Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 22. szám · / · Figyelő
Miután tíz éven át egész Franciaország mártírja volt a forradalom nagy eszméiknek, Napóleon feltámaszthatta az abszolutizmust. A politikai szenvedélyek láza kimerítette a szervezeteket, az anarchia és a vér kioltotta a hitet az emberekből. A "rend és nyugalom" olyan varázsszavakká lettek, mint amilyen tíz év előtt a "szabadság, egyenlőség, testvériség" volt. Ugyanez a hangulatváltozás, ugyanez a nyugalomvágy, pihenési szükséglet vezetett jó néhány év előtt egy hirtelen fordulatra az irodalomban és a művészetben. Az analitikus irodalom, a kísérletező művészet túlfinomodása és végsőkig hajtott tudatossága felébresztette a honvágyat a nagy kontúrok nyugodt egyszerűsége iránt. Hosszú ideig a legrejtettebb, legelveszőbb árnyéklatoké volt minden érdeklődés, most friss szenzáció gyanánt hatott az alapvető formák nagyvonalúsága és az elemi, primitív érzések erőteljessége.
Lebicegtek tehát a padlásokról a biedermeier sutbadobott bútorai. Az igazságtalan lekicsinylést egyszerre felváltotta a kritikátlan túlbecsülés. Nem testi és szellemi szükségletnek látta az esztétika a pihenést, hanem életcélnak. A Blümchen-Kaffeet ódák dicsőítették, mint régen a nektárt. Az annyit gúnyolt filiszterségnek valóságos kultusza támadt.
Sok érdekes kísérlete, sok lebilincselő ötlete volt a modern iparművészetnek, de egy természetesnek ható, általános elfogadott stílust nem tudott megérlelni. Ez is megkönnyítette a kényelem és a nyugalom stílusának diadalmas visszatérését.
Csízik Gyula könyve végre higgadtan, józanul értékeli a biedeier-stílust. Nem színes korképet fest, és nem lírikus elérzékenyüléssel beszél a szelíden ívelt formák lágy öléről, vagy a zöld kreton barátságos mosolyáról, hanem stíluskritikai módszerrel megvizsgálja a biedermeier előbontakozását az empire-ból, sorra veszi formáit és változatait, tárgyilagosan méltányolja a kvalitásokat, felfedi a kezdetlegességeket és nyárspolgáriasságokat. Ha néhol nem is értünk egyet vele, minden ítéleténél és leírásánál örömmel látjuk a szilárd esztétikai kritériumok alkalmazását. Talán kissé száraznak, ridegnek hat helyenként könyve, pedig csak igazságos. Nem minden igazságtalanul elítélt vádlott Bayard-lovag, és nem minden feltámadt művészeti stílus tökéletes. A biedermeier szolidítása, egyszerűsége, nyugodt harmonizálása mindenesetre jóleső, és kétszeresen jóleső volt most, a művészeti forradalomnak, a felzavart idegrendszereknek évtizedéi után, megpihenni szabad nála, de sima tükréért nem szabad elfelejteni a mélyebb vizeket. Ezért a szempontok szigorú objektivitását, és a hűvös hangot talán még szívesebben fogadjuk Csízik könyvében, mint a magyar művészeti irodalomban olyan ritka lapos és szakszerű tájékozottságot.