Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 4. szám · / · Móricz Zsigmond: FANNY HAGYOMÁNYAI
Ma úgylátszik itt hosszabb pihenőnk lesz, csak volna hely, ahol az ember nyugodtan hajthatná le fejét álomra. De amit ma ezen a helyen tapasztaltam, az minden fantáziát felülmúl borzalmával. E városkában csaknem teljesen lengyel zsidók laknak, akik a kultúrának oly elmaradottságáról tesznek bizonyságot, hogy csodálkozás fogott el. A zsidó asszonyok kinn ülnek a kapuk előtt és azon a borzalmas zsargon nyelven beszélnek, amelynek oly hivatott költői vannak, mint Morris Rosenfeld a nagy proletárköltő New Yorkban és mások s a mindig kézben tartott nagy fésűvel egyet egyet kaparnak a nagy számmal körülöttük ugrándozó gyermeksereg legközelebbi tagján, a kapásra kihalászott fenevadakat elpusztítva, a fésűt, amelyet somogyi bakáink nem minden humor nélkül "sörkepuskának" neveztek el, visszaakasztják a saját hajukba. Az ótvaros, piszkos, bogárlepte gyermekek nem játszanak oly élénken, mint a mi gyönyörű otthoni falvainkban, inkább csak ácsorognak az ősziessé válni kezdő napon. Rettegve pillantottam be egy házba, ahol nyolc tíz ember tanyáz, Dante pokla nem hathat a mai emberre jobban, mint az állati piszok és szenny ilyetén tanyái. A kisebb gyermekek a légy és tetű csípésektől egész testükön fel vannak sebezve s a gennyes nyitott sebekben a júliusi forróságban temérdek légy rakja el álcáit, melyek a gomba szaporaságával kelnek ki és az apró fehér kukacok gyönyörűen nyüzsögnek az eleven tenyésztelepeken.
Annál csodálatosabb, hogy a bakfisleányok között annyi sok, szép, üde, sőt tiszta leányka volt s láttam közöttük néhány fascináló szépséget. De milyen kár, hogy ezek hamarosan férjhez menve, a korlátozatlan gyermekáldás folytán 26-28 éves korukban már öregasszonyok s ők is a régi tradíciókhoz híven ápolatlanul hagyják kis gyermekeiket.