Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 17. szám · / · Feleky Géza: Krivošein

Feleky Géza: Krivošein
A politikai következmények

Az orosz belpolitika a XIX. század folyamán centrifugális áramlatoknak egy egész sorával kellett küzdenie. A birodalomnak Közép-Európa és Közép-Ázsia felé előretolt tartományait meghódított idegen nemzetek népesítik be és ezek újra s újra megkísérelték nemzeti önállóságuk visszaszerzését. Oroszország perifériáin állandó volt a nyugtalanság és a forrongás.

Az új gazdasági helyzetnek jelentősége a nemzetiségi kérdésre nézve először Orosz-Lengyelországban tűnt ki. A lengyelek a felosztás kora óta véres lázadásokkal tiltakoztak privilégiumaiknak minden tényleges vagy vélt megsértésekor. Pobedonoscev erőszakos oroszosítására azonban már nem felelt forradalommal a lengyel nemzet és meglepően erőtlen volt az 1905-ös nagy orosz forradalmi áramlat hullámverése Lengyelországban.

Oroszország évtizedeken át iparkodott kihúzni a talajt a lengyel földbirtokosok lába alól, a lengyel nemzeti mozgalom gyengítésére. Ez a politika elősegítette és siettette Lengyelországnak ma már szinte teljes indusztrializálódását. A lengyelek még szívósan ragaszkodnak nyelvükhöz, irodalmukhoz, nemzeti hagyományaikhoz, de a szeparacionista törekvések egyre veszítenek erejükből. Lengyelország egy idő óta az orosz irodalomban iparának nagy fogyasztópiacát is látja már, és nem csupán fajának elnyomóját.

Ez a gazdasági egymásra-utaltság gyors tempóban alakult ki az utolsó tíz év folyamán az országtörzs és a periférikus tartományok között, keleten csak úgy, mint nyugaton. A jövőben nagy politikai hiba volna az erőszakos oroszosítás, mert a szeparatív törekvések mesterséges életbentartását jelentené. A gyapotszálak elszakíthatatlanul Oroszország testéhez kötik Turkesztánt. A nemzetiségi törekvések, a fajkülönbségek centrifugalitását teljesen ellensúlyozzák a centripetális gazdasági érdekek, melyek éppen a legkiélezettebb nemzetiségi küzdelmek színhelyén gazdasági létkérdésekké erősödnek.

A gazdasági csereforgalom centripetális áramlatai előbb-utóbb a centrifugális politikai erőknek egy másik csoportját is ellensúlyozni fogják és majd megállítják az orosz birodalom örökös ekszpanzív előretöréseit. A tengertől elzárt Oroszország az "összevart kabátujj"-ból századok óta akarja kinyújtani karját a Földközi-tengerre, a Sárga-tengerre és a Perzsa-öbölre. Az utóbbi kettőnél a gazdaságpolitikai érdekek mellett csupán a katonai szempont játszik közre, mely kívánatossá tenné a tengerparti határt, mert kelet felé a birodalomnak alig van természeti, és így katonailag könnyen biztosítható határa. A Földközi-tenger kapujának orosz kézre kerítése azonban tudvalevőleg nem csupán gazdasági kérdése az orosz politikának, a gazdasági érdek itt a történeti jog és a vallási küldetés palástját öltötte magára.

A gazdaságilag nem autarkikus Oroszország egyenletes gazdasági fejlődésének csakugyan elsőrendű előfeltétele volt a tengerig jutás, minden irányban. Amíg a birodalom központjából nem vezet út a periférikus tartományokba, ezeket csak a tengeri út éleszthette volna gazdasági életre. Ha Anglia nem zárja el Oroszország elől a Perzsa-öblöt és Japán nem veti vissza a Sárga-tengertől, a tengerre jutás mindenesetre siettette volna a periférikus tartományok gazdasági fejlődését. De egyszersmind elébe vágott volna az orosz gazdasági organizmus összefüggő, egységes kialakulásának és fejlődésének. A periférikus tartományok gazdasági élete saját speciális feltételeikhez és a világkereskedelem általános érdekeihez igazodnék. Nem a gazdasági egymásrautaltság, csak a laza s törékeny politikai kapcsok fűznék tehát a perifériákat a birodalom törzséhez. Gazdaságilag pedig gyarmatai volnának Szent-Pétervárnak, jövedelmezőek, de bizonytalanok. Hiszen már Turgot észrevette, hogy a gyarmatok olyanok, mint a gyümölcsök, lehullanak a fáról, ha megérnek, gazdaságilag megerősödve leválnak az anyaországról, hogy saját önálló érdekeikhez igazodjanak.

*

1871 után Bismarck szaturált, telített országnak tartotta a német birodalmat, melynek egyelőre már megszerzett keretét kell kitöltenie, gazdaságilag és belső szervező munkával. Ez az álláspont s következetes érvényesítése a hetvenes-nyolcvanas években nem legkisebb érdeme Bismarcknak. Ha a világ első hadseregére támaszkodva a német birodalom időnek előtte támaszt világpolitikai aspirációkat, ma nem volna az a hatalom, és főleg az a pénzügyi hatalom, amelynek a háborúban bizonyult.

Oroszország már a XIX. században túl-szaturált állam volt, hiszen meg sem kísérelte területének, birtokainak kiaknázását. És mégsem volt szaturált ország, mert a vasút korszakának teljes kibontakozása előtt csak a hatalmi politika újabb szerzeményei adhatták volna meg a gazdasági megerősödés feltételeit. Az új forgalmi lehetőségek erélyes kihasználása által Witte, Sztolypin Krivošein megszerezték a határokon innen a gazdasági, és így a belső hatalmi emelkedés feltételeit. Krivošein látta művének következményeit, látta, hogy az orosz birodalom most valóban szaturált ország. Ezért állt a békepárt élén a háború előtt. Szavának még nem volt foganata.

De a gazdasági fellendülés útja már kiépült. És csak idő kérdése, hogy az orosz hatalmi politika is letompítsa tengerparti aspirációit. Oroszország a jövőben gazdasági szerkezete által is és nem csupán földrajzi helyzeténél fogva kontinentális állam lesz, és világkereskedelmi érdekei nagyon háttérbe szorulnak majd belső gazdasági problémái mellet. A Földközi-tengerre nézve ugyan nem olyan tiszta a helyzet, mint keleten. Hiába bontakozik ki az autarkikus gazdasági típus minden következményével Oroszországban, a konstantinápolyi álom kísérteni fog és mindig lesz olyan orosz párt, mely követelni fogja a nyílt kaput a Földközi-tengerre, a szabad utat az európai forgalom fő színhelye felé. De ha Oroszország továbbra is a legnagyobb gabona-exportőrök és a legnagyobb fogyasztópiacok egyikének szerepét játszaná a világkereskedelemben, akkor a háborúnak reánk nézve kedvező lezáródását nem követhetné béke, csak feszült, izgalmas fegyverszünet. Az orosz hadsereget Anglia mindig újra megindíthatná nyugat felé. Oroszország centripetális és így kontinentális gazdasági fejlődése az autarkia felé azonban ígéret és remény, sőt szinte biztosíték arra, hogy lesz még béke a földön, sőt lesz egy nagy, nyugodt, hosszú fellélegzés a háború után.