Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 16. szám
Mikor a szöllő leve buggyán
barnúl a fanyar berkenye,
kalászt szentel a dülő utján
az Egyház, az Isten menye,
nap arany sávot vet a falra
s a vidám iskolásfiuk
táskafület lóbálló rajja
a tanteremből rétre fut:
Mikor a zsaluk leeresztve,
mert félhomály kell, nem üveg,
Lord hüs kövön, nyelvet eresztve
hemperg - és áll a légysüveg,
keresztutnál, hol tócsa poccsant
máskor, most por füstölg eléd:
izzadtan áll meg s levest loccsant
az ebédet vivő cseléd:
Mikor a nappal megin' enyhe,
mikor az ember ujra vig,
mikor csupán a beteg renyhe,
amikor a diót verik,
mikor szellőztetik a pincét
s a gazda a tanyán időz:
őrizni a hegyeknek kincsét
fényes fokossal jár a csősz:
S mikor a kályha tűz pattog,
mikor a szoba jó meleg,
halkan a régi óra kattog
s jégcsapot olvaszt a gyerek:
benn nyájas körtől vig az asztal
s a meghitt lámpa gyul korán,
bár uj hó ablaknál marasztal
merengni lepkezáporán: