Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 15. szám
A Németországhoz való gazdasági közeledés gondolata erősen foglalkoztatja mind a német birodalom, mind a monarchia gazdasági közvéleményért. Odaát és a monarchiában is úgy érzik, hogy a vérrel és vassal megpecsételt harci szövetséget a háború után egy állandóbb és életünk minden vonatkozásában szerepet játszó gazdasági szövetségnek kell követnie. A közeledés formájára nézve természetesen még sehol sem alakult ki egységes élmény, de mind a három országban sokat, állandóan és komolyan foglalkoznak a kérdéssel, amelynek nagy történelmi és irodalmi múltja van már. A XIX. század negyvenes és ötvenes éveiben a német Zollverein megalakulása után Ausztria kétségbeesett kísérleteket tett a Zollverein-hez való csatlakozásra, így akarván elvesztett vezető pozícióját a német államok között visszaszerezni. Törekvéseit azonban a hatalmas rivális, Poroszország, ellenállása, amely Ausztriának a német szövetségtől való távoltartására semmiféle eszköztől sem riadt vissza, meghiúsította. Az 1866-ki háború végleg Poroszországnak juttatta az első helyet a német államok között és Ausztriát végleg kizárta az egységes Németországból. Azóta azonban a politikai és közgazdasági irodalomban sokszor fölbukkant a gazdasági szövetség eszméje, nem egyszer a közép-európai államoknak Amerika versenye ellen irányuló szövetsége, másszor Németország és a monarchia vámpolitikai egyesülése, az ún. vámunió formájában. Ennek az utóbbi gondolatnak a nyolcvanas és kilencvenes években tevékeny híve volt Matlekovits Sándor is, aki 1892-ben a szövetkezés megvalósítására részletes tervezetet és közös vámtarifát is dolgozott ki.
Ausztriának és Magyarországnak a német Bund-hoz való csatlakozására nézve 1842-ben Kossuth Lajosnak is alkalma volt nyilatkoznia. A Pesti Hírlapba négy cikket írt erről a kérdésről. Írásai még ma is annyira elevenek, érdekesek és fejtegetései mai közgazdasági tudásunk mellett is annyira helytállóak, hogy mindenképpen érdemes őket a Pesti Hírlap levendulaillatú, gyönyörű nyomás és finom papírú első kötetéből előkeresni és újra elolvasni.
A kérdést gróf Pejacsevich János vetette föl a Pesti Hírlap 1842 január 16-ki számában megjelent Ipar és vám-viszonyok című cikkében. Szerinte sem "fekszik túl a lehetőség határain, hogy az ausztriai tartományok ezen egyesülethez (a német vámegyesülethez) járultak, mely körülmény nem csekély befolyással lehet a Magyarország s ausztriai tartományok közti kereskedési viszonyokra, mert csaknem bizonyosnak tekinthető, hogy az ausztriai tartományoknak a német vámegyesülethez csatlakozásával Magyarország némely cikkek tekintetében konkurencián kívül helyeztetnék, vagy legalább tetemesen korlátoztatnék, minthogy p. o. a bajor gabonának, a würtembergi s badeni boroknak stb. Ausztria nyitva lenne... Csekély véleményem szerint Magyarországnak csak két módja van ezen károsodás elhárítására, t. i., vagy termékeinek kellene vásárt a külföldön keresnie vagy magához a német vámszövetséghez csatlakoznia". (Mint ismeretes, Magyarország és Ausztria 1852-ig két külön vámterület volt.)
Pejacsevich cikkéhez fűzi Kossuth fejtegetéseit, melyek Vámszövetség I., II., Vámszövetkezési érdekek és Nemzetgazdasági kombinációk címen a Pesti Hírlap 1842. január 20, 23, 27 és 30-ki számainak vezető helyén jelentek meg. "Míg egy szerény habozó kételkedni mert, vajon Magyarország törvényhozása hajlandó lesz a német vámszövetséggel egyesülni? - már emelkednek szózatok, melyek a nagyszerű eszmétől elkapatva, miszerint hazánk nyugati részén lehullván a vámsorompók 16 millió emberrel (ennyi volt akkor az ausztriai német tartományok lakossága), s mivel a vámszövetséghez csatlakozás által a sorompók Ausztrián túl is lehullanának, ismét más 26 millióval, s így összesen mintegy 42 millió lakta földdel jönne szabad kereskedésbe szegény honunk, melynek régi panasz szerint minden nyomorúsága e sorompónak tulajdonítható, elkapatva - mondom - e nagyszerű látvány sejtelmeitől, örömittasan kürtölik a külföldön, hogy a magyar törvényhozás csatlakozni igenis hajlandó lesz, sőt áldozatokra is kész, csakhogy csatlakozhassék! - Ám amilyen elválaszthatatlan kapcsolatban vannak az anyagi érdekek a szellemiekkel, épp úgy a kereskedési szövetségek mélyen bevágnak a nemzetek politikai életébe, s nemzetiségük, függetlenségük, polgári kifejlődésük felett hosszú időkre határozhatnak, azért hát minden oldalról megfontolást igényelnek." Kossuth, mielőtt a német vámszövetséghez való csatlakozás jó és rossz következményeinek fölsorakoztatásához fogna, "egy rövid pillantással" végigtekint "a német eredetén, célján s eredményein." "Az önbecsülést érző németek joggal, bár nem éppen szerényen szeretik emlegetni, hogy nincs nép a földön, mely nemesebb származással, nagyszerűbb históriai kezdettel magasztosabb rendeltetéssel, s terjedtebb, állandóbb jótékonyabb hatással dicsekedhetnék, mint a német faj, s a német nemzetet, mint egy összeforrt hatalmas egész, mégis hasztalan keresők a népek között. Volt ugyan szóval egy német birodalom, de a sok önálló kormányokra szakadt státusszövetségben a nemzet maga képviselve nem volt, s így tanácsában a közérdek örökké eleven életereje nem munkálhatott... Ahány külön státus, annyi külön test, egymástól vámsorompók által elzárva, s az utas, kit gyors lovai egy napon át négy-öt duodec országon is átrepíthettek, míg szekerét a világhírű goromba vámosok ugyanannyiszor átkutatták, bő anyagot lelt az elmélkedésre, mi kártékonyan hatnak e számlálhatatlan vámsorompók a közjólét, ipar, nemzeti önérzet s nemzeti erő kifejtésére... Ahány külön státus, annyi külön test, egymástól vámsorompók által elzárva, s az utas, kit gyors lovai egy napon át négy-öt duodec országon is átrepíthettek, míg szekerét a világhírű goromba vámosok ugyanannyiszor átkutatták, bő anyagot lelt az elmélkedésre, mi kártékonyan hatnak e számlálhatatlan vámsorompók a közjólét, ipar, nemzeti önérzet s nemzeti erő kifejtésére... Hogy ilyen állapotban a német műipar általában véve olyan fokra nem fejlődhetett, mint amilyenre az a német szorgalom, állhatatosság, értelmesség s tőkepénzek által emelkedhet valaha, nem szükség mutogatni... Egy műiparos nemzet magas állásához mérve, végtelen alacsonyságban hever minden tartomány, amely csak nyersterményeket ad el, mert annak a munkabér, a productivus erő is megfizettetik, míg emez régi angol példabeszéd szerint garasért adja el a rókabőrt, hogy holnap a rókafarkot forintért visszavegye. Ezért számítják a műiparuk által világtörténetileg példátlan suprematiára emelkedett angolok nagyságuk épületének alapkövei közé azon státusztani maximát, hogy a productivus erőt kell mindenek fölött gyámolítani, minélfogva be csak nyerstermék hozassék, ki pedig feldolgozott gyármű vitessék... A német szövetség külkereskedése tehát többnyire fa, gabona s nyers-gyapjúeladásból állt, s piaca Anglia volt..." De 1815-ben a gabonatörvény a német gabonát, egy 1822-ki törvény pedig az egyéb nyerstermékeket zárta ki az angol piacról. "Ilyen helyzetben... a nyerstermékeiket angol gyárművekkel fölcserélni szokott németeknél, akik kereskedési piacukat elveszítették, természetesen törekvésnek kellett támadni, hogy a kinn el nem adható nyerstermékek hon productivitási nyereséggel felemészthessék, s az angol gyárműveknek védvámok általi kitiltásával honi műipar teremtődjön, mely szemközt a tökély legmagasabb fokán álló angol gyáriparral védvámok nélkül soha fel nem virágozhatna... Ilyen körülmények között, ilyen körülmények által született a német vámszövetség."
A második cikkben a német vámszövetség megalakulásának következményeivel, a német vámszövetség eredményeivel foglalkozik Kossuth. "A német nemzetcsalád szövetkezett ágai közt lehullt minden korlát, minden sorompó, mely a kereskedési üzletet (Handelsverkehr) akadályozta". A birodalom minden lakosa előtt "26 millió számláló vásár áll nyitva, határvám s finánc-akadály nélkül". Ezenkívül a vámszövetség megvédi tagjait a külföldi versennyel szemben. "Ezen védvámok ápoló karjai között a német műipar óriásilag növekedik". A német "politikai oeconomisták" hangsúlyozzák is, hogy "a vámszövetség félig sem felelt meg hivatásának, ha csupán a belföldi kereskedés fölszabadítása mellett maradt volna, sőt inkább fejledező műiparának védelmére kell legfőbb figyelmét fordítania, és pedig magának a földművelésnek érdekében is, mert a legszabadabb külföldi piac sem képes olyan hatalmasan emelni a földművelést, mint miképpen a belföldi manufakturális ipar egy népes országban az által növeli, hogy a földbirtoktalan tömegnek alkalmat nyújt a keresetre, s ez által azon jólétre, mely a földművelési termékek nagyobb fogyasztásával ugyanazonos"... "Ezek száraz fejtegetések uraim! - kiált föl a cikk közepén a szónok Kossuth, - de kétségbe kellene esnünk jövendőnk fölött, ha nemzetünk még csak annyira sem ért volna meg, hogy életbejáró kérdések körül, ami szükséges, az érdekre méltassa, habár száraz is". "A német vámszövetséges státuszok tíz év alatt jólétben, iparban, nemzeti önérzetben s nemzeterőben egy századot haladtak... A fejedelmek szövetsége (Deutscher Bund) távolról sem tud annyit a német ajkú nép politikai egységére huszonöt év alatt, mint a vámegyesület nyolc év alatt... Amely tartomány a német vámszövetség tagjává lesz, a német nemzet tagjává lesz, következőleg előbb vagy utóbb németté lesz. S ez a politikai és nemzetiségi szempont a dologban. Ami pedig az anyagi érdekeket illeti, mindenek fölött a gyáripar óriási haladásának kell felötleni, így például 1832-höz képest 1837-ben a kivitt gyapotszövetek 26 000 mázsáról 75 000 mázsára, a gyapjúművek 49 000 mázsáról 69 000 mázsára szökkentek, a földolgozott indigó 12 000 mázsáról 24 000 mázsára emelkedett, amin nem lehet csodálkoznunk, ha meggondoljuk, hogy egész sor új fonó-, szövő- s festőgyárak támadtak... De másnemű gyárműcikkek is kimondhatatlanul szaporodtak... A gyáripar növekedésével a munkabér, ezzel a termesztvények piaci ára, a fogyasztott mennyiség, a földhaszonbér, s a fekvő birtok értéke is (ez utóbbi nevezetesen 5, sőt 10 procentóval is) növekedett, anélkül, hogy a földműves manufakturális szükségeit drágábban fedezné mint azelőtt. Eszerint nyert s jólétben gyarapodott a társaságnak minden osztálya, s a mesterember mint fogyasztó". Ha ezenkívül még a közoktatás és közműveltség fejlődését, a "dugáruság" megszűnését, a közlekedési eszközök tökéletesítését, a valuta egységesítését is tekintetbe vesszük, "lehetetlen meg nem győződnünk, hogy a német vámegyesület olyan nagyszerű jótékony politikai tünemény, melynél eredményben fontosabbat, jövendőbben gazdagabbat századok nem mutatnak".
A harmadik és negyedik cikk foglalkozik csak azzal a kérdéssel, amit várhat Magyarország a vámszövetséghez való csatlakozástól. "Gyáraink - egyet-kettőt kivéve - még alig vannak, s manufakturális szükségeinket legtöbbször az ausztriai tartományok gyáripara fedezi, melyeket más idegen kézművek versenyzése ellen, egyben tökéletes prohibitio, másban magas védvámok oltalmaznak. Ennek viszont következése az, hogy nyers termékeinkkel legnagyobb részben az ausztriai tartományok piacára szorulunk, minthogy... azon nemzetek tőlünk nem vesznek termékekeket, melyektől mi gyárműveket nem veszünk, mert az internationális kereskedés cserében áll... De némely termékeinket ez (Ausztria) sem veheti, például, nem borainkat, nem dohányunkat... Egyéb termékeinket pedig Ausztria nem képes elfogyasztani, minek elég világos bizonysága, hogy ha két jó aratásunk van egymásután, gabonánknak sem ára, sem vevője, s ezért nem termesztünk annyit, amennyit csak földbirtoki viszonyaink közt is teremthetnénk... - S ha nemzetgazdasági kérdéseket, a jövendő tartós eredmény mellőzésével, egyedül a pillanatnyi könnyebbedés szempontjából fejtegetni szabad lehetne... minden kétség, minden habozás nélkül a vámszövetséghez csatlakozás mellett nyilatkoznánk." De "aki csak önkényt szemet nem huny a világosság előtt, kénytelen látni és megvallani, hogy a német vámszövetség szorosan és kirekesztőleg német nationalis alapon épül, és Ausztriának ahhoz csatlakozása is éppen azért reménykedik, mivel a Habsburgház 1273 óta politikája vezérgondolatát mindenkor és szakadatlanul a német nemzeti érdekből meríti... Bowring világosan kimondja, hogy "a német vámszövetség eredményei újabban tanúsítják, mennyire igaz a régi tan, miszerint a kereskedési és politikai érdekek közt a legszorosabb lényeges egybefüggés van, hogy a vámszövetség eszméje nem egyéb, mint megtestesült nemzetegység s legelső lépés a német népet germanizálni, és valósággal németté tenni, hogy a kereskedési érdekek közösítése által a politikai nemzetiségnek utat tört, és szerteszakasztó particularismus helyébe német népiség (Volksthum) elemet tesz". És "a német vámszövetségnek íme eredménye nem valami puszta történet, hanem az alapításkor határozottan célba vett irány, mert a vámegyesületi alapszerződés 39-ki pontja egyenesen csak német státuszok csatlakozását engedi meg. - Ezzel mi korántsem akarjuk mondani, hogy Magyarországnak a német vámszövetséghez csatlakozása már in thesi is lehetetlenség, mert a külföld sokkal inkább megszokta e szó alatt: "ausztriai birodalom" Magyarországot is érteni, mintsem hogy azt bementi jegyül hazánkra is nézve örömest el ne fogadná, midőn általa nemzetisége terjesztésének reményén kívül iparműveinek 15 millió főnyi vásárt nyert... Ah! - ha arról volna, vagy arról lesz szó, hogy a német nemzettel hazánk kereskedési szerződésre lépjen, melynek mérlegében... a kölcsönös érdekek szoros viszonosság elvei szerint bölcsen, óvatosan felméressenek, egy ilyen szerződést még a legféltékenyebb magyarnak is lehetetlen volna nyílt karokkal nem fogadnia, de a német vámszövetség egészítő tagjává lenni egészen más, s mi... azok után, miket előterjeszteni alkalmunk van, erősen meg vagyunk győződve, hogy amely tartomány a német vámszövetség tagjává lesz, a német nemzet tagjává lesz, következőleg előbb vagy utóbb németté lesz".
A negyedik cikkből valók a következő meggondolások: "A német vámszövetség jelenleg 26 millió lakost számlál, ehhez az ausztriai birodalmat (olasz tartományaival egyetemben) 21 millió lakossal hozzávéve, honunk a maga 15 millió lakosával az egészhez úgy állna, mint 15 : 47-hez... Ki merné hinni, hogy hazánk törvényhozása ezen aránynak megfelelő súlyt és befolyást remélhetne?" Pedig "az ilyen kereskedési szövetkezés annyira beleszövődik a népéletbe s a financiális közigazgatás viszonyaiba, hogy a vissza nem lépés mintegy kénytelenséggé válik".
A német vámszövetséghez való csatlakozás célja, a magyarság szempontjából, csak kettő lehet. Vagy az "hogy a belföldi gyárműipar (manufakturális industria) fölvirágzását - mondhatnánk, keletkezését - eszközölje, vagy pedig az, hogy nyerstermékeinek vásártért nyerjen... Magyarországot általában véve egy varázsszóval rögtön manufakturális országgá átváltoztatni, ha lehetetlen nem volna is, tanácsos minden bizonnyal nem volna, és elismerjük, hogy Magyarországnak legnagyobb részében még igen soká főképpen a földművelési érdek a túlnyomó, mégsem lehetne véteknek, sőt hibának sem mondanunk (ami Fouché szerint több mint a vétek), ha olyan szövetkezésekbe lépnénk, melyek örökre lehetetlenné tennék, hogy gyáraink legyenek. Hiszen ezzel a földművelés is örökös tengésre, legfeljebb colonialis szolgahelyzetre kárhoztattatnék, mert - ismételjük múltkori állításunkat - a legszabadabb külkereskedés sem képes olyan hatalmasan emelni a földművelést, mint miképp a belföldi manufakturális ipar virágzása által növelt belfogyasztás emeli... Különben is sophisma, sőt sophismának is gyönge állítás, hogy hazánk manufakturális iparra általában nincs hivatva... Hazánknak kétségtelenül igen sok vidéke van, melynek földsoványságához képest már is szerfölötti népessége csak a szunnyadó erők fölébresztésére vár, hogy műiparos néppé változzék... Most elég legyen azon meggyőződésünket kifejeznünk, hogy ha mi a német vámszövetséghez csatlakoznánk, gyáriparnak hazánkban keletkezése örökre lehetetlenné tétetnék, mert mi épp olyan, sőt amennyiben köztünk semmi vám nem volna, még rosszabb helyzetben volnánk a hozzánk képest magas tökélyre fejlett német műipar ellenében, mint a németek voltak az angolok ellenében, mindaddig, míg magukat ellenük védvámokkal nem oltalmazták."
"A német vámszövetséghez csatlakozás másik célja az lehetne, hogy talán vásártért nyerünk termesztményeinkenek. - 1. Ha úgy volna is, veszítenénk, mert elöltük a hazai műipar keletkezését, mely hasznosabb s biztosabb vásárt nyújt a nyers termékeknek, mint bármely külföldi szabad piac. 2. A német vámszövetséghez csatlakoznunk annyit tesz, mint magunkat a többi Európától elzárnunk, mint honunk ekkor csak német gyárműveknek állna nyitva, s így a többi külföld, melytől mi semmit nem vennénk, tőlünk hasonlóképpen nem sokat venne. Már pedig méltányos kereskedési szerződések útján Európának más részeiben nagyobb s kedvezőbb vásárt nyerhetünk termékeinknek, mint melyet Németország nyújthatna. 3. A végett, hogy nyerstermékeink... német földre bevitethessenek, nincs szükségünk a vámszövetséghez csatlakozásra, mert a szövetséges vámtarifa vezérelveihez tartozik, nyers kelméket s olyanokat, melyek vagy földművelési vagy gyáripari célokra szolgálnak, igen csekély vám mellett, sőt nagy részben egészen vámmentesen beereszteni". Ezenkívül Németország még lakosságát rendesen nemcsak ellátja élelmiszerekkel, "de még kivinni való gabonája és vágómarhája is marad, mert hiszen éppen az elsőnek Angliából, a másodiknak pedig Franciaországból kitiltása szolgált alkalmul a vámszövetség létesítésére... Ha tehát csatlakozunk - fejezi be cikksorozatát Kossuth -, gyáriparunkat örökre lehetetlenné tettük, nyers termékeinkre nézve pedig hasonlóképpen inkább veszítünk, hogysem nyernénk, s így mi nem kétségeskedünk oda nyilatkozni, hogy a vámszövetséghez csatlakozást kívánatosnak még anyagi tekintetben sem ítélhetjük".
Kossuth politikai és gazdasági szempontból is ellene volt a Németországgal való vámuniónak, de első sorban politikai meggondolások vezették állásfoglalásában és első sorban politikai érvelésével igyekezett meggyőzni, a Németországgal való vámszövetség mai magyar hívei előtt pedig éppen politikai nézőpontok teszik kívánatossá a vámuniót. Ezek a honfitársaink a gazdasági előny- és hátrány-mérlegelést elmellőzik és nem is tartják döntőnek. 1842 óta a viszonyok mind nálunk, mind Németországban sok mindenben mássá alakultak, a fejlődés új utakra lépett. Talán innen érthető meg az az ellentét, mely a kérdés politikai megítélése tekintetében Kossuth és a Németországhoz való gazdasági közeledésnek mai magyar hívei között fönnáll. De bizonyos, hogy Kossuth fejtegetései ma is fölötte tanulságosak, nem egy megállapításának megkapó voltát kell csodálni és meg kell hatódni azon a komolyságon és műveltségen, amellyel 1842-ben Magyarországon újságot csináltak.