Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 17. szám · / · Figyelő
Háborús versek, - a háborús líra szokott egyenetlenségeivel. - Három csoportba sorozhatók s e csoportok mindegyikét más-más értékelés illeti meg. Az egyik, - a legkevésbé sikerült csoport - háborús helyzetdalokat tartalmaz, amikkel más költőink se túlságosan remekeltek, haldokló sebesültek, aggódó anyák, vak hősök szájába adott szólamok, - a háború kupléi. Elismerendő, hogy Molnár Jenő fordulatos nyelvvel, színező ügyességgel kezeli a műfajt, de az efféle háborús termékek mégis inkább a tömegközönség meghatódására adnak alkalmat, semmint a költő igaz megítélésére.
A második csoport magasabb színvonalat tart. Itt, hogy úgy mondjuk, háborús chorusokat nyújt a költő. Ezt úgy értem, hogy lírája itt sem első személyes, közvetlen líra, hanem mintegy a nagy nemzeti és emberi közösségek nevében felzendülő. E nemű költeményei közül legsikerültebb az "Ima 1916-ban" című, erőteljes fokozással és ellenhatásokkal, a hangulatnak mindvégig megtartott emelkedettségével.
A verseskötet darabjainak harmadik - leginkább értékesnek mondható - csoportja az, amelyben közvetlen líra jelenik meg. E versek arról szólnak, miként fáj és zeng a költő szívén és idegein át a világ bús és harsány őrülete, a háború. Egyikükben, mely a költő fájó szenzációinak zavart, tomboló kísérteti menetét vonultatja fel, - a "vérbe paskolt ifjúságnak" árnycsapata is felrémlik, hogy utána, - mintegy a "vanitatum vanitas" bús vigaszával, - utolsó kép gyanánt az űrben kihaltan kerengő világok víziója remegjen föl. Egy másik vers lassú levélposta helyett a sóhaj bús táltosát röpíti - "abrakja felhő, patája szellő" - Szibériába egy kedves fogolyhoz. Elégikus hangú, tisztult zenéjű költemények ezek, - bennük is, mint jobb költőinknél általában, a háborús lírát a fájdalom s nem hetyke hajrá-érzés determinálja, - jól esik ezt konstatálnunk.
A kötetben néhány nem háborús vers is található. Ezek is Molnár Jenő lírájának érettebb termékei.