Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 18. szám · / · Havas Gyula: A három Herta
Herta Károly ezután konokul és makacs következetességgel megtagadta minden parancs teljesítését és a kaszárnyában a tisztességes hazafiak megvetését és utálatát érdemelte ki.
Bebörtönözték és miután látták, hogy valóban javíthatatlan bűnös és az engedelmességet csökönyösen megtagadja, sőt nyíltan kijelentette, hogy nem akar harcolni hazájáért, hazaárulás bűne miatt főbelövésre ítélték. Azonban nem hirdették ki előtte az ítéletet és általában nem csináltak vele semmiféle ceremóniát, mert attól tartottak, hogy beteges rögeszméivel és szónoklási mániájával holmi kellemetlen jelenetet talál rögtönözni.
Az ítélet végrehajtása előtt egy órával papot küldtek be hozzá, aki végtelen jóságú, emberszeretettől meleg rezgésű hangon figyelmeztette, hogy igyekezzék megnyerni az égiek bocsánatát bűnéért, amelyre e földön nincs bocsánat és mielőtt megjelenne a legfőbb bíró színe előtt, tisztuljon meg az egyedül üdvözítő Galszam-hitvallás törvényei szerint, vagyis járja el a szentbárány-táncot és vegye fel az utolsó megmetszést.
Az elítélt udvariasan kijelentette, hogy csepp kedve sincs táncolni és fölöslegesnek tartja, hogy a megszentelt késsel jobb fülébe metsszenek, amikor egy óra múlva tizenkét katona fog buzgólkodni, hogy minél több lyukat lőjön a fejébe.
Nemsoká kivezették és az udvar egy elhagyott részébe vitték, ahol már töltött fegyverrel várakoztak az ítélet végrehajtására kirendelt katonák.
Herta Károly mélyen magába szívta a friss esőtől szagos, üde levegőt, felnézett az égre, amelyen nyugtalan felhők vonultak szélsebesen és egész testében reszketni kezdett. Hirtelen úgy érezte, hogy millió zengő szó áradása buzog fel mélyről, a szívéből és megszakad a torka, ha nem szólhat valamit. Abban a pillanatban, mikor tüzet vezényeltek, hörgő s már nem emberi hangon kiáltott fel:
- Mit kellett volna hát tennem?!
A kiáltásra a fegyverek dördülése adott visszhangot.
Az utolsó Herta két karja előre lendült, teste megvonaglott és megingott s néhány bizonytalan, álomszerű mozdulatot tett, mintha meg akarna kapaszkodni valamiben, a levegőben, az égben. Azután hangtalanul előre zuhant, az arca kísérteties hirtelenséggel lilásszürkére fakult s a homlokán és egész fején bíborszín csíkok szaladtak végig, mint erezet a márványon.