Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 18. szám · / · Feleky Géza: Az Orosz agrárreform

Feleky Géza: Az Orosz agrárreform
Első rész.
Számok.

Mióta a Jövő Század Regényében II. Árpád király Jókai tanácsai szerint egy királyi tollvonással regenerálta Magyarországot, soha még nem játszódott le egy nagy szociális és gazdasági átalakulás olyan simán, pontosan, egyszerűen mint az agrárreform Oroszországban. A római köztársaság utolsó évszázadait izgalommal és vérrel töltik meg az agrárreform egyre megújuló kísérletei. A Gracchusoktól Augusztusig egymást követik a véres politikai összeütközések, a polgárháborúk. A két Gracchus mártírjává lett a kisbirtok ügyének, Caesar és Augusztus trónra emelkedtek, a parasztbirtok eszméjének segítségével. Oroszországban az utolsó tíz év folyamán millió számra születtek kisbirtokok, és kialakult egy óriási életképes parasztosztály, olyan magától értetődően és annyira zökkenés nélkül, mint ahogy a legutópistább földosztók könyveiben írva van. Még az időjárás is a reform ügyének szolgálatába szegődött. A száraz és a csapadékban gazdag esztendők tudvalevőleg szabályszerűen visszatérő sorozatban váltakoznak. A meteorológia az utóbbi évtizedekben vidékenként pontosan megállapította az erőnek és a szárazságnak ezt a periodicitását. Oroszország keleti részében sok eső szükséges a jó terméshez, és az utolsó tíz év éppen a bő csapadék klimatikus periódusába esett.

Szinte nincs is elmondani való részlete vagy fordulata az agrárreformnak. Néhány egészen természetes, szinte naivul egyszerű irányelv érvényesült a reformtervek kidolgozásánál, azután következett a végrehajtás erélyes, gyors, de azért pedánsan lelkiismeretes procedúrája. Sehol nincs látható akadály vagy nehézség, gyerekjátéknak tűnik fel az egész, csak éppen a számok impozánsak.

Már 1902-ben, tehát jóval a forradalom előtt egy különös joggal felruházott országos bizottságot hívott össze a cár, a földműves osztály szükségleteinek megállapítására és kielégítésüknek előkészítésére. Az országos bizottság számára kormányzóságokként és kormányzósági kerületekként lokális bizottságok végezték a pontos helyszíni vizsgálatot, az érdekelt földbirtokosok és parasztgazdák részvételével. Mikorra tehát a forradalom nyomása alatt megtörténtek az első lépések a tényleges agrárreform felé, részletesen és pontosan megtörtént már minden kormányzósági kerület mezőgazdasági viszonyainak felvétele, az anyagot az országos bizottság klasszifikálta, feldolgozta, az albizottságok javaslatait felülbírálta, a mezőgazdasági viszonyok szerint olyan homogén kerületekre osztotta az országot, melyeken belül egységes intézkedések történhettek, az általános rendelkezésekre nézve tisztázta a teoretikus megoldási lehetőségek kivihetőségét és értékét, és mindegyikre nézve kiszámította a végrehajtás költségeit. 1905-ben tehát kapkodás nélkül, a helyzet teljes ismerete alapján indulhatott meg a munka.

1905. november 16-án engedte el a cár a megváltási összeg hátralékos annuitásait a felszabadult jobbágytelkek tulajdonosainak, ami azért is nagy teherkönnyítés volt, mert a parasztgazda többnyire csak uzsora-áron tudta pénzzé tenni termelését. Ugyanazon a napon egy másik ukáz elrendelte, hogy a Parasztbank ezentúl nagy stílusban vásároljon a parcellázás céljaira magánbirtokokat. A következő év augusztusában egy újabb ukáz arra utasította a koronauradalmak igazgatását, hogy a cári családnak minden mezőgazdaságra alkalmas birtokát és az erdőbirtokok egy részét adja el a Parasztbanknak. Néhány nappal később megfelelő parancsot kapott az állami uradalmak igazgatása is, de ennek a bank közvetítése nélkül saját hatáskörében kell a parcellázást elvégeznie. Egyidejűleg radikális intézkedések könnyítették meg a parasztgazdáknak a jelzálog-kölcsönök felvételét és biztosították a kedvező kölcsönfeltételeket.

A békekötés után a forradalmi krízis utolsó vonaglásai még távozásra kényszerítik Oroszország első miniszterelnökét és nagy pénzügyi politikusát, Witte grófot. A Goremykin-interregnum után Sztolypin lép a kormány élére, aki alig egy év alatt tette meg az utat a tartományi kormányzó szerény állásától a miniszterelnökségig. Erélyes és éleslátó intézkedései a forradalom alatt ajánlották Sztolypint a cárnak. Ötéves kormányzása az orosz történelem egyik legnagyobb alakjává teszi ezt a Necker-re emlékeztető államférfiút. Fel tudta használni a dumát, a reakciós kísérletek ellen. A dumát pedig reakció rémének felidézésével terelte át a terméketlen közjogi oppozícióból a produktív gazdasági és reorganizáló munkára.

Sztolypin, mint miniszterelnök már első gazdaságpolitikai beszédében az agrárreform végrehajtását vallja a kormány legfőbb feladatának. Haladéktalan intézkedéseket követel a képviselőktől a nemzet legnépesebb osztályának gazdasági regenerálására. Bejelenti, hogy a cári ukázok eredményeként máris 11 millió desjatin szántóföld vár parcellázásra. Aksziómaként hangsúlyozza, hogy a még oly kedvező feltételekkel végrehajtott parcellázás sem vezethet a kívánatos gazdasági eredményekhez, az intenzív gazdálkodásnak biztosítása nélkül.

A törvényi rendelkezések egymagukban nem lettek volna elegendőek, - ha Sztolypinnak nem állít fel egy egységes elvek szerint irányított, de mindenütt a helyi viszonyok pontos ismeretével fellépő hatalmas közigazgatási apparátust a reform végrehajtására. A kiváló agronómusok és meteorológusok vezérkara tervezte meg a reform keresztülvitelének egyes fázisait. Hatezer földmérő dolgozta fel irányításuk szerint a felhasználható földterületeket. Az egyes birtokrészek megállapítását és kiosztását kerületi bizottságok végzik, amelyekben a Zemsztvonak és a községeknek 3-3 kiküldöttje, és az érdekelt község képviselője is résztvesz, az állami közigazgatási hivatalnokokon és a szakértőkön kívül.

1911 óta Krivošeinre maradt a reform továbbvitele. De Sztolypin tragikus halálakor már óriási eredményekre tekinthetett vissza.

Az öt első év alatt tizenkét és félmillió katasztrális hold jutott parasztgazdák kezére csak az európai Oroszországban. És már újabb nyolc és fél millió katasztrális hold várta a felosztást. De 1913-ban Krivošein figyelmezteti a pétervári hidrotechnikai kongresszust a reáváró nagy nemzeti feladatra. 300 000 négyzetkilométer, vagyis kb. ötvenöt millió kataszteri hold mocsárterületet kell sürgősen lecsapolni az európai Oroszországban, itt fognak a jövő generáció parasztbirtokai állni. Mert nem elég minden parasztgazdának olyan parcellát juttatni, amely egy családot eltarthat, hanem gondoskodni kell arról, hogy később se zsúfolódjék össze két vagy több család az egy családra kiszabott parcellán.

Még néhány adat, kamatnélküli kölcsönt, részben visszatérítési kötelezettség nélkül, az első öt év alatt 180 000 parasztgazda kapott, a legsürgősebb beruházásokra és talajjavításra. Ugyancsak 1911-ben már 700 geonomus tanácsadó működött az európai Oroszországban. Ezek nem csupán a hozzájuk forduló gazdáknak adnak tanácsokat, de évenként beutazzák körzetüket és minden évben a körzetnek egy más részét vizsgálják meg alaposan. Ezernél több mintagazdaság, száz majorság mutatja be a célszerű gazdálkodás eredményeit, ugyanitt alapos és ingyenes gyakorlati oktatásban is részesülnek a jelentkezők. És hogy tudásuk ne legyen hiábavaló, több, mint ezer gépkölcsönző állomás van segítségükre. Ezekhez csatlakozott már a reform ötödik évében ötszáznál több gabonatisztító- és szárítóállomás, tehát akkor sem vész el a nemzeti termés számára a búza egy része, ha aratás után eső éri.

Ilyen arányokban, ebben a tempóban halad az agrárreform. Az állam és a korona uradalmai már parasztbirtokok, és parasztbirtokká lesznek a rosszul kezelt nagybirtokok, az ázsiai ugarok, a víz alatt álló földek. A föld tehát nem fogy ki és nem fognak fogyni a földre várakozók sem. Mayr, a kiváló müncheni statisztikus a termékenység abnormis, lázas típusába sorozta Oroszországot, évi két millió természetes szaporodásával. Ha itt a parasztosztályt nem fogja többé decimálni a csecsemőhalandóság, a rossz táplálkozás, a nyomor, és ha a parasztbirtok osztatlanságának biztosítása megelőzi az egyke-rendszer kifejlődését, a népesség bevándorlás nélkül is amerikai arányokban fog emelkedni.

Idáig tart a mese. De most jön a realitások világa, okvetetlenkedő kérdéseivel. Meddig bírja majd az orosz államháztartás az enormis befektetéseket? Hogyan lesz rentábilissá a kisbirtok-politika és hogyan fog megállni a világgazdasági konjunktúrákkal szemben egy parasztbirtokra támaszkodó gazdasági nagyhatalom? De felvetődnek más, izgatóan érdekes kérdések is. Milyen politikai következményei lesznek Oroszország nagy szociális átalakulásának? Milyen befolyással lesz Oroszország hatalmi állására az agrárreformnak? És végül szembe kell fordulnunk a legérdekesebb problémával, mi tette lehetségessé és szükségessé, hogy Oroszországban parasztbirtok kérdése legyen a belső politika tengelyévé, és így Oroszország szociálpolitikájával egyszerre szinte legélére kerüljön az európai államoknak?

Próbáljuk megtalálni a választ ezekre a kérdésekre, a már elért eredmények és a már bekövetkezett átalakulások alapján.