Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 21. szám · / · Figyelő
A fiatal özvegy parasztmenyecskének az "állami" ember csak az igazi ember, mégis egy maga kenyerén élő kőtörő legénybe szeret bele. Össze is bújnának hamarosan, de mindenféle kellemetlen akadályok minduntalan szétrebbentik őket s a menyecske már-már megrendül s egy "állami"-hoz, vasúti bakterhez fordul, akihez anyja is sürgeti. Végre aztán minden megoldódik magától, az akadályok elhárulnak, a két fiatal egymásé lesz. Mindenki megkapja, ami neki való, csak a néző nem, neki drámára, külső-belső konfliktusra és győzelemre volna igénye s e helyett csak történetet kap, kedves, derűsen színes, magukban véve többnyire igen jól megírt jeleneteknek sorát, de nem drámát. A drámai koncentráció nincs meg a darabban, az eseményeknek, a jeleneteknek, a szavaknak és mozdulatoknak egy gyújtópontból való, szerves kisugárzása, - a történet nincs összefogva s ezért nem bírja a színpadot és a nézőteret betölteni. Ami a két szerelmessel történik, az mind csak akadály, csak kellemetlenség, amivel nem nekik kell megküzdeni, elhárulnak maguktól. Amiből a dráma megszülethetett volna, a menyecske megingása szerelmében, az háttérbe szorul a külső események mögött, nem válik döntő fontosságúvá, - csak egy motívum, egy gyönggyel több csak a történet vékony fonalán.
Gárdonyi híres darabjának, "A bor"-nak is ez a lényeges gyöngéje, talán kevésbé feltűnőn és mégis megélt s él még évek után is, fenntartja benne az életet jeleneteinek érdekessége, alakjainak jó rajza s leginkább a mindenkinek kedves és rokonszenves parasztmiliő kitűnő megrajzolása. Ugyanezek az erényei megvannak Barta darabjának is, az összes alakok elevenek, frissek, gyökeresek, a magyar paraszt-élet és gondolkodásmód perspektíváit tárják fel s az író képe, amint a darab vonalain túl szemünkbe tűnik, rendkívül rokonszenves. Nagyon jó megfigyelései vannak, a mai parasztot rajzolja, mai gondolataival és érdekeivel, nem egy absztraktul megkonstruált paraszt-típust. Emberei egy bizonyos vidék bélyegét hordják magukon s ez is elevenebbé teszi őket mindazok szemében, akik tudják, életkörülmények, kultúr-állapot, észjárás és karakter dolgában milyen nagy különbségek vannak vidékek szerint paraszt és paraszt közt. A paraszt-beszédet is jól érti, a fülében cseng ritmusa, érzi a szavaknak súlyát és értékét a paraszt-ember szájában. Minden részlet jobb az egésznél s minden részlet igazi írót bizonyít. Örülnék, ha - mint "A bor"-t - sok kitűnő tulajdonsága a "Zsuzsi"-t is életben tudná tartani. Ehhez persze az előadásnak is jobbnak kellene lenni. Erről azonban csak keserűséggel lehet beszélni, a színészek nem tudják a paraszt-beszédet, agyonjátsszák a darabot, mégis mindent elejtenek, ami benne hatás. Az irodalom mintha kezdene visszatérni a néphez, - a színház javíthatatlanul elszakadt tőle.