Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 12. szám · / · SHAKESPEARE: A VIHAR
1. Szín.
Prospero tanyája előtt.
Jönnek Prospero, Ferdinand és Miranda.
Prospero: Szigorúan büntettelek nagyon:
a kárpótlás is nagy lesz; mert kezedbe
adtam egy szálát ennen életemnek,
annak amiért élek: s most im ezt
megerősítem. Minden szenvedésed
csupán szerelmed nagy próbája volt,
s te csodamód megálltad: s most az Ég
előtt gazdaggá teszlek, Ferdinand!
Ne mosolyogj, hogy így dicsérem őt:
megládd, minden dicséret ő utána
csupán bicegve járhat.
Ferdinand: Elhiszem,
akár egy orákulum ellen is.
Prospero: Ajándékom tehát és szerzeményed,
melyet megérdemeltél, vedd a lányom:
de ha előbb megoldod szűz övét,
mint minden illő ceremóniák
rajtatok szent ritussal teljesednek,
az ég nem hullat áldó harmatot
a házasságra: meddő gyülölet,
s kancsal utálat hinti nyoszolyátok
virág helyett gazzal, hogy mindaketten
ráundorodtok: hát vigyázz, a Hymen
lámpása úgy világít.
Ferdinand: S úgy reméljek
jó véget, hosszú életet, nyugalmat,
és mindig ily szerelmet, - mintahogy
a legszorosabb, legalkalmasabb hely,
se legparáznább szellemem sugalma
nem olvaszthatja vak kéjjé szerelmem,
hogy élét venné aznap ünnepének,
mikor vagy azt hiszem majd, megfeneklett:
a nap, vagy hogy lekötve rab az éj.
Prospero: Jól mondtad: ülj hát mellé: ő tiéd. -
Hejh, Ariel! buzgó kis Ariel!
Jön Ariel.
Ariel: Mi kell, hatalmas mester? itt vagyok.
Prospero: Te és kisebb szolgáim, az utóbbi
dolgot jól végezétek, és ma újabb
csínyre használlak. Menj, a csapatot,
melyet rádbiztam, hozd ide, helyembe:
mondd ám, hogy gyorsan, hadd bűvöljek álmok
művészetével valamely csodát
az ifjú pár szemébe: megigértem,
és várják tőlem.
Ariel: Rögtön?
Prospero: Most, azonnal.
Ariel: Azt se mondd, hogy hogy tegyem,
azt se kétszer: "ugy legyen"
máris itt lesz ujjhegyen
mókáz mind és jön-megyen.
Így szeretsz-e, mesterem?
Prospero: Így, így, te kedves Ariel. De csak
akkor jöjj, hogyha majd szólítlak.
Ariel: Értem.
Exit.
Prospero: Vigyázz, amit fogadtál: meg ne tágítsd
a játék fékét: minden eskü szalma
a vér tüzének. Légy kemény, különben
jojcakát szép szó!
Ferdinand: Biztosítlak, úram,
e hüs hó szűz fehére keblemen
érzékeim hevét eloltja.
Prospero: Így jó. -
Most, Ariel, jöjj! jobb ha sok a szellem,
mintha kevés: jelenj meg és ügyeskedj. -
És: szájat csukni, szemet nyitni: csönd!
Lágy zene.
Jön Iris.
Iris: Ceres, jóságos úrnő, tág meződ,
hol gazdag búza, rozs, zab árpa nőtt;
zöld halmod, hol legelnek a juhok,
s a sík lapályt, hol friss füvük suhog,
vizeid ásott tarka partjait,
melyeket nedves április diszit
nimfák pártáját szőve, csalitod,
hová keservét rejti csalatott
legény szerelme; karót ölelő
szőlőtőkéid; s parti delelő
napos szikláid egek asszonya
üzeni általam, hogy hagyd oda,
ki nedves íve vagyok s hirnöke:
s e pázsitos szép helyre jőjj ide
játékra: szállnak már pávái, ládd:
jőjj, gazdag Ceres, diszítsd udvarát!
Jön Ceres.
Ceres: Üdvözlégy, tarka hírnök, aki nagy
Juno asszonynak jó cseléde vagy;
sáfrányszárnyadról kapja a virág
a mézes harmat enyhe záporát,
s duplán a dombok messze csokrain
kék íved koszorúzza bokraim,
te büszke földnek gazdag öve: mondd,
mérthogy úrnőd szava e nyírott gyepre vont?
Iris: Igaz szerelem ünnepére hi,
és ingyen-áldást szivből önteni
a szeretőkre.
Ceres: S mondd csak, ég ive,
Venus vagy fia nem jön-é ide
kisérni úrnőd? Mert mióta vad
Plutónak megszerezte lányomat,
kerülöm az ily rossz kompániát.
Iris: Ne félj hogy itt leld őt és vak fiát:
láttam ő istensége kocsiját
Paphosba vitte gerle-hintaja
felhőket szelve. Itt kevert buja
varázst e párnak, mely az isteni
szüzességet fogadta őrzeni,
mig Hymen lángja föl nem ég: s mit ért?
Mars szeretője dühhel visszatért.
fia eltörte iját, a fejes,
s esküdt, hogy eztán csak verébre les,
mint más gyerek.
Ceres: Látom az égi nőt,
és járásáról megismertem őt.
Jön Juno.
Juno: Hogy vagy, jóságos testvér? Tarts velem:
e párt a boldogságnak szentelem,
s hogy áldja boldog maradék.
Ének.
Juno: Házi áldás, hosszú élet,
kincs, szerencse járjon véled
sohse legyen fényed húnyó:
ezt kivánja néked Juno!
Ceres: Dús mező, dús termés rajta,
mindig telve csűr és pajta,
duzzadó gerezd a dombon,
és nehéz gyümölcs a lombon,
s ha vége az aratásnak,
jöjjön a friss tavasz másnap:
semmi hiányt sohse érezz:
ezt kivánja néked Ceres!
Ferdinand: Felséges látvány volt ez, bájoló
harmóniával. Bátorkodhatom
szellemeknek gondolni?
Prospero: Szellemek,
bűvészetem kicsalta otthonukból
játszani.
Ferdinand: Bár élhetnék mindig itt:
ily ritka apa s ily nő e helyet
paradicsommá tenné.
Juno és Ceres összesúgnak és Irist követségbe küldik.
Prospero: Csitt, fiam!
Juno és Ceres komolyan susognak;
valami hátra van még. Néma légy,
hogy el ne szálljon a varázs. -
Iris: Ti sásfüzéres és örökszelid
szemű nimfák, jertek e gyepre itt,
hagyjátok el, mert Juno idehitt,
a vándor vizek kanyar ágyait.
Jertek, szűz nimfák, e sziget gyepére
szűz szerelemnek áldott ünnepére.
Jönnek bizonyos nimfák.
S ti naptól barnák, vígan, aratók,
jertek, ti augusztustól lankadók,
csapjátok fel a szalmakalapot,
csapjatok e nimfákkal víg napot
falusi táncban. -
Jönnek bizonyos Aratók, tiszta öltözetben, és a nimfákkal kecses táncban ölelkeznek; de a tánc vége felé Prospero hirtelen fölriad és megszólal; s erre különös, tompa, zavaros zajjal nagynehezen eltűnnek.
Prospero (félre): Ah, feledém a barom Caliban
s társai komisz konspirációját
életem ellen, tervük perce jő,
már szinte itt van. - (A szellemekhez.) Jó. -
[Elég; ne többet
Ferdinand: Ez különös: apád hogy elborult,
düh fogta el tán.
Miranda: Soha e napig
nem láttam őt ily éktelen haragban.
Prospero: Aggódva nézed arcomat, fiam,
minthogyha bajtól félnél: légy nyugodt.
Már ünnepünknek vége. E szinészek
szellemek voltak, mondtam, szellemek,
s a légbe tüntek, lenge légbe tüntek:
és mint e látás páraváza, majdan
a felhősipkás tornyok, büszke várak,
szent templomok, s e nagy golyó maga,
s vele minden lakosa, szertefoszlik,
s mint e ködpompa tünt anyagtalan,
nyomot, romot se hágy. Olyan szövetből
vagyunk, mint álmaink, s kis életünk
álomba van kerítve. - Ó fiam,
zavart vagyok, zavart ma vén velőm:
bocsásd meg ezt a beteg gyengeséget.
Ha tetszik, menjetek tanyámba vissza,
s pihenjetek: én egyet fordulok,
hogy csillapodjam.
Ferdinand és Miranda: Megnyugvást kivánunk. (Exeunt.)
Prospero: Jer! - Köszönöm. - Teremj itt, Ariel!
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -
- - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - - -