Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 22. szám · / · Figyelő
Ennek a verskötetnek kétségkívül erénye, hogy nagy és szép érzések jutnak szóhoz benne. Képet kapunk az íróról, érzelmes és lelkes, a szenvedők és elnyomottak lantosa. Sok versében pesszimista és rezignált, csak részvéte és könnye van, más költeményeiben a demagóg aktivitásig izzik és lendül. Szocialista költő, verseiben a szocialista lírának talán teljes érzelmi skálája megjelenik.
Mikor elismeréssel említjük a kötet eme tartalmi nemességét és gazdagságát, rá kell mutatnunk nagy hibáira is. Gyakori e versekben az, amit legegyszerűbben verstelenségnek mondanék. Ilyen mondatai vannak: "A tőke kapzsi, dús és ostoba", vagy: "Valaki jön a tulsó útfélen, ez jelent neki néhány koronát" stb. Ilyen prózai helyek homokossá, csikorgóvá teszik a sorokat. Nem azt akarjuk itt kifogásolni, hogy mit írt le a költő, hanem azt, hogy hogyan írta. A modern líra szép vívmánya, hogy egyre tágítja a lírai tartalomlehetőségek kereteit s maholnap érvénytelenné teszi a bölcs Vojtina-szabályt is, "az egyszeregy, bár meg nem dönthető, érzelmi szósszal le nem önthető." Csakhogy a "leöntés" módjára nagyon vigyázni kell, ez a költői tehetségnek egyik legnehezebb próbája. Bajos is volna számot adni arról, hogy a nagy költők miként tudnak költészetté emelni nagyon is prózai dolgokat? Titkos és nagyon komplikált művelet ez, hasonlatos ahhoz, melyet szervezetünk végez, mikor a táplálékokat éltető vérré hasonlítja át. Hogy úgy mondjuk, költő-szervezetnek kell lennünk s akkor mintegy önmagától jön létre ez a varázslatos átalakulás. Jelen kötet írójának ez a költő-szervezete még tökéletlenül végzi munkáját.
Másik hiba a kötet darabjainak sajátságos "merész"-ségében rejlik. Nem gondolnánk, hogy a lírai költészet javára válik, ha a költő, szerelmi képzeteivel kapcsolatban újra meg újra a "megfoganás" tényét emlegeti, vagy ha naturalizmusa addig megy, hogy a kokott által ilyeneket mondat a menyasszonyától jövő ifjúhoz: "Menj vissza hozzá s hívd el őt, hiszen őt kívánja az eszed, szíved". Az ilyen merészség-gixerek, önkénytelen humorukkal, rossz hatásúak. A költőnek fegyelmeznie kell ízlését.
Tartózkodnia kell véleményünk szerint a költőnek a lendület hibás kilengéseitől is, melyek téves beállításokhoz, erőszakolt pointe-ekhez, hazug romantikához terelik. Bármennyire szívhez szóló a proletár-gyerek sorsa, akinek atyja a harctéren esett el s őmaga a jótékonyság olcsó ajándékait kénytelen elfogadni, mégis a lendület hibás túlfeszítését kell látnunk abban, hogy a költő szerint a kis fiú a boldog gazdagok kivilágított karácsonyi ablakához vágja az ajándék-ruhát, cukrot és falovat. És bármilyen szomorú a prostituált nők élete, mégis a leghazugabb romantikának kell tartanunk a kokott-romantikát.
Hiba a költőnek az a kedvenc szokása is, hogy verseiben feleslegesen és zavarosan halmoz műveltség-ízű asszociációkat. Van például olyan rövid verse, amelyben a következők mind előfordulnak, Verocchio, Ofélia, Beethoven, Puccini, görög őszirózsák és quattrocento!
Részletező hosszadalmasságunkat mentse az a hitünk, hogy egy érzelmi nemességgel telt verseskötet megérdemli a kritika szigorúbb, de szeretettől diktált ujjmutatásait.