Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 23. szám · / · Figyelő
Véres seb, sötét, gyász, marcangoló fájdalom: Erdély! - Nem laknak-e a szerencsétlen földönfutók szobáinkban még, nem szomorú vendégek-e asztalainknál és nem kénytelenek-e naponta letapodni egymást hitvány két korona segélyükért? Hazamentek-e már? Hányan mentek haza és kik vannak még itt? És akik hazamentek, milyen gyászra és fájdalomra mentek haza? Jöttek, mint vér és tűzeső kergette emberförgeteg... visszamentek és mintha mítoszba tűntek volna el. Megvizsgáljuk idegeinket, tetemre hívjuk érzéseinket a háborús fordulatok rohanásában az elködlés, az eltörténetesülés nagy arányaiba és végtelenségi skálájára szövődtek föl a legsötétebb valóságok. Mintha egy korszak feküdnék a tegnap és a ma közt, amikor a hivatalos hadi jelentéseket olvassuk, hogy azok a románok, akik tegnapelőtt a Maros felé zúdultak győzve, tegnap Campolungnál, Curteánál, Szlatinánál és a Vedea mellett, hetven kilométernyire Bukaresttől, harcolnak - megverve... Arz magyar honvédei, Falkenhayn magyar és német csapatai kisöpörték magyar és német vér árán Erdélyt! De vajon föltámadnak-e a halottak?
Pilisi Lajos a Világ riportere jár Erdélyben, annak rémnapjaiban, együtt vándorolt a menekülőkkel, akik futottak a román sereg elől, járt az erdélyi frontokon, amikor a szövetségesek ott támadásra vonultak föl, meglátogatta az országban szanaszét hajigált erdélyi bujdosókat és járt felszabadult erdélyi városokban. Mindenről, amit látott, hallott, érzett, beszámolt föltűnést keltett riportjaiban, melyek nemcsak a tárgy izgalmas érdekkeltésével, hanem a riportok írójának szubjektivitásával is megkülönböztették ezeket az írásokat. Most mindazt, amit eddig Erdélyről közreadott és azokat a cikkeket is, melyeket csak a gyűjtemény számára írt, összegyűjtötte egy könyvben. Az első nyomtatott okmány-gyűjtemény Erdély sötét napjairól. És amikor a könyvről ("A megrohant és felszabadított Erdély") szól az ember és írói, riporteri értékeit nézi, ezek mellé mindenesetre le kell szögezni ezt az okmányszerű jelentőséget is. Az újságírás nemcsak a tárcában és a regényben használja föl az irodalmat, hanem beletördelteti az írót azokba az új műfajokba is, melyeket a minden használható, szépítő, közönséget lebilincselő értéket fölszívni és kiadni iparkodó heves törekvéseiben a közönség számára megteremtett. A magyar írók jó része kijárta és járja ezt az iskolát. Pilisi is ezek közül való. Erdélyről írt könyve riportgyűjtemény és így természetesen nem kompozíció. Az író, mintha utólag rendezni akarta volna anyagát, de kár lett volna, ha csakugyan nagyobb rendet tudott volna belehozni, mint amilyen rend van abban, hogy egy író újságíró szertefut, jár, utazik Erdélyben és az erdélyiek nyomában és amit magával hozott, azt egy kuszált, rohanó, tépett, széthányt ország és nép dolgairól, e szomorú rapszodikusság tükreként, rapszodikusan dobja elénk.
E riportok megírásában három főtörekvést látni meg, az újságíró tudósít arról, ami adatszerű, amit föl kell jegyeznie, mert munkája legelső sorban a tények összegyűjtése is! - Egyéni látása kivetíti a följegyzett eseményekből - ahol azok ilyenek - az élethez való vonatkozásaikat. Beállít, kifejt, összefoglal. - Megjelenít nem érzékelhető valóságokat, elvont valóságú tényeket, melyek csak az arra termett idegek számára foghatók. Ebben a könyvben Pilisi ebben a munkában mutatkozik a legerősebbnek. Annál jelentősebb eredmény ez, mert az író pillanatok alatt kénytelen itt látni, átfogni, intuíciójából kifejező módot teremteni! Mert az ilyenfajta riportírásnak rohanva kell követni a rohanó eseményt! A riporter itt volt legjobban az íróiságára utalva és itt érvényesült is a legjobban. Hogy egy-két példát mondjunk, a történelmi hangulat megjelenítése a magyar-román határon a háború tényleges kitörése előtti pillanatokban. Mások elbeszélése alapján való megkonstruálása a bukaresti feszültségnek a koronatanács óráiban. Magyar csapatok dalolva húzódnak föl Orsova magaslataira... Az intelligens menekült elkallódása a falusi internáltságban...
Nem szabad az írónak szemére vetni, hogy a könyv tudósításszerű cikkeinek egyes szárazabb helyei pillanatokra lehúzni látszanak a könyv forróságát és lendületét. Napok alatt, lázban, menekülőkkel zsúfolt vonatokban, automobilban, útszéli csárdában íródott a könyv javarésze és csak egy-egy fejezet látott íróasztalt. Másképp nem lehetett volna belőle a tegnap története - ma. Az írónak - látszik - meg kellett már belül alkudnia több akadállyal. Ezek közül való legelső sorban a sajtószabadság ismert korlátozása. Talán nem akart megrémítő és kétségbeejtő sem lenni? De egyszer majd eljön az idő és hiába lesz minden, milliók fognak így kiáltani Zolával: J'accuse!... - akkor majd ennek a szemtanúnak az írásait is előveszik és retusált színei mögül kiásnak egy-egy vádiratot.
Maga, Pilisi könyvének tárgya, az író erős és színes szubjektivitása, éles riporteri megfigyelései és beállításai, a feltárt helyzetek gondolkodásra serkentő hatása, megkülönböztetően emelik ki Pilisi riportgyűjteményét a háborús irodalom könyvözönéből.