Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 15. szám

Schöpflin Aladár: Halász Imre

Most ötven éve vette először kezébe a publicista tollat Halász Imre. Máig se tette le, épp olyan erővel és lendülettel forgatja mai hajlott korában, mint egykor, úgy áll előttünk, mint a testi-lelki egészség páratlan példája. Közöttünk áll, akik fiai lehetnének valamennyien, irodalmi törekvéseink során, főrészt vesz munkánkban - és beszél nekünk, hol írásban, hol élőszóval rég letűnt kor rég letűnt embereiről és eseményeiről, úgy él köztünk mint egy erős kapocs, amely összefűz minket, a jelenért és jövőért küzdőket, a múlttal. S élete szép évfordulóján úgy fordulunk feléje, mint apai társunkhoz, nem lármás, tósztozó jubilálással, hanem a tisztelet és hála meleg kézszorításával.

Most már negyedik nagy korszakát látja testi szemeivel Magyarország történetének. Mint eszmélni kezdő gyermek átélte a forradalmat, serdülő ifjúsága az abszolutizmus levegőjében érett acélos férfierővé, férfikorának virága a magyar parlamentarizmus, a modern magyar politika, társadalom és kultúra kiépítésének nagy munkájában telt el s most öregen abba az új korszakba készül belépni, melynek a mostani rettentő háború a kiinduló pontja. Mennyi élmény, mekkora átalakulása a világnak gördült le lelke előtt! Lehet-e dolog elég nagy, hogy ebben a perspektívában is nagynak látszon? Nem kell elveszteni annak, aki ennyit és ilyen dolgokat élt át, érzékét a történő dolgok arányai iránt? Halász Imre nem vesztette el, csak a nyugalmat szerezte meg, amellyel a mai világfelfordulást nézi, ő tudja, nem olvasmányból, mint mi, hanem eleven tapasztalatból, hogy a világ csak forog, de nem fordul fel. Annyiszor látta a jövőt jelenné, majd múlttá válni, hogy eleven tudattal tudja, a mai események sem fognak olyan változást támasztani, amely üresen tátongó szakadékot teremtsen a tegnap és a holnap között. Ezért nézi ő higgadtabban az eseményeket, mint mi, nála sokkal fiatalabbak. S amint egész életében mindenből teljesen kivette a részét, a háborúban is nemcsak figyelő eszével, hazafiúi aggódásával és hitével vesz részt, hanem a szívével is, amely ott van a harctéren, immár másodszor tűzvonalba került derék fiánál, kedves társunknál és barátunknál. Ezt az aggodalmat is igaz férfi módjára, erős lélekkel és bizalommal viseli, a gyöngéd apa szeretetével és az erős ember önuralmával.

Mikor ő fölvette a publicista tollat, arányokban kisebb, de a magyarság sorsára épp olyan döntő események előtt állt a világ. Akkor vonaglott utolsókat a centralisztikus Ausztria, készült a poroszok elleni háborúra, amelyben aztán össze is omlott s kénytelen volt egészen új alapon kezdeni életét, rátérni a parlamentáris dualizmus alapjára. A magyar közélet hallatlan fellendülésének kora volt ez, szinte óránként támadtak új politikai és kulturális szükségletek s hozzájuk új emberek. Aki tanult és tehetséges ember volt, sietett az új korszak szolgálatára s könnyen és hamar talált alkalmat az elhelyezkedésre. Halász Imre a publicisztikában helyezkedett el. Gyors és jelentős sikere volt, mert tele volt olyan képességekkel, amelyekre akkor igen nagy szükség volt, erőteljes toll, politikai képzettség, tiszta gondolkodás, éles logika, univerzális műveltség és e mellett - ami akkor a legritkább volt a magyar közéletben, holott legnagyobb szükség lett volna rá - tájékozottság nemcsak szoros értelemben vett politikai, hanem közgazdasági és pénzügyi dolgokban is. Hamar küzdötte fel magát első publicistáink közé s mikor Andrássy Gyula miniszterelnök sajtóirodája számára főnököt keresett, a fiatal Halász Imrére esett választása.

Az Andrássy személyével való közvetlen, mindennapi érintkezés volt bizonyára az az esemény, amely publicista felfogását leggyökeresebb módon határozta meg, nem egy dologban, különösen pedig nemzetközi politikai ügyekben ma is mint Andrássy tanítványa, eszméinek továbbfejlesztője áll előttünk. Ő maga megírta emlékiratai nagy munkájában ennek az érintkezésnek leglényegesebb momentumait s soraiból, férfias tartózkodása ellenére is kiérzik az a ragaszkodás és lelki hűség, amellyel Andrássyra ma is gondol. Pályája nemsokára visszavezette a publicista íróasztalhoz, volt magyar és német lapok szerkesztője, politikai vezére, részt vett tollával minden politikai küzdelmünkben s ma már körülbelül utolsó képviselője annak a nemzedéknek, melynek deák és Andrássy alakjai a legfényesebb megtestesítői.

Abban a korban a publicista más volt, mint ma. A mai politikai vezércikk, a sajtó megváltozott szelleme és igényei szerint, könnyed, gyorsan papírra vetett hangulat-cikk, amely nem kíván különösebben széleskörű és mély jártasságot a politikai kérdésekben, az olvasó hangulatára akar hatni, tömeg-szuggesztiót igyekszik előidézni, ezért lemond a mélyrehatóbb fejtegetés, a tudományos argumentáció eszközeiről, hirtelen lepi meg olvasóját, hangulatánál fogva, nem meggyőzni akarja, hanem hogy triviális kifejezést használjak - beugratni. A régi iskola publicisztikája ezzel szemben összehasonlíthatatlanul komolyabbnak, tartalmasabbnak és lelkiismeretesebbnek tűnik fel. A vezércikk akkor alaposságra, meggyőzésre törekedett, közelebb állt a politikai esszéhez vagy a parlamenti szónoklathoz, aszerint amint célja módosította stíljét. Épp olyan komoly tájékozottságot kívánt meg írójából, mint az aktív államférfitól, mint az akkori publicista elsősorban politikus volt, aki ezúttal nem a parlamenti szószékből, hanem a papírlapról szól a nemzethez, míg a mai publicista elsősorban újságíró, aki olvasóinak politizáló igényeit akarja kielégíteni.

Halász Imre utolsó képviselője a magyar sajtóban ennek a régi iskolának. S a dolgok átalakulása az ő munkája terében tipikusan mutatkozik meg. A régi iskolával szemben az újnak térfoglalását a sajtó általános fejlődése hozta létre, amint a sajtó mind jobban szoros értelemben vett journalisztikai orgánummá vált, a régi komoly tanulmányon alapuló és az olvasótól is legalább figyelmesebb olvasást kívánó, esszészerű politikai fejtegetés a napisajtóból a revuebe szorult. A napilapot sebtiben, kíváncsiságból, a könnyű és gyors informálódás kívánságával olvassák s ehhez kell alkalmaznia közleményeit. Aki többet is akar tudni, részletesebb, pontosabb, komolyabb okfejtést olvasni, az menjen a revuehöz. Nyilván ennek belátása vezette Halász Imrét ahhoz, hogy miután egy életen át napilapokból szólt az olvasóhoz, élete alkonyán folyóirat, a Nyugat munkatársává váljék. Itt jobban értékesíthette tudása és tapasztalata kincsiet s a publicista, aki addig névtelenül, saját személyét a hírlap papirosával elfedve dolgozott, egyszerre személyes érintkezésbe került olvasóival. Az olvasók tömege, ezt tapasztalhattuk, hogy csak ekkor vette észre, kicsoda Halász Imre, - a Nyugatban megjelent első közleményei felfedezésszámba mentek. Az ő idejében nem volt még annyira szokás, hogy a lap munkatársai személyükkel is szerepeljenek, az olvasó csak a lapot látta, nem az embereket, akik írják. Halász Imre munkáját a beavatottabbak, a dolgokhoz közelebb állók ismerték csak igazában, ezek nagyra is becsülték, kiváló államférfiak bizalmukban részesítették őt. Ez volt az a levegő, amelyben az ő fajtájából és nemzedékéből való publicista élt, - az a notorietás, amelyet ma könnyen elér mindenki, aki egy napilap hasábjairól szól a közönséghez, őt nem is csábította. De mikor egyszer megismerték, egyszerre világos lett mindenki előtt, mekkora értéke Halász Imre mai publicisztikánknak s mennyire fokozza ezt az értéket ritkasága is.

Mint narrator temporis acti lépett a Nyugat olvasói elé nagyarányú emlékirati munkájával, amely egyike a legkiválóbb magyar memoároknak és egyúttal talán a legkiválóbb publicisztikai könyvek egyike az utolsó időkben. A közvetlen tudomás a kortörténetíró kitűnő érzékével párosul benne, - senki sem tudja nála jobban a maguk pontos távlatába helyezni alakjait, megtalálni emberi karakterük és közpályájuk szoros kapcsolatait, a történeti előadásban éreztetni azokat a különböző akadályozó és előmozdító momentumokat, amelyek az államférfi cselekvését meghatározzák, odarögzíteni az alak köré a levegőt, amelyben élt, amelyből egyedül válik érthetővé. Puritán egyszerűségű, kemény, világos, nyugodt, a dunántúli magyarságot tükröző stílje a külsőleg-belsőleg lehiggadt, hosszú harc eseményeire és eredményeire visszatekinthető férfi beszéde, aki el tud merülni a visszaemlékezés örömében, szívesen elidőzik az embereknél s eseményeknél, sietség nélkül beszél róluk. Tudása, úgy a könyvből szerzett, mint az átélés útján tapasztalt, rendkívül bő, erős és biztos memória támogatja és éles ítélet szabályozza. Mi akik utolsó évei munkájából ismerjük, inkább, mint régebbi hírlapi cikkeiből, következtetni tudunk amazokból ezekre és mint pozitív veszteségünket sajnáljuk azt, amit Halász Imre előttünk járt nemzedékek számára írt. Milyen érdekes volna a hetvenes és nyolcvanas évek közéletét Halász Imre kommentárjával végig kísérni! Ilyenkor érezzük, mennyire kár, hogy az újságíró munkája elvész a nappal, amelynek számára készült.

A nagy munkát, amelyet életén át végzett, a sors gyönyörű, termékeny öregséggel jutalmazta meg. Halász Imre ma, 74 éves korában jobban birtokában van testi-lelki erejének, mint akárhány fiatal ember, megőrizte elméjének egész frissességét, minden oldalú érdeklődését, munkakedvét és erejét. Gyermekkorunkban, ha múzeumba vetődtünk, sokszor megcsodáltuk a régi emberek roppant páncéljait, csizmáit, sisakjait s azt a tudatot szereztük, hogy a régiek sokkal nagyobbak, erősebbek, hatalmasabbak voltak a maiaknál. Ilyesforma érzéssel nézünk Halász Imrére is, mintha az ő nemzedéke fizikailag is különb lett volna. Csakhogy ő még messze van attól, hogy múzeumba kerüljön, ő még az életé, aktivitásé, tőle még várunk, sokat, kitűnő dolgokat. Neki még 74 éves korában is van jövője.