Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 14. szám · / · Ziprisz Aladár: Tört szavak

Ziprisz Aladár: Tört szavak
XXIII.

Elvégzi az ember, hogy immár komollyá válik, és a kiszabott rendbe törődik. Hitet-álmot máról holnapra eldob, légvárakat rombol, beáll a topogó malomba. Vére szűk, szabott pályán lejt, a megszokás járkál gondolataiban, mint őr a vártán és egyhangúan kopog sarka az ész pallóján.

Tétován és zavart szemekkel járunk és védjük magunk a ránktörő vizsga szemektől. Mert sebes minden emberszív és minden agy mély árnyéktól borult homályba.

Csupa törés vagyunk és félség, csupa engedmény önmagunknak és fölmentés a rész alól, mit a becsvágy szab elénk, ez a lelketduzzasztó tömlő, mely levegőt sajtol belénk és növel így nagyobbra. (Vedd el a becsvágyat, ezt az ugródeszkát a végtelenbe, s oly törpévé válunk!)

*

Megint megállt bennem a döcögő kordé és elnyűtt gebéit megújítja a fantázia. Mereven áll elém a fájás és bódító mákot kever a képek anyagába. Ha szavakba építem a fájást egy percre mindenre van jelem és minden jelem az égig lángol.

Jelek mindenütt hevernek. A legfájóbbakat magunkban hordjuk, róluk ismerünk a rajtunk kívüliekre. Áttéphetetlen szállal kötnek bennünket a valósághoz.