Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 19. szám · / · Feleky Géza: Az orosz agrárreform
A mir nem a szláv faj specifikus egyenlőségre törekvésének következménye, mint a szlavofil apostolok hirdették. De épp olyan kevéssé a mezőgazdaság archaikus korának maradványa. Valóban sajátos orosz nemzeti intézmény, csakhogy az orosz állam adópolitikájának produktuma. Ez az állítás kissé merészen hangzik, de igen könnyen bebizonyítható.
A legtöbb nyugat-európai államnak a 19. századig a földesúr volt a bírája, közigazgatási tisztviselője és részben adóbehajtója. Az ancien régime közigazgatása nem is volt alkalmas arra, hogy kapcsolatot tartson fenn az állam lakosságának egészével. A földesúri hatóságoknak viszont előfeltétele volt a jobbágyrendszer teljes kialakulása. Azonban Oroszországban csak későn fejlődik ki és akkor sem lesz általánossá a jobbágyrendszer. Az orosz birodalom óriási kiterjedése, gyér népessége és centralizált kormányzata következtében éppen az orosz adminisztráció volt legkevésbé alkalmas arra, hogy a földesúri hatóságot pótolva megfelelő helyi közigazgatási szervekkel végezze a lokális közigazgatást. Így lépett a községi autonómia a földesúri hatóság helyébe, és a községi önkormányzatnak első s legfontosabb feladata az adókivetés és az adóbehajtás volt.
Az egyes községekre kivetett rendkívül súlyos adóterheket maga a község osztotta el, egyes lakosai között, és a község volt egyetemlegesen felelős a teljes adóösszeg befolyásáért. A község pedig csak egy módon tudta behajtani adóját, csak úgy, ha minden munkaképes lakosa munkaerejét teljesen kihasználhatta, vagyis, ha a község földje a községbeliek között munkaképességük arányában került felosztásra. Így fejlődött ki a községeknek adóalanyként való felhasználásából a földközösségnek, és az időnként megújított földfelosztásnak intézménye. Minden tűzhely, azaz minden család, munkaképes tagjainak arányában kapott részt a földből, a két munkaképes férfitagú család feleannyit, mint az, melyben négy ilyen férfi volt. A hetvenes években Trirogof több esztendőn át megfigyelte egy orosz faluban a földosztás processzusát és adatai igen érdekesen igazolják, hogy milyen döntő szempont a község adófizető képességének biztosítása a tűzhelyek parcelláinak kiszabásánál. A beteges férfi csak félakkora részt kap, mint az egészséges. A hanyag, vagy ügyetlen községlakosok részét is megszorítják.
Ilyenformán a mir évszázadokon át biztosította az adóknak hiánytalan, bár nehézkes befolyását. Ezért védték meg a cári ukázok a községektől művelt földeket minden elidegenítés ellen, és ezért nem engedtek később sem beleszólást a földesuraknak jobbágyaik olyan jogügyleteibe, melyekkel azok a mir minél teljesebb felhasználását iparkodtak elérni. A községbirtok "noli me tangere" volt az orosz kormány szemében már a XVI. század végén, és az maradt a múlt század hatvanas éveiben is, a jobbágyfelszabadítás végrehajtásánál. Sőt éppen ekkor volt legnagyobb értéke a mirnek, hiszen ez az adórendszer volt az egyetlen biztosíték az állam által a jobbágyföldek megváltása végett előlegesen óriási összegek megtérülésére.
A földközösségnek testté vált utópiája tehát közelről nézve egy olyan adóprés, mely mindent lát és mindenütt jelen van. Az erősebb és értelmesebb földművesekre nagyobb munkát szab ki, hogy több adót hajthasson be rajtuk. Nem maguknak dolgoznak az orosz parasztok, hanem a kincstárnak. Bár éppen Trirogof figyelte azt az érdekes körülményt, hogy a község által a második deszjatin földre kivetett adórészlet valamivel alacsonyabb, mint az első deszjatin megterhelése, és a harmadik deszjatin adóterhe megint valamivel csekélyebb a másodikénál. Ilyenformán a több munkával megterhelt tűzhelyek némi hasznát is látták verejtékezésüknek. Azonban ez a haszon nagyon emlékeztet arra, mikor az államtisztviselő hivatalban marad a harmincötödik szolgálati év után is, és tovább végzi munkáját, azért a néhány száz koronáért, amivel nyugdíja kevesebb volna fizetésénél.
Amikor még a nyugat-európai államok merev adótételekkel dolgoztak, Oroszország megadóztatása a mir rendszer következtében elérte az elaszticitás legszélső határát és így aránylag az orosz nép adózóképessége volt a legnagyobb. Ez a mir nagy pénzügyi jelentősége és ez magyarázza meg azt is, hogy az orosz közigazgatás miért állhatott meg hosszú időre a fejlődésnek alacsony fokán, hiszen egyebütt mindig az adópolitikai szempontok voltak döntőek az adminisztráció újjászervezésénél. A hierarchikus és merev orosz közigazgatás rég megbukott volna, vagy megbuktatta volna Oroszországot, ha a mir nem hajtja be és nem emeli automatikusan az állam adójövedelmét. Azonban ez még nem a legfontosabb politikai hatása a mirnek.
A mir talán a legtökéletesebb érvényesülése a "divide et impera" elvének. A XVI. század közepére a cárok teljesen szétrobbantották a nemesi rendet, a mir pedig elejét vette az egységes parasztosztály kialakulásának, atomizált Oroszország lakosságának kilenctizedrészét. A község nem csupán a földosztást és az adókivetést végezte saját hatáskörében, hanem a közigazgatási és törvénykezési teendőket is autonómon látta el a községbeliek között. Mikor Oroszország legfőbb törvényszéke mindenben az abszolút kormány akaratát követte és még nem ismert jogrendet, a községekben esküdtszékek ítélkeztek, juryk, akárcsak Angliában. Ilyenformán minden elégedetlenség az egyes községeken belül vezetődött le. Egyes községek gyakran lázadtak fel a választott elöljáróságok önkénye ellen, de egy nagyobbkiterjedésű, vagy éppen általános parasztlázadásnak nem voltak meg az előfeltételei. Generációkon át kellett a művelt osztálynak "leszállni a nép közé" és a kereszténység apostolaira emlékeztető térítő-munkát végeznie jegyzői és tanítói állások betöltésével, míg nagynehezen legalább a parasztosztálynak egy része ráeszmélt a közös bajokra és a közös bajok közös okára. Csak így következett be 1905-ben az agrárlázadás, és tíz év előtt pedig mindenfelé rejtélyes "idegenek" vezették a fellázadt parasztcsoportokat, a művelt orosz polgárrétegnek és fiatalságnak a nép közé széledt misszionáriusai. Tocqueville szerint a XIX. században a forradalom láza váltotta fel a vallási fanatizmus lázát. Az új Oroszországnak csakugyan választania kellene egy napot a "tízezer mártírok" emlékének megülésére, azoknak a tiszteletére, akik szertevándorolva a falakba, lemondva a kulturális környezetről, aszkézisben töltött életük árán hintették el a szolidaritás magvát a parasztosztályban. Könnyű meghalni egy eszméért, de nehéz érte élni, mondja Ibsen szkaldja a "Trónkövetelő"-ben. A gironde mártírhalállal szentelte meg a francia forradalmat, az orosz intelligencia ezrei és ezrei mártir-élettel tették az emberiség szent eseményévé az 1905-ös forradalmat.