Nyugat · / · 1916 · / · 1916. 1. szám · / · FIGYELŐ
A hadviselő hatalmak külügyminisztereitől közzétett színes könyveket s más diplomáciai okmányokat állította össze egy vaskos kötetben Német Alfréd dr., a végzetes júliusi és augusztusi szerint diplomáciai tárgyalásain felmerült kérdések szerint csoportosítva. Ez a gyűjtemény értékes gyarapodása a háború magyar irodalmának. Szerencsés kézzel, alapos tájékozottsággal emeli ki Német dr. a diplomáciai hadjárat ütközőpontjait. A színes könyvekben elszórt diplomáciai jegyzékek és jelentések nem világítják meg eléggé a világpolitikai kérdésekben iskolázatlan közönség számára az egyes hatalmak álláspontját: az egész anyag összefüggő csoportosítása azonban könnyűvé teszi az ellentétek komplekszumának áttekintését.
Német dr. könyvének szeretnénk, de nem merünk sok olvasót jósolni. Bosszús szórakozottsággal, mint egy parvenu család házibálja estéjén a lemondó-leveleket: lapoztuk át annak idején a hadüzenetek anteaktáit. "Ismerlek, szép maszk", gondoltuk: hiszen a diplomatáktól megbeszélt incidentális kérdések mögött ott láttuk a nagyhatalmak életbevágó ellentéteit. És mégis: nem csupán maszkírozások, ürügyek ezek a látszólag mesterségesen kiélezett konfliktusok.
A hatalmak nagy rivalitásai, korszakos ellentétei nem voltak közvetlen motívumai a háborús elhatározásoknak, sem most, sem a világtörténelem többi gigantikus összecsapásánál. Mindig bizonyos alárendeltebb jelentőségű, de akut, kikerülhetetlen okok miatt indult meg a viaskodás: és a valódi nagy kérdések azután spontánul kerültek döntés elé a küzdelmek során. Ha a természettudomány terminusaihoz ragaszkodunk: azt mondhatnók, hogy a tehetetlenségi nyomaték következtében nem siettetik, nem iniciálják a döntést a hatalmak az ilyen világpolitikai vitákban. Ha pszichológusok vagyunk: azt hihetjük, hogy egészséges önzésből nem akar egy nemzedék sem kardot ragadni a következő generációk jóvoltáért. Mint szociológusok fejletlennek, kezdetlegesnek mondhatjuk az államszervezetet, melyet csak nehezen hat át az egyesekben már felébredt belátás, és így csak a közvetetlen szükség nyomására mozdul meg, mint ahogy a diluviális ember csupán akkor vette űzőbe a vadat, ha megéhezett. De bárhol keressük is a magyarázatot: a történelemben azt látjuk, hogy Róma csak harmadik összecsapásra végzett Karthagóval, pedig csak úgy emelkedhetett a Földközi-tenger urává, ha megtörte az afrikai köztársaságot, és mégis kétszer megállította hadseregét, amint elérte a közelebbi célt, amint eleget tett annak a kényszerítő szükségnek, melyért fegyverhez nyúlt. Még Napoleon sem egyszerűen világbirodalom-koncepciójáért indult el háborúba; rendszerint elfelejtik, hogy a császár hatalmi politikáját örökölte a francia forradalomtól. A jóléti bizottság és Carnot, a szigorú republikánus, hódították meg Belgiumot, Hollandiát, a Rajnavidéket, Nizzát, a direktórium küldte Olaszországba a fiatal Bonaparte tábornokot. A köztársaság kezdte meg Nagy Károly birodalmának feltámasztását, kényszerűségből: mert kimondta ugyan az általános védkötelezettséget, felfegyverezte a trikolor alá szólított százezreket, de nem tudta ellátni a néphadsereget. Pichegru téli szállásért, téli ruháért hódította meg 1794 végén Hollandiát. A napóleoni háborúk voltaképpen offenzív defenzívák. Napóleon csak új hódításokkal védhette meg a köztársaság szerzeményeit.
Éles különbséget kell tennünk tehát a nagy háborúk direkt és indirekt okai között. Az indirekt okok a nagy világpolitikai kérdések: ezek esetleg előkészítik a közhangulatot a küzdelemre, fegyverkezésre bírják a nemzeteket, de nem vetik el a kockát. Előbb jönnie kell valamilyen közvetetlen motívumnak: és csak kényszerűségből, vagy egy akut veszély elhárítására röpül ki hüvelyéből a kard. (A világtörténelmi következményű háborúk közül talán csak Nagy Péter előretörése nyugat felé indult meg direkt okok nélkül.)
Csak pozícióvesztések ellen határozzák el magukat élet-halálharcra a hatalmak: és nem emelkedés végett, nyereségek reményében, perspektívák megnyitásáért. És a pozícióvesztésnek is akuttá kell kiéleződnie, hogy meghozza a cselekvés óráját.
Ha ez a tézis igaz: akkor bizonyítékokat kell találnunk arra, hogy a világháború két legkiélezettebb diplomáciai előzménye, a szerb és a belga kérdés, csakugyan reális tényezők voltak Oroszország és Anglia elhatározásánál, nem pedig puszta ürügyek, a gazdasági féltékenység háborújának és a szláv-germán mérkőzésnek megindítására.
• 2.
• 3.
• BÁLINT ALADÁR: SZÉKELY ALADÁR FÉNYKÉPEI