Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 9. szám · / · FIGYELŐ

TÓTH ÁRPÁD: VÁRADY ISTVÁN HALÁLÁRA

A fiatal író, kit a Nyugat közönségétől e néhány megilletődött sorban elbúcsúztatok, sokkal korábban távozott el közülünk, semhogy kedves és drága emlékét írói munkásságának eredményeivel együtt idézhetném az olvasó elé. Néhány verse és kritikája jelent meg a Nyugatban Várady Istvánnak, gondosan csiszolt, finom költemények s rövid, csattanó mondatokban kifejezett irodalmi vélemények, - egy igen mélyen érző szív s egy igen alaposan gondolkodó agy első, fiatalos, friss megnyilatkozásai a nyilvánosság előtt. A hű kifejezés igen lelkiismeretes latolgatása szabott gátat már igen korán ez ifjúi tehetség bővebb kiáradásának; tudok oly hosszabb költeményéről, melyet sokszori átírás után végre is sutbadobott. Azonban éppen ez a szigorú elmélyedés, mely miatt oly kevés alkalommal bátorkodott előlépni egy-egy írásával, volt záloga később elkövetkezendő, érett és dús termelésének. E termés, a sors akarta így, immár örökre a be nem teljesült remények nagy és dús termelésének. E termés, a sors akarta így, immár örökre a be nem teljesült remények nagy és bús tárházának árnyékkincse lett, s mi akik a nagyrahivatott ifjú egy-két rövid írói évére visszapillantva nem mérhetjük föl töredékül maradt pályája teljes vonalát, könnyes szemmel őt magát idézzük még egyszer magunk elé, a finom arcú, csendes szavú barátot, törékeny alakját, csodálatosan ragyogó fekete szemeit.

Kedves kávéházi múltból elevenül elő ez a kedves alak. Ott jelent meg először köztünk, még szinte gyermekes, kamaszos, hirtelen mozdulatokkal, diákos szerénységgel, még nagyobbra nyitva csodálkozó és figyelő nagy koromfekete szemeit. Ő volt talán a legfiatalabb tagja a kis társaságnak, hiszen most, kora halála évében is alig volt több huszonnégy esztendősnél! Folytonos viták, mindenféle irodalmi vértörvényszékek színhelye volt a külön kávéházi páholy, a nagy asztal körül a még fiatal Nyugat ifjú és dühös harcosai folytattak végtelen, vissza már nem idézhető, egyik-másik kiszólásban kedvesen reprodukálhatatlan, drága emlékű, hajnalra virradó beszélgetéseket, melyekből mind csak az tűnt ki, mily szent, vérre menő, nagy dolog ezeknek a furcsa fiatal embereknek a magyar irodalom dolga! Oh, hova tűntek ezek a feledhetetlen első évek, hova oszlott szét a zajos és nagyot ígérő csoport, a legifjabb közülünk íme már a sírba tért s mikor eltűnő alakja felé utolsó búcsút intünk, a magunk és szeretett Nyugatunk feledhetetlen fiatalságát is elmélázva gondoljuk föl s kedves, jó Várady Pista, tán azért nehezedik el legfájóbban a szívünk koporsód mellett, mert kegyetlen, korán jött halálod az elsuhant drága, harcos múlt egy kedves darabját tépte ki higgadó, színtelenedő életünkből...