Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 19. szám
Fényednek tőrét megmártottad bennem
Csordul a vágy, vagy vágyódása vágyra
S van nagy bujósdi életre halálra
Te keressz engem mondd vagy én kereslek?
Mert csillagokba botlottam gyakorta
Szent illatok állották el utam
S hívó szavadnak hálója uram
Hullott reám hogy tovább ne eresszen.
De árkon bokron minden boldogságon
Minden üzöttön már keresztül űzve,
Nézd nem a tüske, Uram nem a tüske
A puha rózsák véreztek meg engem.
Mert árkon bokron törtetvén utánad
Izedtől édes szívek között járok
Mondd mi neked a bokor és az árok?
Ajkammal úttá gázoljak-e mindent?
Mert asszonyom szemén besüt az ég
Ragyog az ég de szeme nem ragyog.
Mondd, láthatatlan szolga angyalok
Az élet minden szeretnivalói?
Mert már tudom, a szépség nem te vagy
És nem te vagy a gondolatnak fénye
És lakatlan a jóság boldog mélye
A jóság, még a jóság sem te vagy.
Én minden bokrod rezzenését látom
Takarod-é vagy mutatod magad?
Nevetem édes kacérságodat
Lásd térdenállva nevetlek uram.
Mert vágyhajóm bár vágyvihar hajítja
És minden part a vitorlámba fordul
Kormányon markom lássad meg se mozdul
Mert jó hajó a vágy, a vágy, a vágy.
Tengerek törnek partok elmerülnek
Örök hajó a vágy, a vágy, a vágy
Habszerelem, habgondolat, habélet
De kősziklám a vágy, a vágy, a vágy.
Te keressz engem mondd vagy én kereslek
Mert asszonyomat édes kikötőnek
Küldted a szívét jó horgonyvetőnek
De asszonyom a vágy, a vágy, a vágy.
Már kikötőid mind tehozzád kötnek
Horgonyod horgán himbálok az ürben
Magad te űzted uram, nem én űztem
Te vagy a vágy, a vágy, a vágy.