Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 21. szám · / · Figyelő
A festőművészet, szobrászat békés időkben sem valami biztos alapra helyezett nyugalmas kenyérkereset, háború alatt meg éppenséggel nem az. Mesterségükből ha nem is túlságosan sokan, de elég tekintélyes számban gazdagodtak meg mostanában, de piktor, szobrász úgy hiszem egy sem. Szóval ha jótékony célú adakozásról van szó, az igénybe vevés sorrendjében nem őket illeti az első hely. Sőt.
A művészek azonban nyilván másképp vélekednek erről a kérdésről, mert az oroszdúlta Sárosi falvak felépítésére szánt kép és szobor sorsolásra annyian küldtek ajándékot, hogy a beküldött anyagból rendezett kiállítás kisebb igényű művészettörténelmi retrospektív kiállításnak is beválhatna. Természetesen nem reprezentál hosszú korszakot, sok generációt ez az anyag, de hiszen a magyar képzőművészet önmagában véve is túlságosan fiatal ahhoz, hogy tekintélyes múltról, távoli periódusokat magábafoglaló tradíciókról szó lehessen. De vegyük tekintetbe, hogy Barabás Miklóstól, Ligeti Antaltól kezdve Cigány Dezsőig, Márffy Ödönig minden valamire való magyar művész nevét viszontlátjuk a kiállítás katalógusában és nem is legrosszabb munkáikkal kapcsolatosan - amit külön kell hangsúlyoznunk - lévén, a kiállítás minden egyes darabja ajándék.
Különböző korok, ellentétek irányok termékei békés egyetértésben töltik be a falakat, mintegy demonstrálva a művészek együttérzését a jótékony célt illetőleg. Különösen megható egy elfeledett biedermeier festő Grimm Rezső mintegy negyven darabból álló kollekciója, melyet a festő szűkös nyugdíjból élő özvegye ajándékozott a sorsolás céljaira.
Nem illik megkritizálni a kiállítókat, mert ezúttal a jótékony adakozás ténye a fontos, nem pedig a munkák értéke. Mindazonáltal szívesen állapítjuk meg, hogy egész sereg értékes darab gyűlt egybe a művészek és néhány műgyűjtő jóvoltából.
Lotz Károly, Barabás Miklós egy-egy vízfestménye, Bruck Lajos, Székely Bertalan képei muzeális értékek, a szó legjobbik értelmében. Az élő művészek is kevés kivétellel arra törekedtek, hogy a színvonalat inkább javítsák, mintsem lerontsák. Ebben nyilván nagy része van annak, hogy ezúttal nem "megrendelésre" dolgoztak, nem kötötte őket a közönség ízlésére számító spekuláció, a művész értéke a maga igaz mivoltában jelentkezik a kiállított anyag legnagyobb részén.
A képek szobrok elindulnak ismeretlen gazda, új otthon felé, a művészek pedig eltűnődhetnek azon, hogy mások, akiket jobban terhel a segítés kötelessége, mint őket, vajon megtették e mindazt, amit tőlük az ország joggal elvárt.