Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 14. szám · / · Ziprisz Aladár: Tört szavak
Átfon és átfut a sodrony, melyen a nő üzen a bennem vágyódó vérnek, mely miatta veri a belsőm áthúzó vezetékét. Minden vágyam kifényesíti és átissza, és én minden rebbenésére vigyázok, hogy idegen álmok és kínok táruljanak fel előttem. Hogy lássam a mindent egy érdemes tükörben és minden visszavert sugarát szívembe gyűjtsem.
Úgy szeretem, aki szép és aki asszony, aki a bennem élő sejtéseket és áhítatokat külső formák íveléséhez akasztja. Aki homályos és elfolyó valóm zengő folyamára vetíti karcsú tagok és titokzatos, égő ajkak és szemek fényét. Úgy vágyom a szépet, melyben minden vonal fenséges összhangban hajlik össze és mély sejtelmek és titkok burka a lepeltelen test, ahogy kígyózik a nyaktól tomporon által a térdig és az éneklő láb kisujjáig.
Oh ezerszer áldott az asszony! Nem-e minden? Szomjúság és éhség, kenyér és álom, kín és betegség, gyöngykagyló és szivárvány, híd a legfájóbb csodákba, nem kard és királyi pálca, a vágy országló trónján? Nem ő-e a minden?