Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 21. szám
Polgári szocializmusról szóltam itt legutóbb - s ha megkérdeznének, miben különbözik ez a munkásszocializmustól, mely magát szociáldemokráciának nevezi, csak habozva felelném, hogy abban, hogy nem tőkeellenes. Habozásom azonban nem azon való töprengéstől volna, hogy szocializmus-e az ilyen szocializmus, hanem abban való kétségtől, hogy különbség-e ez a különbség? Kivált, hogy különbség-e abban a gyakorlatban, melyben le kell játszódnia minden politikának - akár polgári politika, akár munkáspolitika. Mert hallani ugyan hallom a munkásszocializmus tőkeellenességét, de látni nem látom. Hallani hallja az ember a gyilkos és megcáfolhatatlan vádakat a tőke keletkezéséről s a már meglevőnek továbbgyarapodásáról, de látni nem látja bizonyosan, hogy úgy e keletkezés, mint e továbbgyarapodás lényege volna a tőkének, hogy az a valami, ami a tőke, ezen fogalmi jegyek nélkül nem volna az, ami - s hogy ezeknél nem sokkal lényegesebb jegye-e az, hogy a tőke kultúrerőknek koncentráltsága és szervezettsége - csakúgy, mint ahogy a szociális társadalom embereké. Minden egyéb: az, hogy a tőke mint keletkezett, hogy most mint keletkezik, hogy mire fordítják, ki veszi hasznát s az emberek közül ki milyen helyzetbe kerül következtében vagy vele szemben, történelmi s változandó vagy megváltoztatható vonás. Amit kapitalizmusnak, kapitalista gazdálkodásnak vagy mai kapitalizmusnak avagy a kapitalizmus mai gyakorlatának tudnak és szidnak, mind e szidalom megállhat s a tőkének mégsem kell megdőlnie. Csakúgy, mint ahogy lehet sokat vetni, lehet összeesküdni és forradalomba menni minden mai állam, minden mai uralmi, hatalmi és kormányzati forma és szerkezet ellen, anélkül, hogy ezzel megdőlne, ami az államnak lényeges jegye, az emberek koncentrálásának s szervezésének szüksége. A szocializmus tulajdonképp ez a kettő, egyfelől az emberek, másfelől a kultúrerők koncentráltsága és szervezettsége. A szocializmus tehát éppen ezt jelenti, államot és tőkét - s nehezen lehet ezeknek ellensége, ha nem ellensége önmagának.
Aminthogy nem is láttunk még szocialistát - munkást sem - ki igazán ellensége lett volna a tőkének vagy igazán a tőkének lett volna ellensége. Ellenben láttunk munkásszervezeteket, s éppen a legeslegszociáldemokratábbakat, kik konjunktúrák kihasználásában szépen megegyeztek a munkaadókkal, a fogyasztók rovására. Rossz néven senki sem veheti tőlük - ha itt valakitől valamit rossz néven lehet venni, csakis a fogyasztótól lehet, hogy ő nincs olyanmód megszervezve, hogy ne kerülhessen így két malomkő közé. A munkás mint munkás egyfelől vigyázzállásban kénytelen állni a tőke hatalmával, fejlődésével s terjeszkedésével szemben, másfelől azonban (s vigyázzállása minél több biztosítékot szerzett neki, annál inkább) érdekelve van a tőkének hatalmában, fejlődésében s terjeszkedésében. A munkásnak ez érdekeltségével áll vagy bukik az ő igazi tőkeellenessége - s ezzel a szociáldemokráciáé is. Nem hogy mit kellene tenni a tőke ellen, hanem hogy mint kell mindenestül közhasznúvá és semerre nem ártóvá tenni a tőkét, ez a munkásszocializmusnak, tehát a szociáldemokráciának is gyakorlati problémája. Aminthogy a tőke s a munka, s a munkaadók s a munkások harcai gyakorlatban nem is a tőkés gazdálkodás körül folynak, hanem a körül, hogyan vehetnénk részt valamennyien ebben a gazdálkodásban s lehetnénk egy személyben munkások is, munkaadók is.
S ha így áll a tőkével szemben a munkás s a munkásszocializmus, nem állhat másképp a polgár s a polgári szocializmus sem. Annál kevésbé, mert a polgár, minden rendű, a tőkében még ezenfelül is érdekelt. A tőkés gazdálkodás s a kiváltképp tőkés természetű termelés és iparkodás, az ipar, a kereskedelem, a pénzgazdaság magában polgári természetű, - s lehet az egyes polgár mégoly kisemmizett s éppen a tőkétől kisemmizett, amennyiben van néki (pedig mindig van) egyéni érdeke osztályának érdekében, van érdeke a tőkés termelés és forgalom boldogulásában is. Mindaz az intellektualitás, fixfizetésesség és kispolgáriság, mely éppen ma a munkásnál is proletárabb proletárja kezd lenni a tőkés gazdálkodásnak, mégis össze van nőve a gazdálkodással, ebből született, ezzel válik szükségessé, ettől él s e nélkül elsorvadna. Ipar, kereskedelem, vállalkozás és éngazdaság, mind csupa tőkés gazdaság - s ipar, kereskedelem, vállalkozás és pénzgazdaság nélkül nincs tudomány, nincs művészet, nincs igazgatás, nincs városi élet, nincs összefüggés a nagyvilággal. Ha a munkás rájött, a polgárnak is rá kell jönnie, hogy maga az ipar, maga a kereskedelem, maguk a bankok ellen való üres kiabálással nem ér el semmit, s jó, hogy nem ér el, mert magát tenné tönkre, ha ezeket tönkre tudná tenni. Hanem hogy szervezkedéssel arról kell tennie, azaz hogy azt kell elérnie, hogy a tőke boldogulásában ne csak kézen-közön és osztályi közön át legyen érdekelve, hanem egyenesen is, s a fogyasztónak szervezete éppúgy része legyen a tőke szervezetének, mint a tőkésé s a munkásé. Akármennyit magyarázzák, hogy a kartell s a tröszt nem szocializmus, hiába magyarázzák, mert mégis az - csak éppen hogy a tőkések szocializmusa. Csakúgy, mint ahogy az államszocializmus is szocializmus, és demokratikus volta attól függ, hogy az állam mennyire demokratikus s a demokrácia mennyire tudott elhelyezkedni az államban. Megtanultuk most a háborúban, hogy egy okos ellenség, ha pergőtüzet bocsát is a másik fél sáncárkaira, örül, ha azokat épen találja s roham után maga ülhet beléjük. Sem a munkás, sem, kivált, a polgár, nem fogja szétlőni az iparvállalatokat - még a bankokat, még a kartelleket s a trösztöket sem, hanem beléjük fog ülni. A bank is, az állam is, a kartell is ugyanúgy bank és állam és kartell, akár autokratikus, akár demokratikus - s gazdasági eszköznek éppoly alkalmas, megfelelő, és ha ráillik e szó, éppolyan termékeny egy demokratikus és kollektivista nagy hitelszövetkezet, mint a Rothschild-bankház.
Politikai és társadalmi szervezetnek az eddig szervezetlen vagy ellátatlan vagy kizsákmányolt vagy magukat kizsákmányoltnak érző csoportok szervezkedésének dolga.
először: hogy az eddigi szervezetek s kollektivitások s az ő monopóliumuk ellensúlyt, ellenőrzést, ellennyomást, korlátot és résztvevő igényt találjanak az új szervezetek tényében és igyekvésében.
másodszor: hogy e csoportszervezetek révén végre az egész társadalom, úgyis, mint termelő, úgyis, mint fogyasztó, úgyis, mint munkaadó, úgyis, mint munkás szervezve legyen.
harmadszor: hogy e szervezetek idő, fejlődés és egymás sáncárkaiba való beömlés során átmenjenek egymásba, összefolyjanak egymásba, s a végén az emberek koncentráltsága és szervezettsége s a kultúreszközök koncentráltsága és szervezettsége összeálljon kollektív életté.
Ez a polgári szocializmus veleje.
Ez a polgári szocializmus útja.
Ez a polgári szocializmus végső célja - vagy nem is célja, mert a cél fogalma petitio principii, hanem kilátása. S olyan kilátása, melytől senkinek nem kell félnie, s melyre, úgy érzem, mindvégig együtt függesztheti szemét a munkássággal.