Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 23. szám · / · Figyelő
Thomas Mann írja egy helyütt ezeket az el nem felejthető mondatokat, "...A tehetség nem valami könnyű, nem valami játszi, nem pusztán képesség. Gyökeres mivoltában szükség a tehetség, annak a kritikai tudása, hogy van ideál, kielégítetlenség, mely képességét nem gyötrelem nélkül alkotja meg és fokozza. És a nagyoknak, a legkevésbé kielégíthetőknek mindig a tehetségük volt a legkeményebb ostoruk..." Karinthy Frigyes is azért költő, mert elégedetlen.
Annak idején is úgy jelentkezett, mint elégedetlen. Egyelőre mint elégedetlen művész, ki a különböző stílusokban található gépszerűséget emeli ki és feszíti addig a pontig, míg a stílusból karikatúra lesz. Ezek a karcolatai, melyekkel az új magyar irodalom jelentős kritikusává lett, aki elvont szavak helyett közvetlenül és érzékien, majdnem ábrázolóan kritizál, az "Így írtok ti!" című könyvében vannak összefoglalva. Elégedetlensége még itt sem izgága, vagy rosszindulatú, inkább megértő és alázatos. Többnyire azokat az írókat torzítja, akiket maga is becsül, a művészetükben lévő nagyon emberi vonásokat veszi tollhegyre, melyek eltorzítottan is egyéniségük irányát jelzik és könnyítik megértésüket. Nem "utánozza le", csak jellemzi, újra megalkotja őket, sokszor azzal, hogy "ad absurdum" viszi eszméjüket, vagy érzésüket. Szeme előtt ilyenkor egy anyagtalan, emberfelettien tökéletes, személytelen művészet lebeg, talán olyanforma, mint a zene. Szóval szempontja magas és elégedetlensége mélyről fakadó. Később ez a teremtő ösztön más alakot ölt. Pontos lélekrajzokat ír, elbeszéléseket, melyeket az "Esik a hó" című kötetében gyűjtött össze. Gyötrelmes viaskodásokkal keresi egy-egy ember mivoltát. Leírja az arcát, a cselekedetét, a szokásait. De hogy lehetne még inkább a közelébe férkőzni, olyan közel, hogy a lélegzete egy legyen az övével? Elbeszélése hirtelenül a fantasztikumba billen át, és ezen a másik képzeleti síkon igyekszik megmutatni - szabadabban -, mi tulajdonképpen a valóság. Itt az elégedetlen lélekbúvár jelentkezik, ki - épp úgy mint annak előtte a komikumot - a tragikumot is végtelenbe feszíti. Könyve, melyet most olvastam, szervesen összefügg egyéniségével és eddigi munkásságával. Ez az elégedetlen ember könyve.
Valóban az ember tökéletlen lény. Az az ember, akit látunk, az igazi élet karikatúrája. Hasonlít a géphez, de nem jó gép, a lélekhez is, de nem lélek. Ösztönből és tudatból van összeszerkesztve. Lát a szemével, de közte és a világ közt valami zavaró réteg van, a saját egyénisége, mely megakadályozza, hogy a kép tisztán tükröződjön benne. Nem elég érzékeny, de teste - jajgató hegedű - mégis fájó, sajgó idegekkel van felhúrozva. Hogy ezt a felemás, tragikus szörnyet tanulmányozza, az író új útra indul, Lilliput, Brobdingrag, Laputa, Hauhuhumia után Faremidoba, Gulliver, helyesebben Swift Jonatán álarcában, ahol a szerves élet véres és fekélyes kotyvaléka helyett, életebb élet van, hő és villanyosság, acélból készült gépemberek, szoleszik, kik szellentyűkkel beszélnek, beszédük zene, szemük elektromos kék fény, agyuk pedig a higany és ásvány keveréke. H. G. Wells "The war of the worlds" című regényében hasonlóan rajzolja a földre eljutó Mars-lakókat, kik birokra kelnek az emberrel. Ezek a lények azonban nem ellenségeink, de tanító mestereink. Miután az előző négy úton a nagyságról és a kicsinységről, az emberi értékek viszonylagosságáról kaptunk felvilágosítást, itt a teremtés ősi hibája tárul elénk s a könyv abban a szatirikus pesszimizmusban csendül ki, hogy az ember az igazi életben viszonyítottan, csak afféle baktérium, a föld nyavalyája, fertőző betegség, mozgó halál. Barry Pain "The new Gulliver" című könyvében megkísérelte folytatni Swift munkáját, de elbeszélése alig több ügyes stílusutánzatnál. Karinthy Frigyes könyve nem a külső ötleten alapul, melyet - mellékesen említjük meg - meglepően és tökéletesen vezet végig, hanem a gondolata és a világszemlélete következetes, művészi kiépítésén. Szeme bátor. Csak a kisgyermekek mernek ilyen friss ábrándokat szőni, akik előtt még nem merevedett a valóság örökérvényű és tisztelet-gerjesztő törvénnyé s a világot szeszélyük és képzeletük szerint, esetről esetre, változtathatják. Az alkotó gyermekkor bátorsága és frissessége az övé. Koraérett, szabad gyermekek kérdései jutnak eszünkbe, melyeket a "nagyok" mosolyognak, de ha igazán felelniük kellene rájuk, megdöbbennének és elnémulnának.