Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 3. szám · / · Molnár Jenő: AZ ÖREG BOLTOS
Az egész környék odavolt a csodálkozástól, amikor Schiller Ábris öreg cégére újra fölrepült egy kis bolthelyiség fölé. Honnét, honnét nem előkerült a fogát vicsorító szerecsen is, aki a csokoládét jelképezte, meg a kopott szőrű medve is, akinek közelebbi jelentőségét mindmáig homály fedi, - hogy a boltajtótól jobbra és balra hirdessék a vásárt. Ábris lelke úgy ugrándozott, mint a gyereké, aki friss játékszert kap, egész nap sürgött-forgott a megrendelt portékák körül, rakosgatott, rendezgetett, észre se vette, mennyivel tovább tart ez a munka, mint régebben, csak mikor a negyedik napon sem volt készen, dünnyögte bosszúsan:
- Ezek között az új állványok meg pultok között alig ismeri ki magát az ember.
Trézsi asszony nem mert szólni, jól tudta, hogy akármit mond, okvetlen parázs csetepaté lesz belőle. Mindent ráhagyott az urára. Csak a lánya előtt nyílt ki a szíve. Amit kiöntött, abban keserűség is volt, egy kis öröm is volt, mert féltette is az urát, hogy új erőfeszítésre vállalkozik, versenyt futva a fiatal, mozgékony konkurenciával, de nem tudta elrejteni azon való elégedettségét, hogy megint független, a maga ura s főleg, hogy elszámolási kötelezettség nélkül markolhat újra lisztbe, cukorba, kávéba, rizsbe.
- És mégse lett volna szabad engedni, mama! - mondta a menyecske-leány. - Majd meglátják, hogy fognak haragudni a fiúk. Hiszen az egész város tele lesz vele holnap, hogy a papának újra boltot kellett nyitni, mert a fiai nem akarják eltartani.
- Pszt, lányom, ne mondd ki ezt a csúnya szót, eltartani, különösen ne az apád előtt, mert belebetegszik. Ez az, az eltartás, az a gondolat, hogy a fiainak kell rólunk gondoskodni, ez nem hagyta nyugton.
- Istenem, mama, de mikor olyan szívesen tennék!...
Trézsi mama ezzel a pár szóval vetett véget a céltalan beszédnek:
- Velem még csak lehetne beszélni, de az apáddal... hiszen tudod.
A fiúk, mielőtt bármit is szóltak vagy cselekedtek volna, közös megbeszélést tartottak. Ábris, az orvos, aki épp jegyben járt egy gazdag vállalkozó leányával, majdnem a haját tépte az elszörnyülködéstől. Marci csitította, Péterke (most már joggal Péter) inkább csak sopánkodott. A sógor állandóan radikális indítványokat tett, a többi közt:
- Ábris és Marci menjenek el a kerület képviselőjéhez, mondják el neki az egész dolgot és kérjék meg, beszéljen a lelkére a papának, értesse meg vele, micsoda szégyent hoz a famíliára... A képviselő imponál a papának.
Lehurrogták. Hová gondolsz, sógor, majd még idegent avatunk bele a mi családi dolgainkba! Sok lehetetlen ötlet után úgy határoztak, hogy Marci, mint a nyugodtabb vérmérséklet családi képviselője, fölkeresi a papát és igyekszik rávenni, hogy titokban megvalósított tervétől álljon el egyszersmindenkorra.
Mikor Marci az új boltba lépett, Schiller papa a cukorsüvegek glédába állításával volt elfoglalva. Mert nagyon vigyázott rá az öreg, hogy szép katonásan sorakozzanak egymás mellett az állvány legfelső deszkalapján.
- Kezit csókolom, papa. Ugyan, papa, miért nem küldi az inast a létrára? Ez már nem magának való munka.
Ahogy megcsendült az ügyvéd-fiú hangja, Ábris visszafordult a létrán, amelynek harmadik fokán állt, kicsit elcsodálkozott, hogy Marci nem mást mondott, hogy úgy tett, mint aki nem is tudja a változást, mintha a régi üzletben volna - és jól esett neki ez a tapintatosság.
- Szervusz, fiam... Sose félts engem... A létra nálam olyan, mint nálad a bíróság. Ez itt legalul a járásbíróság, legfelül a kúria van, de ahogy te nem ijedsz meg, ha a kliensedet a kúria előtt véded, én se ijedek meg attól, ha a létra legfelső fokára kell, hogy álljak. Ebből élek.
- Papa, kérem, én komolyan szeretnék magával beszélni.
Schiller bácsi gyanakodva pillantott rá:
- Komolyan? Hát akkor fiam, ne szólj egy szót se. Tudom előre, mit akarsz mondani. Minden szót tudok, pedig nem is vagyok kitanult fiskális. Ugye, azt akarod mondani, hogy már öreg vagyok, hogy kíméljem magam, hogy ti szívesen vállalkoztok mindenre, fiaim, hogy holtom napjáig nem lesz gondom, hogy...
Marci közbe akart vágni, az öreg nem engedte:
- Én meg azt felelem, nem vagyok öreg, vén ember meg egyáltalán nem vagyok, megmutatom, hogyan kell megcsinálni egy új üzletet, pedig itt megbukott az elődöm, megmutatom azoknak a hencegő fiatal kereskedőknek, akik még csak tegnap segédek voltak, hogyan kell kiszolgálni a vevőket, hogyan lehet olcsón venni, drágán eladni és amellett tisztességesnek maradni és azt is megmutatom, hogy az öreg Schiller papa nem szorult rá az ő fiaira, akiket azért nevelt föl becsülettel, hogy maguknak, magukért éljenek, nem azért, hogy visszavegye tőlük azt, amit rájuk költött. A nagyapád is így csinált, Marcikám, talán a dédapád is, - én se vagyok hitványabb náluk.
- De papa, kérem, hallgasson meg. Mink mindnyájan boldogok vagyunk, fölöslegünk van...
- Ha fölöslegetek van, tegyétek a takarékba, úgy bizony, gondoskodjatok a jövőről, mert nem lehet tudni, jöhetnek szűk esztendők... ha fölöslegetek van, menjetek mulatni, színházazni, pezsgőzni, hajrá, ti vagytok az ifjúság, most van az időtök, ne savanyodjatok el, de az én dolgommal ne törődjetek. Kedves fiam, ha szereted apádat, hagyd békén a maga munkája mellett. Ne félj, nem hozok szégyent rátok, eddig is tudták, ki az apátok, ezután még jobban megbecsülnek titeket, mert látják, hogy nem röstellitek a mesterségemet. Ostobaság! Miért ne lehetne az orvosnak, az ügyvédnek, pláne a jövendő bankdirektornak szatócs az apja? Igen, szatócs, még ezért a szóért se szabad röstelkedni. Hány nagy ember büszke az olyan apára, aki még csak szatócs se volt! Hát menj szépen az irodádba és gyere el újra egy hónap múlva, majd meglátod, milyen jól megy ez a kis üzlet.
Marci minden ékesszólása a torkán akadt, jobbnak is vélte, ha abbahagyja a hasztalan kísérletet, kezet csókolt az öregnek és elment, hogy sikertelen küldetéséről beszámoljon a testvéreknek.
Most újabb elhatározásra volt szükség. Ezúttal Péter érvei győztek. Mondta pedig a legifjabb Schiller a következőket.
- Ugye, most már meggyőződtetek róla, hogy a papát nem lehet a szándékától eltéríteni. Sohasem is volt hajlítható ember. Igazi férfi, kemény és büszke, akár a cédrus. Mást kell kifundálni. Én azt mondom, ha már üzlete van, szerezzük meg neki legalább azt az örömet, hogy ez az üzlet jól is menjen.
A többiek kérdően néztek rá.
- Úgy értem, nekünk titokban támogatnunk kell a papát. Mert az bizonyos, hogy az ő konzervatív elvei mellett, pár hét alatt tönkremegy a bolt s ez, higgyétek meg, borzasztó volna, talán el sem tudná viselni.
- Igazad van, Péterke, a papa megint csak spórolni fog a gázzal, sötét lesz a bolt, a kirakat, nem tart jobb árukat, mert attól fél, hogy a nyakán száradnak, nem bírja a versenyt, elmarad az a pár vevő és egész nap szomorúan, talán kétségbeesetten járkál a boltban fel és alá.
Marci mondta ezt, ellenvélemény nem volt. Péter folytatta:
- Úgy gondolom, hogy mi valamennyien természetesen ott fogunk vásárolni a papánál. De neki erről nem szabad tudni. Különben nem számítja fel a hasznot. Azután szólunk néhány jó barátunknak, hogy a háztartási cikkeiket az öregnél vásárolják be, ne törődjenek vele, ha olykor nem lesz megfelelő, amit kapnak, - azt mi beváltjuk. Ha ez sem lesz elég, a környék cselédjeit, szobalányait is meg kell szervezni, - ezt majd elvégzem magam.
- Én is segítek! - ajánlkozott a sógor.
- Azoknak ajándékokkal kedveskedünk, hogy csakis Schiller Ábrisnál vásároljanak. Azt hiszem, egy-két korona havonta megteszi a maga hatását. Nem sok, mindössze száz-százhúsz korona, amibe ez az ötlet egy hónapba kerül, de ennél jobb megoldást nem tudok.
A sógor és a testvérek lelkendezve helyeseltek. Marci egyenesen megjósolta, hogy Péternél zseniálisabb bankárja nincs a jelenkornak.