Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 18. szám · / · Havas Gyula: A három Herta
Herta doktor rövidesen hadnagyi rangot kapott a filián hadseregben. És mint hadnagy került az orlánok fogságába, a Szent Pál-hegy elleni véres roham alkalmával, egész századával együtt.
Mint az elfogott csapat főtisztjét, azonnal az ezredparancsnoksághoz vezették, ahol udvariasan leültették, cigarettával kínálták meg és felszólították, hogy adjon némi felvilágosítást az itt harcoló filián csapatok nagyságáról és összeállításáról, valamint terveiről.
Herta hadnagy erre nagyon izgatott lett és míg idegesen babrált a jobb térdéről lelógó zöld tiszti rojttal, sápadtan mondotta a filiánul beszélő tolmácsnak:
- Igazán sajnálom, uraim, de tiszti és emberi becsületem tiltja, hogy egy szót is szóljak ezekről a dolgokról.
Így szólt és megkönnyebbülve majdnem elmosolyodott, mert arra gondolt, hogy különben sincs halvány fogalma sem a csapatok nagyságáról és a haditervről.
Amint válasza elhangzott, felemelkedett helyéről egy fiatal tiszt és erősen a fogoly szeme közé nézve orlánul kérdezte:
- Azonos ön azzal a Herta nevű botanikussal, aki orlán állampolgár és a háború kitöréséig Orlánia fővárosában élt?
Herta doktor csodálkozva nézett fel a kérdezőre és egy régi ismerőse arcát látta maga előtt, akivel azelőtt gyakran találkozott a kávéházban. Önkéntelen örömmel, hogy ismerősre talált, élénken és gyorsan felelte, tiszta orlán kiejtéssel:
- Igen, én vagyok az!
Csend lett és a tisztek halkan tanácskozni kezdtek. Két fegyveres katonát szólítottak be és ezek őrizetére bízva a foglyot, mindannyian távoztak.
Herta idegesen nézegetett ki az ablakon, majd hosszan szemlélt egy képet, amely az ócska ház piszkos falát díszítette és azt a jelenetet ábrázolta, amint a legfőbb hadúr fehér paripán megjelenik dicső hadai között, a távol tengeren füstölgő hadihajók komor hátterében. Fenn, a felhők között az Isten ült kissé bizonytalan, de annál pompásabb trónuson és áldóan terjesztette ki karját a sereg fölött.
Egy óra múlva visszatértek a tisztek és ünnepélyes komolysággal elhelyezkedtek a szedett-vedett deszkákból összetákolt hosszú asztal körül. Egyikük felállásra szólította fel Hertát, aki szórakozottan és csodálkozva ült azon a helyen, ahova leültették és most zavartan engedelmeskedett. Az asztalfőn ülő tiszt most kettős kereszttel díszített lila föveget tett fejére és miután háromszor meghajolt, száraz hangon, némi unott eréllyel a következőket olvasta fel egy papírlapról:
- Az egyedül üdvözítő Galszam-hitvallás Istene és az Ő kegyelméből uralkodó felséges Császár nevében! A rögtönítélő hadbíróság bölcs és érett megfontolás után Herta Simon esküdt orlán állampolgárt, aki a háború kitörésekor átszökött a filiánokhoz, az ellenséges hadsereghez pártolt és saját honfitársai ellen rohamra vezette csapatát, előre megfontoltan elkövetett és ravaszul kieszelt hazaárulás bűne miatt kötél általi halálra ítéli. Szent törvényeink és ősi hagyományaink szelleméhez híven elrendeli a hadbíróság, hogy a bűnös holtteste az ítélet végrehajtása után tizenkét óráig a bitófán hagyassék, elrettentő például annak, hogy a legbecstelenebb bűn, a hazaárulás, nem marad megtorlatlanul!
A tisztek komolyan és földöntúli szigorúsággal, mereven néztek előre. Herta doktor felhördült, égő, kiszáradt torokkal még kiáltani akart valamit, de azonnal lefogták és elvezették.
Egy félóra múlva végrehajtották az ítéletet. A bűnös szemeit nem fogták le, hagyták, hogy mondhatatlan ürességgel, értelmetlenül és kérdőn meredjenek a világba.