Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 18. szám · / · Feleky Géza: Az Orosz agrárreform
A politika is művészet, szokták mondani, főleg abban az időben, mikor még romantikusabb és tiszteltebb mesterség volt a politizálás, mint most. Ez az aforizma nagyon szépen hangzik, tehát igazán nem volt érdemes törődni azzal, hogy van-e értelme vagy sem. Egyesek akkor citálják, mikor azt akarják mondani, hogy a politikában is csak okos emberek csinálhatnak okos dolgokat, mások meg akkor, ha egyszer megint észreveszik, hogy a politikában nincsenek mindig és mindenre érvényes szabályok, mint például a matematikában.
Ezek lapos igazságok. De van a politika és a művészet közt egy mély és valódi rokonság is. Ahogy levegőtlen és élettelen az irányregény, az iránydráma, az előre eltökélt terv szerint felépített irodalom, úgy nem tud életté lenni az elméleti igazságokból levezetett és nagyon is messzire látó politika sem. Ha frivol mernék lenni, azt mondanám, hogy a jozefinizmus nálunk Magyarországon ugyanazért bukott meg, amiért a tézises drámák nem élik túl tézisük érdekességét. Eleven és életképes irodalom csak mély személyes élményekből fakadhat, a politika nem vezethet reális eredményekhez, nem tudja végigfutni a realizálódás folyamatát, ha nem a legelevenebb és legaktuálisabb szükségletekből indul ki. Széchenyi csak azért győzte meg a magyar nemeseket arról, hogy a privilégiumokról való lemondás gazdaságilag előnyös reájuk nézve, mert gazdasági helyzetük már tarthatatlan kezdett lenni.
Ha az államok biológiájának ezt a törvényét nem ismerjük el, akkor nem érthetjük meg a történelem legérdekesebb fordulatait. Ez a törvény tette például aránylag olyan könnyűvé és olyan teljessé Anglia fölülkerekedését Franciaországon a merkantilizmus korában.
A XVII. század közepén Cromwell, diktátori hatalmával és Colbert, XIV. Lajos abszolút uralmának segítségével erélyes intézkedéseket foganatosítottak országuk indusztriálódásának siettetésére. Franciaország gazdaságföldrajzi helyzete alig volt kedvezőtlenebb, mint Angliáé. A gyarmatpolitikában nagyon elől volt Franciaország, Angliának tőle kellett darabonként elhódítania tengerentúli gyarmatait. A verseny megindulásakor Franciaország Földközi-tengeri kereskedelmére is támaszkodhatott. Anglia a partvidéki kereskedelmet is csak a Navigations-Act-tal szerezte vissza saját hajóinak a hollandi hajózással szemben. Azonfelül Franciaország egészen más hatalmi eszközökkel rendelkezett, mint Anglia. De már Colbert hatalmas egyénisége sem tudta Franciaországot következetesen azon az úton tartani, amely biztosabban vezetett az európai hegemónia felé, mint a napkirály háborúi. Colbert halála után pedig Franciaország még kevésbé maradt hű legnagyobb, de ideologikus, - mert távoli és lassanérő érdekéhez. A kisebb, de közeli érdekekre fogyasztotta energiáit a XVIII. században a francia királyság. Angliában nem versenyeztek ilyen közelebbi érdekek a nagy céllal. Itt minden lépés a cél irányában egyszersmind érezhető lépés volt a gazdagodás felé, a szaturáltabb Franciaország kevésbé érezte meg a világkereskedelmi politikának jövedelmezőségét. Mivel ez a politika Franciaországban ideológikusabb gazdasági érdek volt, mint Angliában, mivel a közvetlen szükséglet nyomása így kisebb volt, Angliának kellett felülmaradnia a kedvezőtlenebb start és az egyenlőtlen erőviszonyok ellenére is. Nem a kedvezőbb földrajzi helyzet győzte le a kedvezőtlenebbet, nem a nagyobb erő a kisebbet, hanem a közvetetlen érdek az indirektebbet, az érezhetőbb szükséglet az enyhébbet, szinte azt mondhatni, az éhség az étvágyat. [*]
Egy másik érdekes példa a belátás erőtlenségére az aktuális érdekekkel szemben Róma viselkedése a két első pún háborúban. Rómát fokozatos gazdasági fejlődése egyre határozottabban a Földközi-tenger felett való uralom megszerzésére utalta. Bármilyen kétségtelen volt, hogy Róma jövője a Földközi-tenger birtokbavételén múlik és hogy erre Karthágó teljes megtörése az egyetlen mód, Róma megelégedett a félsikerrel az első pún háború után, nem aknázta ki teljesen Hannibál felett aratott győzelmét sem, és csak harmadszorra végzett Karthágóval. Egyik nemzedék sem akarta végigharcolni a jövő nemzedék háborúját, egyik sem vállalta a döntő mérkőzés áldozatait, mindegyik megelégedett saját érdekeinek biztosításával. Catot néha mániákusnak tartották kortársai, a "ceterum censeo Carthaginem esse delendam" örökös hangoztatásáért.
A pillanatnyi szükségletek félig öntudatlan kielégítésétől az egyre tisztább belátás felé haladva lett emberré az ember. A nagy államtestek fejlődésükben elmaradtak az egyes ember mögött. Bármilyen tisztán rajzolódnak ki a távoli nagy célok, a lomha államtestet csak a közvetetlen érdek, az érezhető szükséglet tudja megmozdítani és mozgásban tartani. [*] Amint elérte ezt a közvetetlen érdeket, amint megszűnik a kielégítetlen szükséglet nyomása, az állam megáll, ha még olyan tiszta is az út - a nagy célok felé.
Oroszország az agrárreformmal szélesebb bázist akart szerezni hatalmi politikájának és gazdasági fejlődésének, - a forradalomtól megingatott cárság a szélesebb néprétegekre támaszkodik, a demokratikus földbirtok-politika által, szokták az orosz belső politika legújabb fordulatainak történetírói mondani. Mind a két tézis igaz, de a történelem megtanított bennünket arra, hogy tézisekből legfeljebb történeti epizódok lesznek, nem történeti fordulatok. Tehát meg kell keresnünk a stringens szükségletet, a gazdasági és politikai érdekek kényszerítő nyomatékát, amely nélkül nem lehet testté az ige.
A nyomást könnyű megtalálni a parasztosztály földéhségében, az agrárproletáriátus elszaporodásában, a kisbirtokos-osztály gazdasági krízisében. De nem szabad itt megállnunk. Ezek a faktorok megvannak minden európai agrárországban, (kivéve a demokratikus birtokeloszlású skandináv államokban): tehát egymagukban nem kényszeríthették ki a nagy földreformot. Csak speciális okok magyarázhatják meg, hogy Oroszország miért indította meg az agrár-reformot és miért vitte tovább, a sürgős szükségletek kielégítése után is.
A földreform ügye nem ideologikus jelentőségénél fogva lett a római politika legfőbb problémájává, hanem azért, mert el kellett helyezni Róma forrongó, közveszélyes proletáriátusát, mert földet követeltek a hazatérő légiók, mert a római kisbirtokos-osztály disszociálódása következtében csak nehezen lehetett alkalmas újoncokat találni a légiók részére. A Gracchusok jóslatát egyre ijesztőbb jelek igazolták, mind nyilvánvalóbb lett, hogy a kisbirtokos-osztály feloszlása az bukás szélére viszi a köztársaságot, és az, hogy a köztársaság megmentésének egyetlen módja ennek az osztálynak az új életre keltése. De nem a köztársaság regenerálásának nagy nemzeti érdeke vitt előre az agrár-reform ügyét, hanem csak a halaszthatatlan szükségletek, az időnkénti krízisek, és mindig csak annyival, amennyire ezt a pillanatnyi helyzet megkövetelte.
[*]
[*]