Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 14. szám · / · Ziprisz Aladár: Tört szavak
Agyamban rejtelmes pók fonalait töredék-ismeretek és képek párkányaihoz köti s a mirigyes lábnyom mérge alá hull az értelemre. Köd ereszkedik a hínár fölé, melyben ólmos, morajtalan, sötét vizei senyvednek az őrületnek. Az elmúlás előrevetítve köt meg inakat és izmot mely kövül meg a tagokban. Testemben a vakondok-fájás aknáit egy percre elhagyja és megáll bizonytalan útján. És elmúlok, mint a lehelet halálravált ajkáról. Oly közel a nincsen, úgy hív, úgy csábít, és ígér menekvést, gyönyörű fehér húsát a legtisztább, mert léttelen gyönyörnek. És bennem a halálrafáradás mozdulatlansága, a karom béna, ernyedten aláhull és nem idéz és nem hárít el semmit.
*
Kihozni egyedül lehetséges szavakat miket feszültségek lendítő ereje vet ki s mint kőbe vájt jelek, amelyek változhatatlan komorságban merednek elénk, ez valamiképp a fülkagyló lelkiismeretessége, mely a hangot felfogja, ez a hőmérő lelkiismeretessége, mely a hő fokáról beszámol. Ez az emberi lélek természetrajzához vág s a mindig más vonatkozású erők műhelyébe ad betekintést.
(Mert ellentétes és végzetes anyagból vagyunk fölépítve. Csak a megismerésben van a kibékítő elem, mely embervoltunk fájdalmasságát felmagasztosítja.)