Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 17. szám · / · Babits Mihály: Kártyavár
- Handlé! Handlé! Mindenféle ócska vasak, üvegek!...
A toprongyos kis öreg zsidó hangja rekedten és unottan vegyült a szennyes napsugárba, lompos nadrágja sajátságos mimikrivel húzott a por felé, horpadt pincskalapja is csupa szürke volt már a titkos rokonérzéstől, mellyel a nyári utca és délutáni ég színeibe olvadt. Virágos keszkenőbe göngyölt batyuja egyhangúan hintált a nyakán, amint az eredménynek minden reménye nélkül, és mintegy tisztán csak hivatásos lelkiismeretének megnyugtatására ismételgette:
- Nyulbrrr veszek...
- Nini, itt még handlék is vannak - konstatálta magában Partos Kálmán járásbíró úr és gyermekkorára gondolt, amikor Pesten laktak egy darabig, és akkor még Pesten is jártak handlék. Úgy hatott rá ez az emlék, mint valami csöndes, üdítő és szentimentális gondolat, ami jól is esett már neki, mert először volt Újvárosban és mindeddig semmi csöndes, üdítő és szentimentális vonást sem bírt itt felfedezni.
Hátrasandított a fiúra, aki utána jött. Mit akarhat ez a kölyök tőle? Mit szemtelenkedik? Mikor kiszállt a gyorsvonatból (melynek Budapestről második állomása volt az újvárosi), megrohanták ilyen gyerekek, öten-hatan, jó úrias kinézésű mindannyi, és váratlan vehemenciával és versengéssel támadtak reá:
- Nagyságos úr, a csomagját! Viszem a pakktáskát! Kiváltom a podgyászt! Nagyságos úr!
Kértek, hadartak, nyújtogatták a kezeiket. De a bíró úrnak más podgyásza se volt, mint egy kis bőrtáska áthelyezési okmánya s igazoló iratai számára, melyet külön ez alkalomra vásárolt meg Pesten, hogy illő grandezzával állíthasson be új hivatalába. Tehát idegesen rázta le magáról a fiúkat, csak azért, hogy a következő percben már a bérkocsisok tolakodási szférájába jusson.
- Fiakker! Fiakker! - kiabálták, elébe trappolva néhány lépést.
Szinte ijedten vágott át a túlsó aszfaltra. Nem akarta dobálni a pénzt! A villamosvezető dühösen csöngetett rá. Egy autó majdnem elütötte. A por megtöltötte a szemét. Tétovázva állt végre a járdán, mint egy hajótörött idegen, aki igazán nem tudja, hogy merre forduljon.
- Az Est! - ordította a fülébe egy hang.
- Mit alkalmatlankodsz a nagyságos úrnak, te jasz? - kiáltott egy másik és a bíró ijedten ismerte föl az előbbi fiúk egyikének hangját. - Nem látod, hogy a nagyságos úr Pestről jött és már olvasta az Estet? Keresni tetszik valamit, nagyságos úr? Megmutassam, melyik villamosra kell felszállni?
A bíró nagyon kellemetlenül érezte magát e tolakodásra. Hiszen Pesten még nagyobb a lárma, az igaz, de ott legalább nem törődnek az emberrel. Hagyják békén az embert. És hogy itt így kinézik belőle az idegent! Rendkívül zavart és ideges lett. Nem válaszolt, hanem iparkodott úgy tenni, mint akinek határozott célja van, és gyors léptekkel befordult a legközelebbi mellékutcába.
És a fiú itt is a nyomában volt!
Még ideje sem maradt föllélegezni. Még meg sem mert állni, hogy az izzadtságát letörölje. Irgalmatlanul sütött a nap. Úristen, vajon jó irányban megy? Alig mert a házakra sandítani, hogy az utca nevét meglesse.
"Rózsa utca!"
Hol vannak itt a rózsák! Por szőnyegezte a kövezetlen utcát. Az egyik oldalon még járda sem volt. Ellenben egy ház, egy vadonatúj és hipermodern ház, - vakító fehér, de hajlatain és farészein minden ok nélkül és rendkívüli vakmerőséggel éles feketére festve, szemérmetlen ragyogással feszítette napnak terpesz ablakait. Miért csináltak rá ilyen széles tripla ablakokat? Talán, hogy több por férjen be rajtuk.
Emellett üres, burjános telek következett, barnára festett düledező deszkakerítéssel. Átellenben pedig egy piszkos udvarból alacsony rozoga földszintes ház mutatta az utcára fakó sűrű halványvirágos ízléstelenül lilázó mintáját, ez is valami szemérmetlenséggel és pongyolasággal, mint egy alsószoknya. Parasztot nem hagyott rajta a mázoló.
Hüjj, de meleg van! Szeretett volna megállni, tájékozódni, nézelődni, talán kérdezősködni, de már restellt a fiútól. Sohasem járt idegenben, Itáliában, ahol így tolakodnak a cicerónék. Félszegen érezte magát, mint a tolvaj. A házakról szemek néztek rá, kerek pléhtáblákról, és a szemek alá nagy betűkkel volt fölírva: Vagyonőrzők. Tétován ment egyenest előre és nézte a táblákat. Ezen ház vízvezetékeit Jenei és Krausz készítik. - Köplinger cipész. - Higiénikus borbély és fodrász terem. - Amott építenek.
Mégis csak kérdezősködni kellene valakitől. Ki tudja, nem megy-e éppen az ellenkező irányban? De nem volt az utcán senki, csak gyerekek játszadoztak, piszkos, mezítlábas gyerekek, és hangosan sápítozva olvasták ki a verset:
Gyertek-gyerekek-isko-lába
öltöz-zetek-papru-hába
inci-finci-te-vagy-kinn.
- Gyerekek, nem tudjátok, merre van a járásbíróság? - kérdezte Partos hirtelen elszántsággal, és iparkodott rá se nézni a fiúra, aki utána jött.
A gyerekek értetlenül és inkább csúfolódva bámultak rá: de a fiú már utolérte s közbejött:
- Tessék rámbízni, nagyságos úr, elvezetem én. - Fenébe innen, srácok!
A járásbíró megadta magát a sorsának.
- Messze van?
- Elég messze: a Goldman utcába.
- Milyen utcába? - hökkent meg a bíró.
- Goldman, Goldman Áron utca, az a főutca. - Gyalog tetszik vagy villamoson?
- Villamoson - felelte a bíró és követte a fiút a sivár utcaporban. Most nézte meg csak jobban. Tizenkét-tizenhárom esztendős, agárképű, inaslábú, nagy-nyurga kölyök volt, s feltűnően úrias ruhája és arca. A járásbíró zavarában beszélgetést akart kezdeni vele.
- Jársz te iskolába? - kérdezte.
- Hogyne - felelt a fiú, szemmelláthatólag sértve, hogy tegezik.
- Hova?
- Gimnáziumba.
Partosnak szinte torkán akadt a szó.
- Gimnáziumba? És nem restelled így szaladgálni a hatos után?
A fiú sértett önérzettel nézett rajta végig.
- Pardon - mondta fölényesen - de ezt csak Magyarországon kérdezhetik. Amerikában senki sem szégyellné a munkát.
- Szülei bizonyára szegény emberek? - kérdezi zavartan Partos.
- Miért volnának szegények? - felelte a fiú. - Ellát engem az apám minden szükségessel: de moziba járok és cigarettázom, és nem kívánhatom, hogy az élvezeteimet is ő fedezze.
- Micsoda város lehet ez! - gondolta a bíró. Egy halottaskocsi, valószínűtlenül, lehetetlenül cifra halottaskocsi jött velük szembe üresen a porban. Verkli szólt. A sarkon egy köszörűs ládája állt, megfordított S-sel metszve rá a cég.
- Itt tessék felszállni - mondta a fiú.
A bíró szinte rémülettel nézett ki a térre, mely előtte nyúlt. Nagy puszta térség volt, homokkupacok, kőhalmazok, mésztörmelékek hevertek rajta szanaszét. És a közepén pompázott egy torony, egy sohasem látott formájú és színű, idomtalan nagyságú bábeli torony, amely fönn hirtelen nekivastagodott és megdöbbentő nagy fejet eresztett, erkéllyel és képtelen ablakokkal, egy víztorony! Az alacsony házak és üres telkek között szinte ez volt a világ legcsodálatosabb építménye és Partos bírónak valóban gyermekkori fogalmait juttatta eszébe a babiloni építkezésekről. Meséskönyvekben vannak ilyen tornyok.
A villamos félelmetesen rázott, de Partos azért jól érezte magát, hogy megszabadult a fiú szemétől és egy kicsit nyugodtan tűnődhet. A város centrumában, a hivatala közelében lesznek talán szebb helyek is, ott kell lakást keresni, mert Pestről bejárni naponta nagy strapa volna mégis. Kissé mosolygott a csalódásán. Otthon Szakolcán avval vigasztalta a feleségét - akinek hiúságát sértette, hogy nem pesti csak újvárosi áthelyezéssel dicsekedhet barátnői közt -, hogy hiszen még szebb és urasabb dolog így, nem Pesten lakni, hanem Pest mellett valahol, kertes házban talán, villatelepen, a gyerekeknek sem árt a jó levegő. Most látta csak, mennyire tévedett, hiszen ez rosszabb Pestnél. No de sebaj, legalább belülről teszi széppé a lakását, áthúzatja végre a bútorokat... vesz néhány újat is... Ilyen otthonülő embernek mint ő nem kell sajnálni a költséget a lakására. Most úgyis kölcsönt vesz fel, az államtól kapott előleg úgysem lesz elég költözködésre és berendezkedésre, pláne miután nagy része régibb adósságokra ment el. Drága mulatság ez. Ej, ej, az az asszony, miért is akart minden áron Pest felé gravitálni, nem jobban megéltek volna ők vidéken?
Mindenesetre az első dolog jó lakást találni, a centrumban, a hivatalhoz és a pesti villamoshoz is közel - lássuk, öt óra elmúlt, ma még meg lehetne nézni egynéhányat, a hivatalban jelentkezni talán már úgyis késő, azt jobb is lesz holnapé délelőttre hagyni. Ej, ez a villamos... soha ennyi ellenőrt... micsoda hely ez? Városháza? No akkor itt leszálljunk...
A városháza - nagy, egészen új és igen modern épület, ez is valami asszíriai stílusban építve, nagy réteges toronypiramissal a közepén, s cifra szögletes pilléreken nyugvó karzatos erkéllyel - ugyanazt a hatást tette Partosra, amit az előbbi túlságosan cifra és komolytalan halottaskocsi, komikus volt, pompás is és mégis sivár és szomorú. Köröskörül a téren piaci bódék piszkoskodtak délutáni elhagyatottságukban. Az aszfalt dinnyehéjakkal és kukoricacsutkákkal volt teledobálva. Szemközt kávéház volt, amilyenek Pesten a Rákóczi út külsőbb részein, és iszonyú bérházak utálatos domborművekkel s furcsa szögletekben kékellő csukott erkélyekkel homlokzatukon. Közel volt a járásbíróság is, de ez mér egy régi sárga házban, mely isten tudja mióta nem látott festéket. A szomszéd bérházon piszkos sárga cédula hirdette, hogy lakás kiadó.
- Meg lehet nézni - gondolta a bíró. - Az végre nem kötelez semmire. És tájékozódni annál jobb minél előbb.
A kapu alatt, nagyon kis keretben, melyből bizonyára egy régi fényképet vettek ki, poros üveg alatt alig fért el hat-hét elgörbült névjegy s légynyomos papírrongy, Weisz Ignác, Alföldi Mór, stb... a lakók nevei.
- A második emeleten - utasította a házmester.
Jelenleg egy fogorvos lakott ott. A gangerkélyen, kis üvegszekrényben, piros ínyhús és vicsorgó fogak. Az asszony - élveteg, puhabőrű, kövérkés zsidóasszony - slampet pongyolában nyitott nekik ajtót. A lakás sötét volt és az egész házat valami kellemetlen szag töltötte be. Pedig még új ház volt. A bíró az ár után kérdezősködött és nagyon drágállotta.
- Az asszony is sokallná - gondolta lemenet. - Biztosan poloskás is. Úgy néz ki, mintha poloskás is volna.
A téren egy öntözőkocsi verte föl még jobban a port, s egy udvarból hangzott a villamos favágó őrjítő zenéje. Egy autó után puskaporszag maradt. A túlsó oldalon nagy építkezés folyt.