Nyugat · / · 1915 · / · 1915. 14. szám
Most arra járok, ott, ó távoli kedves társam
egyedül - érzed-e, milyen szomorú ez? -
amerre régen veled együtt jártam.
Mily boldog voltam, akkor szép volt a világ
s mégis - te tudod - nehéz lett a szivem,
mint mézterhe alatt görnyedező virág.
A szám - tudod - nem csóktól remegett.
A fájdalom fölzendült bennem halkan
mert nagyon jó volt akkor teveled.
Nem láttalak. Szemem jövőnk titkába mélyedt
és majdnem úgy fájt, mint most - a lelkem.
Ó jaj! azóta szörnyü lett az élet!
...A sejtelmek titkos nyelvén ki ért?...
Akkor - tudod - mint tépett hárfa: sírtam,
ó boldogitóm!
(1914. december)