Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 20. szám · / · Figyelő · / · Szini Gyula: Két bemutató
Ruttkay György fiatal, friss invencióval nyúlt egy témához, amely színpadi értelemben trouvaillenak mondható. Megírta egy keringő történetét, amely sok ezer ember lelkét szerelmes epekedéssel, bánattal és fölujjongással tölti el. Megírta egy művész nyárspolgári tragédiáját, amely végül is alkotásban, a népszerűvé lett keringő komponálásában csúcsosodik ki. Egy ilyen belső drámát, amely mintegy bemutatná azt a betegséget, amiből végül is a híres keringő igazgyöngye lesz, - megjeleníteni a színpadon a drámai analitika eszközével, óriási, talán végzetes feladat volna, amelyet a nagyközönség meg sem értene. Ruttkay György nem is választotta ezt a nehéz, talán lehetetlen utat, hanem a külső, a világ előtt való történésen túl alig kíséri el a művészt a maga rejtettebb, mélyebb és keserves pillanataiig. És ezért folyton valami olyanféle világításban látjuk a művészt, amely igazat látszik adni a nyárspolgári felfogásnak, hogy sosem baj az, ha egy művész szenved, mert a bánat megihletheti, sőt köztudomás szerint épp a csalódás ihleti meg a legjobban. (Erre már a középiskolában figyelmezteti az irodalmi tanár a hallgatóit, amikor a Himfy keserű és boldog szerelmeinek kvalitatív különbségére mutat rá.) Nem ez és nem így volt Ruttkay György szándéka, de a színpad és a drámai akció folytonossága odasodorta, hogy a művész érdekességének a rovására túltengeni hagyta az asszonyt, aki a művészt megkínozza, holott - mint utóbb kiderül - ennek a beteg macskának az életében a művész csak egy szeszélyes epizód volt és az asszony végeredményben nem is más, mint egy kórokozó, amelyből a "Keringő" támadt. Súlyosbítva van a dolog egy teljesen érdektelen férjjel, aki igazán nem lehetne a művész méltó vetélytársa, csak a végzet ostoba szerepét játszhatja el. Ezzel körülbelül meg is van állapítva, hol van a belső konstrukcionális hiba a Ruttkay darabjában. Ezzel szemben azonban kétségtelen, hogy Ruttkayban olyan drámaírói kvalitások vannak, amelyek első, nagyobbszabású színpadi koncepciójában is megragadták a közönség és a kritika figyelmét. Eleven, fordulatos dialógusaiban, amelyek az élet nyelvét mímelik, itt-ott forróbb, belsőbb hangok rezzenek meg, vagy ötletek, amik nem mindennapiak. A helyzetek és az alakok jellemzésére gyakran vannak találó szavai és mivel a színpadon a kevés, ami sokat mond, a legnagyobb erény, ezt az erényt Ruttkayban minduntalan megcsillanni látjuk. Mindehhez járul még szimpatikus fiatalsága, amely még nagy reményekre jogosíthatja. A Vígszínház kényes ízlésű közönsége igen nagy jóakarattal fogadta. Varsányi Irén az asszony, Fenyvesi a férj és Tanay a művész szerepében olyan játékot produkálnak, amely nemcsak minden színpadi értéket kihoz a darabból, hanem a művészet finomabb, csöndesebb rajongói számára is igaz műélvezet. Kemenes, Dallos Olga, Haraszthy Hermin a Vígszínház kitűnő hírét csak fokozni tudják. Jób Dániel megértő, diszkrét, mégis erős kezű és ihletett rendezéséért hálát érdemel a szerzőtől és közönségtől egyaránt.