Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 19. szám · / · Babits Mihály: Kártyavár
A Vigadóban nagy társaság verődött össze. A polgármester úgy vonult be, mint egy maréchal. Királyi kedvességgel fogadta az üdvözléseket. A járásbíró egyszerre Újváros elitjének közepében találta magát.
Nagy fény volt. Az üvegcsillárok csiszolt hasábjai keresztül-kasul verték a fehér sugarakat. Csiszolt tükrök a fények láncát végtelenbe vonták. A falak alját dagadó bőrimitáció tapétázta. Ormaikon táncfüzért ábrázolt a hosszú friz, szecessziós nőtestek sovány, piszkosan modern meztelenségüket otromba mozdulatokkal hangsúlyozták. A szögletes pilléreket üveglapok fedték, üveg alatt arany-piros-fekete asszir jelek ékei éktelen. A járásbíró szédült és káprázott. Szögletes volt minden és vakító. Szögletes evőkészletek lehetetlen modernséggel tornyosodtak, borstartók mint egyiptomi csészék. Zsidó pincérek elegáns ajkbiggyesztéssel flancoltak át a termen. Pestebb volt ez Pestnél.
- Sohasem gondoltam Újvároson ilyen elegáns éttermet -, mondta Partos.
- Meg fog bukni - kiáltott a Balázsy a dühös főjegyző. - Már meg is bukott. Napokig ha vonhatja -, hogy az ilyen zsidó mindenbe belefog! - egy krajcárja se volt, ez az egész palota úgy épült, adósságra. Belebukik, kezd másba, már keresi az új üzletet.
- És mi lesz a házzal?
- A ház? Itt marad! Lesz eggyel több nagy ház Újvároson, Egypáran még bebuknak. Két hét múlva mozi lesz ebben a teremben. Mbah! Az egész város így épült! Az egész város puffra épült!
- Hm. Van benne valami - nevetett a polgármester, kedélyesen, mint ki egy ellene irányuló tréfába jógyerek módjára belemegy. S könnyedén fölszökött, átült a szomszéd asztalhoz, ott is nagyobb társaság volt együtt, az asztalfőn egy nő nagyon feltűnő eleganciával, fehér selyemköpenyben s a lábait merészen keresztberakva, cigarettázott. A szivarkafüst bárányfellege ragyogott a fényben.
- Kitűnő ember - mondta Borcsay táblabíró, a polgármesterre. - Igazán a vállán az egész város. Mindent ő csinált, ami nagy itt és modern intézmény. Vágóhidunk első a drezdai után. A vízművekről csodákat mondanak hozzáértők. Színházunk van, kitűnő iskoláink, tisztviselőtelepünk lesz. Az eszmék nem újak, de mit tudtak eddig megvalósítani? És ő milyen boszorkányos gyorsan megcsinálta!
- Magam előtt is rejtély miből? - szólt Adamec főszámvevő. - Igaz, nagy autokrata, mindent maga végez...
- Pedáns hivatalfőnök?
- Dehogy ellenkezőleg, bőkezű, konciliáns. Kitűnő ember, kétségtelen.
- És, hogy szeretik az asszonyok! Valóságos charmeur!
- Ki az a hölgy, akinek udvarol? - kérdezi a járásbíró.
- Ó! - Az Tőkéssyné, annak a szélhámos Tőkéssynek a felesége.
- Olyan keleti típus.
- Tényleg... az asszony csakugyan zsidó származás. Sőt az újvárosi rabbinus leánya. Unokahúga Czukorinak az államtitkárnak. Nem tudtad? Az nagyon érdekes család. Négyen testvére, közülük három pap, az egyik Zucker, a zsidó pap, a másik katolikus, nagy szónok, egyházi író, biztosan hallottad a nevét, a harmadik református... Minden Istenhez van bejárásuk, nem csoda, ha az öccsük államtitkárig vitte.
A fáradt járásbírót éppúgy kápráztatta e beszéd, mint a terem fénye. De Borcsay folytatta, pletykázott, finoman és halkan, mint ahogy evett.
- A szép asszony különben nem zsidó... sőt! A Tőkéssyek valódi dzsentri-család. Az öreg Tőkéssy nagy antiszemita. Holmi Hirschfelddel nem dugja egy asztal alá a lábát.
- Tőkéssy... nem volt az képviselő?
- Dehogynem... az öreg Tőkéssy, nem ez. Ez a Tőkéssy, aki itt ül, László, már rég tönkrement, valódi szélhámos, hazárdjátékos, a lovaregylet kigolyózta. Különben művelt ember, nyelveket tud, mindig külföldön jár. Jönnek hozzájuk lefoglalni, szép villájuk van, hát minden csukva, vasléccel lezárva, csak egy cseléd otthon, meg a gimnazista fiú magol egy udvari szobában, "A papáék Monacóba utaztak egész esztendőre.-" Megindítják a keresetet, átteszik az iratokat, diplomatice, a monacói fejedelemséghez, mire az ügy valamire jutna, Tőkéssyék már megint itt vannak, Újvároson. Visszakerül az ügy, ők akkorra Baden-Badenbe utaztak. Ez a mese róluk, nem mondom, hogy igaz.
A járásbíró megint szédülni kezdett. A hivatalfőnöke, egy táblabíró, kedves elnézéssel, látható gyönyörűséggel beszélte el a történetet.
- Különben igen kedves emberek - tette hozzá. - Az asszony még éppen nagystílű nő. Ajánlom kérlek, járj kedvébe ha protekciót akarsz.
- Miért?
- Miért? Hm. Ő a miniszterünk szeretője. Az igazságügyminiszter barátnője.
A szegény járásbíró teljesen elkábulva nézett az asszonyra, - s alig mert ránézni. Egy nagy színes forgatag vette föl idegzetét... Egyik meglepetéstől a másikba bukott. Egyszerűsége fellázadt e bábeli komplikáltságok ellen. Azt sem tudta már, mi tréfa, mi való. Fehér abroszok, fénylő ezüst borstartók, fekete pincérfrakkok, festett, meztelen combok s emlők a fal freskójáról, egy tarka hímzésdarab egy nőnek a válláról, egy kalap a fogasról, arany asszír betűk, egy zenehang, egy hegedűnyak, egy zsidó vigyor, mint egy kaleidoszkóp üvegmorzsái, forogtak előtte a táblabíró szépen stilizált, fésült, szakállas, finom mosolyú arca körül. S e forgatagon, mint tenger fátyolán a nimfa teste, csábítón csillant át egy karaj a szép hölgy harisnyás lábából, egy dobogó hajlás a méltóságos nyakról, emelkedő és süllyedő arany medalionnal. Ó! Aranycsónak egy hústengeren! De odanézni nem mert.
A szép hölgy egyik cigarettát a másikról gyújtotta s a száraz papíros lassan nedvesedett át túlzottan piros, kemény, szorító ajkai között. Halkan beszélt a polgármesterrel mialatt férje az asztal alján más urakkal valami sportkérdésen vitázott.
- Hát maga fölvette a pénzt az öreg helyett? - kérdezte az asszony.
- Már át is adtam neki - felelt Madár János. - Az öreg úr hálás lehet maguknak asszonyom.
- Ó, - mondta a szép nő és a cigarettahüvely lapossá zúzódott a fogak hó csontjai között, - azt hiszem nem sok hasznunk lesz belőle. Mondom ma az öregnek: "Látja most kijártuk magának a tömérdek sok pénzt!" - Tudja mit mondott rá? - azt mondja: "Hálás is vagyok fiam és hogy lásd, ma este veletek megyek a koncertre." Mondom: "Apóka, inkább pénzt adhatna nekünk, majd széttépnek a hitelezők" - azt mondja: "Eddig megéltetek, fiam, eztán is megéltek, nekem is van adósságom, máma is vesztettem." Nem lehet az öreggel beszélni.
- No! A pénzes apa mégis csak jó a háznál - nevetett a polgármester.
A cigaretta egy pillanatra az ujjak közt kiröpült a szájból. Füstölve röpült a szép, hosszú, gömbölyű ujjak közt.
- Azt hiszi? - kérdezte a szép száj. - Maga téved. Még a hitelezők sem adnak rá semmit. Az öregnél nem áll meg a pénz. Meglátja majd, nem marad utána egy krajcár. Bizisten, még jobb lett volna ha nem parcelláztat.
A cigaretta csücskével ismét az ajkakba nőtt és lankadtan kókadt ki onnan, mint nedves földből egy letört virágszál. Gúnyos, ingerkedő mosoly konyította le az ajkakat.
- Még jobb lett volna ha nem adja el a földeket.
A polgármester arcán titkolt kedvetlenség vonása futott át.
- Nagyságos asszonyom mindenesetre tudja, milyen nagy készséggel eszközöltem ki, nem nehézség nélkül, azt az engedélyt, a parcellázási engedélyt, s hogy vétettem meg a telkeket a várossal.
A cigaretta hirtelen felágaskodott az orr felé, amint az alsó ajak a felsőre csapódott.
- Ó! Úgy mondja ezt mintha jutalmat várna! Én nem szolgálhatók viszontszívességgel, kedves uram. Én nem vagyok polgármester, nincsenek befolyásaim. Különben mit szívesség, mit maciíz? Maga úgyis mindent a közügyért tett, bölcs atyja a városnak, a tisztviselőtelepért ugye? Nem értünk!
És egyenesen a szemébe nézett, pajzán mosolygással, mint aki valami sikerült tréfát mondott. A járásbíró, a szomszédban persze szót sem hallott ebből, - de egy szó mégis, ez a szó, parcellázási engedély, valahogy kiröpült, megütötte a fülét, mint egy csúnya bogár. Istenem! Miről nem beszélnek itt a szép asszonyok! Hát itt minden üzlet? Mennyi ilyen bogár röpködhet ebben a teremben! A fülei zúgtak, szeretett volna a levegőre menni. A kárpitosra gondolt, a házépítésre a telepen. Idegen tapintotta meg az irattáskáját a széke mellett, ahová támasztotta, ott van-e még? Olyan ügyetlen dolognak érezte, hogy e táskát hurcolja! Az óráját nézte. Nem lehetne még valahogy megszökni? De a gondolat, hogy egyedül fölkeljen, elbúcsúzzon, végig menjen ezen a fényen, borzasztónak tűnt föl. Hogy bekerült ide, bekeveredett emberek, érdekek közé, akikhez semmi köze! Egyszerre... a furcsa tornyos bejáratnál... új vendég lépett a terembe, feltűnően elegáns, magas öreg úr, szikár, vékony orrú, szúró szemű, a szájából arany fogak villogtak. Mint egy elegáns sas jött furcsa horgas mosollyal, kicsi race fejéről erősen dekoratív ősz császárszakáll diszkrét bojtjai csüggtek, vékony átlátszó keze (kifeszültek rajta a kék erek) három gyönyörű ebet vezetett pórázon és előkelő keskeny ajka különös neveken szólítgatta ebeit:
- Pszt, Goldman, pszt! Gyere ide, Hirschfeld! Steiner, lekti!
- Az öreg Tőkéssy - mondta Adamec főszámvevő. Nevettek. - Pompás alak ez, istállója van, ruletterme a villájában. Tagja volt az olasz emigrációnak. Mindenki tudott róla valamit. - De a termen kellemetlen feltűnés rezgett végig. A közönség érdekelt része tüntetően affektálta az előkelő közönyt. Nem vettek észre semmit. Már a pincérek csoportba verődve vihogtak. A grandseigneur dohogó méltósággal s némi pompával közeledett a cigarettás szép nő asztalához, s melegen, feltűnő melegen, két kézzel szorította meg a Madár János kezét. A polgármester azonban, néhány szót váltva még, visszaült a másik asztalhoz.
- Az öreg úr javíthatatlan - mondta finom, elnéző mosollyal. - Én nagyon szeretem őt, meg tudok érteni és bocsátani ilyen kis bogarakat -, de végre az embert zsenírozza - például az öreg Hirschfeld miatt, aki mégis csak igen derék kiváló ember, akit nagyon tisztelek.
Óráját nézte:
- Ó már fél kilenc... kilenckor kezdődik a hangverseny. Haza, kell szaladnom... Kerbolthoz is benézek, nem haragszik-e a pecsovicsságért? - mondta tréfásan.
- Ah, Kerbolt... az nem változik... Csakugyan, ma nem mutatta magát... Amilyen elvhős, utóbb...
- Elvhős? - kérdezi Partos, aki már a tanítótól is hallotta Kerbolt nevét.
- Az. Nekimegy az mindennek. Bírókorában Hirschfeldnek is nekiment.
Madár János azonban búcsúzott.
- A koncerten látjuk egymást, ugye?
- Még van idő. Negyed tízre ott lenni elég.
A járásbíró bort ivott, kába nehézséget érzett tagjaiban. Olyan lusta lett egyszerre. Most vissza Pestre. Szórakozottan hámozta körmével egy ásványvizes üveg vignettáját. A terem zsongása eggyészűrődött fülében. A Karcsa Ferus plakátját nézte a fogason, sárga plakátot, fekete és piros betűket. Mellette nagy sportplakát: UTE-FTC. Szeme, kábultan játszott a betűkkel. Egy kis tábla is lógott a kampón: KUTYÁKAT BEVINNI TILOS. Az öreg Tőkéssy ebei nyugton, okosan hevertek alatta.
S arcok, új arcok körülötte! Egy fekete zakós, nagytestű hangos férfi beszélt az asztalnál, nagyon biztos, affektáltan úrias modor: Hersei, az országgyűlési képviselő. Nyilván a hangulatot puhatolni jött, mit szólnak a városi urak a polgármester szavazatához. Az urak azonban óvatosak voltak, csak az öreg Bódog bácsi, nyugalmazott adóvégrehajtó pattogott, hogy az ő kedves János öccse is mameluk lesz már. Hersei kedvetlen arcot vágott. Arról beszélt, hogy ő tiszteli Madár Jánost, tudja érdemeit a város körül, személyesen is lekötelezettje, de végre egy ekkora városnak, s pláne ha ilyen rohanvást növekszik, százféle zavart ügyei lehetnek... több szem többet lát... Madár nagyonis maga akart mindent kezelni, arra a legkiválóbb ember sem lenne képes... az óvatosság sohasem árt... ő a hétfői közgyűlésen egy bizottságot indítványoz a város ügyeinek fölülvizsgálására.
- Nem jó -, szólt a főjegyző. - Semmi alap erre. Végre ilyesmit csak akkor lehet, ha szabálytalanságok történtek...
- Magunk között mondva - szólt Hersei - nem volt itt szabálytalanság elég? Kezdve a sorozó bizottság megvendégelésén, amiért a megye is leírt, egész a városi könyvtár dolgáig, vagy a szolgák karácsonyi ajándékáig. Hiszen csekélység, mind csekélység, de szabályos-e? Mind tudjuk, hogyan csinálta a Kerbolt állását, hogyan csempészte be sok apró határozat közé mint befejezett tényt...
- Kerbolt olyan jellem, s olyan szakismeret, akire igazán szükségünk volt. Kerboltban a város nagyon sokat nyert.
- (És a polgármester a feleségében - tette hozzá Borcsay táblabíró, finom mosolyával. - Mindenki tudja ezt.
- Csak Kerbolt nem tudja. Az ilyen rigorózus jellemeket néha alaposan megtréfálja az élet.)
- Kérem, én nem tagadom Kerbolt kiválóságát, ha egy kicsit don Quichotte-szérű is. Az apám ellen is védelmeztem, akivel nagyon félreértették egymást. De most csak az a kérdés, szabályos volt-e a visszahozatala, elnöki tanácsos címén? Nem, ugye? Azután Tőkéssy-telkek ügye. A város a vágóhíd iparvágányára való hivatkozással adta meg a parcellázási engedélyt és az iparvágányt mégsem arra vezették, hanem a polgármester saját telkén keresztül.
- Mert arra volt a legalkalmasabb - felelte Balázsy. - Jól tudja mindenki, hogy ez csak ürügy volt. A telkek a tisztviselőtelep céljára kellettek, és mivel a képviselőtestület csupa korlátoltságból késlekedett a telephez hozzájárulni, a kész telkekkel mintegy fait-accompli elé állítottuk őket...
- Ez a telep is kérem! Hiszen kétségkívül emelheti a várost - de gondoljuk csak el a vállalt garanciát, garancia az Építő-Céhhel, garancia a házépítő tisztviselőkkel szemben, ilyen óriás felelősség elé állítani a várost... ugyanakkor mikor más magánvállalatoknak iránta való kötelezettségeit nem sürgetjük elég erélyesen... A járásbíró némán, feszengve hallgatta a beszédet, a házára gondolt, a tisztviselőtelepi házára, s nem tudni miért, eszébe jutott a víztorony, a babiloni torony, melyet olyan félelmetes nagyságban látott délután meredni egy téren. És nézte, lopva nézte, a szép asszonyt, a cigarettás szép nőt, a miniszterének szeretőjét! - aki huncut kacérsággal nevetett huncut apósa szeme közé. Főzte az öreget.