökött a gyalázatos!" - mondja a nő. "Elmenekült a gazember!" - A stílművész igazi szerelmén keresztül eljut a megváltó banalitáshoz. - Egy luetikus költő halála. - A hermafrodita csodálatos pályafutása.

Le kell közölnöm ezeket a pusztán magam számára készült emlékeztető jegyzeteket, melyeket a könyv olvasása közben vetettem papírra, hogy fogalmat alkossak a tárgyak változatosságáról. Jean Richepin, ki lélekben sok tekintetben hasonlít e könyv írójához, tárgyköreivel - "Morts bizarres" című könyvében - hasonló területeket súrol. A "Tristia" és a "Holt vizeken" költője nálunk azonos körülmények között lépett fel. Egy kor - a természettudományokon és a materializmuson nevelkedett kor - szókimondását hozta magával. Mindent a maga nevén nevezett, a bűnt, a prostitúciót, a butaságot. Lírája az ellentmondásból táplálkozott. Nem élt a sejtetés eszközeivel. Tökéletes versei, bármennyire ötvözöttek, művésziek és forradalmiak, prózában is elmondhatták s annyira valóságuk, hogy a tárgyuk is érdekes. Megírta a meddőség dicséretét, a gyűlölet, a számkivetett szerelem, a pénz, a halál ódáját. Izgató mondanivalóját azonban a klasszikus versek jégpáncéljával övezte. Ezek az elbeszélések, melyek tárgyát szintén el lehet mesélni, hasonlóan fölényesek, nyugodtak, a stílus a tárggyal ellentétesen józan, pontos, majdnem tudományos. Kigömbölyített egyenletes mondatok üteme kattog a láz és az őrület felett. Vannak írók - a fantasztikum betegei - kik mindezt forró szájjal lihegik el. Szilágyi Géza ura önmagának, szája hideg, ajkán inkább egy keserű, okos mosolyka van, hogy ennyi az ember, hangján a megállapítás káröröme érzik, valami bús tüntetés, hogy csak ennyi az ember. Ő a fantasztikum kritikusa és szatirikusa, a polgári vasárnapok ünneprontója.

Ez a kegyetlenségig éles, regényes könyv még jobban körül határolja írója pesszimista egyéniségét. Emberei egytől-egyig azt mondják, amit a költő, egy régebbi, gyönyörű versében: "amphimelas... feketeség körös-körül."