Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 14. szám · / · Disputa
"Ábris, gyújtsd föl a lámpát!" - Egy máskülönben szép és jó novella kezdődik ezekkel a szavakkal. Szerző elfelejti, hogy a magyar ember a kazlat és a házat szokta (?) felgyújtani. Halász Gyula szellemes és sok vonatkozásban találó Nyugat-beli tanulmányának ez a része, a benne foglalt "leckével" együtt, engem illet. "Az öreg boltos" című novellám (a Nyugatban jelent meg) kezdődik az inkriminált mondattal. Halász Gyula nyelvészeti "vádja" ellen könnyűszerrel védekezhetném, ha arra utalnék, hogy de hiszen nem az író mondja: gyújtsd föl a lámpát, hanem Schiller Ábrahám külvárosi vegyeskereskedő felesége mondja így az urának, mondja pedig azért, mert másképp mondani sem nem szokta, sem nem tudja. Az író tehát argot-jellegzetességre törekedett, - aminthogy végig a novellán megtalálja az olvasó a nagyvárosi kiskereskedőnek (inkább: a régi világból ittmaradt szatócsnak) különleges beszédmódját, szójárását. Ámde nem is szükséges ezzel az argot-érvvel védekeznem. A magam - tudtommal - egészséges alföldi nyelvérzéke is úgy diktálja bizony, hogy fölgyújtani a lámpát (persze a villany kivételével). Nem akarok abba a hibába esni, amelyre éppen Halász Gyula hívja föl okosan a figyelmet, hogy a népi nyelv nem mindig fogadandó el megföllebbezhetetlen fórumnak. De kérem szeretettel, e "sóhivatal" nélkül is meg tudunk állapodni abban, hogy a petróleum- vagy légszesz-lámpa fölgyújtása és meggyújtása között bizonyos árnyalati különbség van. A novella ama helyén azt akartam szemléltetni, hogy az öreg boltost, aki - merő takarékosságból - késő délután sem gyújt lámpát, mint nógatja felesége világosságcsinálásra. Ilyenkor pedig a sürgető hang fölgyújtásról beszél. Ez az én érzésem, - lehet, Halász Gyuláé és másoké tiltakozik ellene, de magam - sokadmagammal nyilván - ebben maradok.