Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 4. szám · / · Szabó Dezső: PASSIÓ

Szabó Dezső: PASSIÓ
II.

Ő is odabódult a többi közé, ő is vergődte a nagy láz hánykódásait. Néha éhezett, néha torkig lakott, lődözött, bújt, rohant, megtetvesedett, piszkos és büdös lett. És hős.

A hősiessége valami rálepő nagy vértolulás volt s csak akkor lett tudatos előtte, mikor az ezüst monétát a mellére tették. Valami szépet is mondtak hozzá, de az nagyon úriasan volt mondva s csak úgy értette, mint a kutya a cirógatást.

A társai szerették és tréfálták ezt az ormótlan nagy embert, aki nagyon hallgatott s akitől mindent el lehetett szedni egy pár jó szóval. Csak néha volt dühösre fáradva, de ilyenkor megbújt a többitől. Néha pedig álmában csikorgatta a fogát s agyarkodó véres ordításban folytatta a napi küzdelmet. Fel kellett költeni álmából, mert a többi nem alhatott miatta.

Haza sok pénzt, de kevés szót küldött. Külön-külön sohasem kérdezősködött az övéiről. Egész családja egy határozatlan körvonalú egyetlen lénnyé lett elborult emlékében.

A halottaktól, sebesültektől betegül irtózott, de segítségre azért mindig készen volt. De mikor egyszer egy nehezebb vállalkozásból éhesen, elgyötörve jött vissza s útjában egy orosz hullát talált, dühösen tiport rá. A halott nagy kék szeme feléje tágult s kétfelé nyílt ajakára valami borzasztó ömlés buggyant ki. Az nap valahogy italhoz jutott s úgy leitta magát, hogy majd kikapott érte.

Nyár elején a tartalékba tették s aztán tizennégy napi szabadságot adtak neki az aratási munkákhoz. Ezen a napon hosszabb levelet is kapott hazulról. A feleség íratta. Hogy mindnyájan jól vannak, hogy milyen büszkék az ő dicsőségére, hogy a jegyző beszédet tartott róla a falusiaknak, hogy féltik és várják. A végén pedig, hogy az egyik tehenük megsántult és eladták a húsvágónak, nehogy kárré váljék.

Az utolsó hír kissé megütötte, de készülnie kellett a vonatra. Szabadságolt társai vidáman énekeltek körötte s pakolózás közben ő is utána dünnyögte a dalt.