Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 6. szám · / · JÁSZAY-HORVÁTH ELEMÉR: ÉJSZAKÁK

JÁSZAY-HORVÁTH ELEMÉR: ÉJSZAKÁK
3. TAVASZ

Gondolatlan álmodozva,
Elborozva,
Régi búk közt elmotozva
Töltök hosszu éjeket.

Künn a fákon holdfény csillan,
Illat illan,
Denevérnek szárnya villan:
Száll keresni kéjeket.

Kandúr hangja szól rekedten,
Furcsa tetten
Miákolnak macskák, ketten,
Távol és komor tetőn.

Bús boszorkánylepke lódul
Hűs bozótbúl,
Tűzre röppen, tűzbe bódul
És lehullik reszketőn.

Fáknak lombja összehajlik,
Gallytól gallyig
Suttogásnak zaja zajlik,
Szerte száll a kéj szaga.

Ágyak fája megcsikordul,
Szív kicsordul,
Két hevült test összefordul:
Igy teremt az éjszaka.

Tavasz éjén talpig télbe',
Alig élve,
Semmi szépet nem remélve
Egymagam csak én ülök.

Rozsda rágja régi ércem',
Már nem vérzem,
Megadással telve érzem:
Vénülök, biz' vénülök.

Száll előlem mind a kellem,
Mint a szellem,
S bár utána sír a mellem,
Átal mégse ölelem.

Sugarai sárga holdnak
Vágyat oltnak
S mesés "hol volt, hol nem volt"-nak
Tűnik már a szerelem.

Óh macskák, ti víg bolondok,
Súgó lombok,
Forró mellek, hajló combok:
Rátok búsan gondolok.

Ily éjen, mely szívet forral,
Telve borral,
Bölcset játszni ifjú korral
Rettentő bolond dolog.