Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 12. szám · / · FIGYELŐ
Sumurun egyik jelenetében egy suhanc - rabszolga vagy valami hasonló szerzet - mászik le a létrán. Semmiképp sem mondható különös színészi feladatnak és száz közül kilencvennyolc úgy csinálja, hogy a közönség nem veszi tudomásul e szimpla műveletet. Hat esztendővel ezelőtt a Sumurun e jelenetében a néző idegesen színlap után kapott, kíváncsi volt arra az ismeretlen valakire, aki lekúszott a létrán. Mátray Ernő volt. Félperces színészi munkájából valósággal szikrázott egy nagyszabású pantomimikus pattanásig komprimált életereje, ritmikai érzése. Összehasonlíthatatlanul más volt mint társai, abban a pillanatban, amikor a színpadra lépett, egyénisége már is élesen körülhatárolva készen és kompaktan jelentkezett.
Hat év múltán találkozunk ismét Mátray Ernővel. Ezúttal egy kis trupp (Reinhardt társulatának töredéke) tengelye, szövegírója, rendezője és vezető tagja, aki önálló feladatok betöltésére vállalkozik.
Két kis némajátékát adta elő társulatával néhány estén át a Népoperában, egy Pierrot-Pierrette históriát és a Mese című pantomímiát. Sok szín, kedves ötlet, elevenség szőtte át e két apróságot, különösen az utóbbit, mely sokkal gazdagabb és elevenebb volt, mint a Pierrot-játék, amiben bizonyára a személyek sokasága, a mese hangulatát jól érzékeltető színtér is közrejátszott.
Mátray Ernő egy megelevenedett faun-szobor szerepében tett tanúságot kitűnő tehetségéről. Mintha acélrugók lennének inai helyén, szédületesen ügyes, mozgékony és ami groteszkség a faun figurájában bántó túlzás nélkül kifejezhető, az pompásan kifejeződött a játékában. Megérezte és érzékeltette, hol végződik a színész és hol kezdődik az akrobata munkája, intelligenciájának, ízlésének, ösztönének biztos mutatója úgy hiszem e határvonal megtalálása és aláhúzása is.
Szereplőtársai igyekeztek méltók lenni hozzá és híven szolgálták a szerző és főszereplő intencióit. Schröder kisasszony filigrán alakja gyengéd vonalakkal rajzolódott ki a széles színfoltok tömkelegéből.
A mesejátékok zenéjét László Sándor írta. Nem nagy igényű, de jól hangzó muzsika. Olyan ember munkája, aki fiatal korát megcáfolva ismeri mostani képességeit és nem vállal oly feladatot, mely erejét meghaladja. Éppen ezért remélhető, hogy tudatos munkával, erős akaratával felküzdi magát és nagyobbszabású zenei alkotással dokumentálja talentumát.
Muzsikája szorosan a mesejáték cselekményéhez simul, és éppen ezért nem keresi a nagy effektusokat.
Vihar egy pohár vízben. És így van rendjén.
László Sándor még nagyon fiatal ember és hogy Berlinben él, ahol munka nélkül senki sem boldogul, ez is biztató.