Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 16. szám · / · Kabos Ede: A zöld szem

Kabos Ede: A zöld szem
3.

Nyár derekán a hevenyészett iroda előtt ültem, rajzokba és számításokba merülve. Váratlanul kijött a telepre Walter Dénes.

- Mit gondol, Thury úr, elutazhatnám nyugodtan egy hónapra?

- Miért ne?

Valamivel idegesebben szívta örök cigarettáját s a szeme szögletében először láttam valami nyugtalan lobogást.

- Nagyon megrendítette az asszonyt az eset. Hja, vagy maga még nem is tudja. Hát a főpolgármester úr nincs többé. Megütötte a guta. Úgy kell lenni, hogy a szerelem a főpolgármester uraknál már kissé kockázatos mellékfoglalkozás. Szeretni valamivel mégis izgalmasabb, mint vitatkozni. Szóval, a főpolgármester urat megütötte a guta. Ez a körülmény kissé váratlanul érte s készületlenül találta feleségemet s azt hiszem, e pillanatban egy ischli nyaralás gondolata foglalkoztatja, amiből azt következtetem, hogy a főpolgármester utódja, természetesen nem a méltóságban, hanem III. Walterné őfensége szívében, Erich von Trenk, az udvari opera új tenoristája lesz.

Először fakadtam ki kelletlenül Walter Dénes túlságos bizalma ellen.

- Mondja Walter úr, föltétlenül szükséges, hogy én tudjam meg összes családi titkait elsőnek?

Most megint cinikus volt.

- Válasz helyett sértegetni fogom. Midás királynak szüksége volt egy borbélyra, a borbélynak egy hallgatag gödörre, hogy valahová belekiálthassa titkát Midás király szamárfüleiről. Volt egy barátnőm, aki a szobalányát tette bizalmasává, hogy legyen valakije, akinek mégis elmondhatja, hogy megcsalja az urát. Lehetséges, hogy én csak magammal vitatkozom, mikor magának mindent elmondok s éppen magát akarom meggyőzni, aki olyan engesztelhetetlen és konok, mint az a zöldszemű ember volna, aki mindenkinek lelkében megtelepedne, ha okos emberek idejében ki nem dobnák a lelkükből. A maga féltékenysége olyan, hogy meglátom benne a magamét, melyet meg akarok fojtani. Magával beszélgetek, hogy magam értsek belőle. S kínzom magát, hogy én ne érezzek kínokat. Ha nem tetszik, ne hallgasson rám. Nincs szükségem a füleire s a figyelmére. Magammal diskurálok. Rendben van?

Egy pillanatra szinte megszédültem. Mi ez? Az utálatot egy kis szánalom váltotta fel bennem. Ha Walter Dénes voltaképpen a legféltékenyebb ember volna, aki a spanyol recipe szerint agyonbeszéli szenvedéseit, nehogy azok beszéljék őt agyon!

Nevetve beszélt tovább:

- Miért foglalkoznak az emberek annyit a szerelemmel és a házassággal? S ha foglalkoznak, miért nem veszik észre a történelem tanítását? Annyi ezer esztendő óta tombol a szerelem, milliárd és milliárd asszony csókolódzott és a világ valamennyi akadémiája nem tudna nekem annyi tisztességes asszonyt névszerint kiemelni a történelemből, ahány tisztességtelent én egy másodperc alatt fel tudok sorolni. Kleopátra, Agrippina, Katalin, Ninon de l'Enclos, George Sand - egy lélegzetvétel alatt ömlik ki mindenki száján. A költők csak róluk énekelnek, a történelem csak őket tartja számon s az embernek azt kell hinnie, hogy az idő a legperverzusabb gyomon lakmározó, mert mindig a férgest teszi el magának jövőre s a frisset, tisztát és jót úgy falja fel, mint disznó a kukoricát. Ha a legrosszabbak a leghalhatatlanabbak, miért csudálkoznak, hogy az asszonyok inkább akarnak rosszak lenni, mint jók? S ha a rosszak minket jobban érdekelnek, miért kívánjuk a mi asszonyunktól, hogy jó legyen és érdektelen? Bele kell ebbe az őrületbe bolondulni.

Hirtelen elhallgatott. Arcán csúfondáros vonás jelent meg, mintha megint sikerült volna elfognia egy viszkető argumentum-bolhát s most kéjelegve roppantaná össze a körme alatt.

- Volt egy ismerősöm. Tudós és tüdőbajos. A csuvasok és cseremiszek közt kereste a magyarok őseit s tudományának és tüdőbajának egyaránt jót tett, hogy a csivaszok és cseremiszek közé utazhatott. Az mesélte egyszer, hogy a cseremisz törzsfőnök hasravágódott, amikor ő felmutatta a cári ukázt, mely tudományos útjában az ajtókat nyitotta meg előtte. A cseremisz megvendégelte és lakoma után alázatosan megkérdezte tőle: "kit parancsolsz, uram, éjszakára, a feleségemet vagy a lányomat?" Szegény, tüdőbajos tudós, dehogy is kellett neki akármelyik is. Neki a magyarázat kellett, hogy miért ajánlja fel vendéglátó gazdája a feleségét vagy a lányát. S aztán a cseremisz elmondta neki, hogy a cseremisz lányoknak a gyerekek a hozományuk. Amennyivel több gyerek, annál több olyan munkaerő, aki nemsoká segíthet a szüleinek a nyomorúságos föld megmunkálásában. Ott tehát nem féltik a nőket, ellenkezőleg, kamatoztatni és forgatni iparkodnak, mint a tőkét. De jó, a cseremiszek messze vannak, kultúrátlanok, állatok s nem arravalók, hogy közülük hozzuk az ideáljainkat. Ám menjünk néhány száz kilométernyire, nyugat felé, a legbujább kultúra országába. Ott hívek az asszonyok, tiszták a házasságok? S minden kulturális haladás tetejébe nem a "házassági háromszög" zászlóját tűzte ki az élet? Lehet az szent, örök, változhatatlan és törvény, ami geográfiai határok szerint más és ellentétes? És én lehetek ebben az országban nevetséges és néhány órai gyorsvonati utazás után tiszteletreméltó?

Nevetett minden kérdés után, mintha egy-egy tőrt forgatott volna meg szívemben. Aztán egyszerre nyugtalanabb lett.

- A művészeket, különösen a felkapott színészeket utálom. Más férfi szerelmét rejtegetik az asszonyok, mint a fűzőjüket, a csipkés ingüket, a selyemharisnyájukat s legföljebb valamit engednek belőle sejtetni, annyit talán, hogy a barátnőik megpukkadjanak. De a művészeket úgy viselik, mint az ékszert, a virágot, a mellükön vagy a hajukban. Hencegnek vele. Ez már az ékszer, a virág és a művész természetrajzához tartozik s természetesen az asszonyokéhoz is. Nem tetszik nekem ez az ischli nyaralás. A fene ette volna meg Erich von Trenk urat.

Felugrott. Először láttam embernek, aki birkózik és lihegni, szenvedni is tud. Szinte gyűlölettel nézett rám és félvállról dobott felém egy kérdést:

- Van olyan harapófogó a világon, amelyikkel magából egy szót ki lehet húzni?

Nem feleltem. Walter Dénes elnézett a nyári égen, mintha valahol, valamerre feleletet keresne. Nagy magasságban egy repülőgép szállt és a csöndben valami halk kattogás is hallatszott. Forró levegőhullámok lomhán paskolták idegeimet. Walter Dénes egy cigarettára gyújtott és azt mondta:

- Estére jöjjön be hozzánk búcsúvacsorára.

S már a régi, cinikus hangon tette hozzá:

- A főpolgármester úr zsöllyéjét gyászfátyollal borítottam le...